Site icon Mai Világ

A Nagy Újraindítás háttérhatalmi TERVE a járvány leple alatt érkezik – Kötelező tudásanyag!

Hirdetés

THE GREAT RESET – A Nagy Újraindítás háttérhatalmi TERVE

Az elmúlt napokban ismét előkerült a „Great Reset”, azaz a nagy újrakezdés fogalma, aminek külön számot szentelt a Time magazin, de kitért rá a kanadai elnök is. 


A grandiózus terv nemcsak a járvány következményeit szeretné orvosolni, de új gazdasági berendezkedést is sürget. Mindezt egy marxista-szocialista eszmerendszer szerint és egy technokrata-transzhumanista eszköztárral felvértezve.

A COVID-19 krízisre választ keresve még június elején Davosban jöttek össze a világ politikai, vallási és jelentős gazdasági szereplői közül sokan, ahol a WEF (Word Economic Forum) rendezvényén Klaus Schwab, a szervezet alapítója és elnöke vezetésével ismertették az egybegyűltekkel a „The Great Reset” programot. Ezt a könyvet és tervet a Világgazdasági fórum alapítója, Klaus Schwab írta, aki a WHO-val együttműködve a járványt márciusban globális veszélynek nevezte és támogatta, hogy a világgazdaságot „Lockdown“ lezárásokkal megbénítsák.Szerinte a korlátozások utáni ÚJRAINDÍTÁS lehetőséget ad majd arra, hogy a konszernek az új digitális technológiákat még jobban elterjeszthessék.

„Természetesen” még több kontroll és ellenőrzés bevezetésével.

/A TELJES KÖNYVET innen letölthetitek: COVID-19: The Great Reset /

Hirdetés

Míg a világ multimilliárdosai drasztikusan még gazdagabbak lettek az elmúlt hónapokban, addig sokak egzisztenciája szűnt meg. Már nagyon sokan meghaltak a gazdasági csőd és a „Lockdown“ következtében.

Hogy milyen lesz az ÚJ VILÁGREND, az éppen most dől el:

Totalitárius, ahol az eddigiekhez hasonlóan egy szűk 1%-nyi elitnek dolgozik az egész világ, akik magukat világuralmi hatalommal látják el, vagy egy humánus világ lesz?

Ha az utóbbit akarjuk, akkor a jelenlegi médiát és tájékoztatást, az oktatási, politikai, jogi, banki, gazdasági, egészségügyi rendszert át kell alakítani! Ez egy nagy kihívás, mert az emberek nem látják még azt sem, ami a szemük előtt van, nemhogy a háttérben lévő összefüggéseket, vagy eleve tévesen ítélik meg a bajok okát.

Bűnbankokra vadászunk, de a rendszer működési elve, az alap paradigmák nem változnak.A Világgazdasági Fórum, a WHO és az ENSZ fontos szereplői – és a felettük állók – piramis szervezettségű Új Világrendet akarnak. 

Hirdetés

Részletek KLAUS SCHWAB – NAGY RESET című könyvéből:

Bizonyos formákban a szociális távolságtartás a járvány után is fennmarad és a cégek erre hivatkozva az automatizálást még jobban felgyorsítják. A technológia fejlődés okozta munkanélküliség továbbra is megmarad, mert a társaságok a szociális távolságtartás betartásához a munkahelyeket átszervezik oly módon, hogy csak minimális emberi kapcsolat maradjon.

 Az automatizálási technológia kitűnő eszköz egy olyan világ számára, ahol az emberek nem akarnak egymáshoz túl közel kerülni. Az állandóan fenntartott félelem, hogy nehogy megfertőződjünk az automatizálást előre viszi és felgyorsítja.“…és FIGYLELEM! – a 247. oldalon ez áll:

 Nem lehet letagadni, hogy a COVID-19 vírus a legtöbb ember számára nem jelentett nagy veszélyt. A Korona-krízis globálisan a legkevésbé veszélyes járvány volt, amit az emberiség az elmúlt 2000 évben megélt. … 2020 június végéig a világ lakosságának a 0,006 százaléka esett a COVID-19 áldozatául.

 Ezt az alacsony számot össze kell hasonlítani a spanyol influenzával, ami a világlakosság 2,7% ölte meg, vagy a HIV / AIDS-el, aminek következtében 0.6 % halt meg.” (Klaus Schwab, Dr. Thierry Malleret: „COVID-19: The great reset” – összesen 282 oldal a Kindle edition) https://www.weforum.org/agenda/2020/06/now-is-the-time-for-a-great-reset/

A Great Reset azonban nem csupán a CoVID-19 közvetlen következményeit kezelni kívánó nemzetközi összefogást sürget, hanem felhívja a figyelmet, hogy a jelenlegi válság egy vissza nem térő lehetőség és történelmi pillanat az egész világ állapotának javítására.

A durván marxista-szocialista elemeket tükröző „világmegváltó” terv legnagyobb potenciális akadálya eddig maga Donald Trump volt.

A Világgazdasági Fórum törekvéseit eddig bojkottálni tudó amerikai elnök, Donald Trump leváltására a WEF fórumok során több prominens résztvevő, mint Soros György és a pápa szóvivője is kifejezték már a reményeiket a közelmúltban.

„Most van a történelmi pillanat, hogy ne csupán a vírus ellen harcoljunk, hanem átformáljuk a rendszert (…) előkészítővé a poszt COVID korszakot. Ehhez szükségünk van a Great Resetre!” – mondta Schwab Davosban.

Hirdetés
Hirdetés

Bár a Great Reset pontos részletei a WEF 2021 januárjában tartott rendezvényén lesznek részletesen ismertetveJustin Haskins, a Heartland Institute, szabadpiac párti think-tank elemzője szerint a terv egy nyíltan szocialista elveket tükröző kezdeményezés a világgazdaság elmozdítására a szocializmus felé, lerombolva a kapitalizmus egyik fontos alappillérét.

Nem véletlen, hogy az amerikai elnök 2019 januárjában zajló WEF fórumon kijelentette, hogy

A vészmadarak mindig ugyanazt követelik: teljes hatalmat az életünk minden egyes aspektusának dominálására, transzformálására és kontrollálására.”Soha nem fogjuk engedni a radikális szocialistáknak, hogy lerombolják a gazdaságunkat, tönkre tegyék az országunkat és kiirtsák a szabadságunkat. Amerika mindig büszke, erős és rendíthetetlen bástyája lesz a szabadságnak”. (Donald Trump)
Videók a témában, amik érthetővé teszik a folyamatokat:
► Így érkezik a „szép új világ” a járványhelyzet leple alatt

► Alberta állam kormányzója beszél a Nagy Reset háttérhatalmi Terv veszélyeiről és összeesküvéséről: 

► Drábik János a Nagy Reset tervéről:

Toroczkai László a Nagy Reset tervéről: 

 

Szerkesztette: SBG Buddha – VilagHelyzete

Hirdetés
loading...
Exit mobile version