Site icon Mai Világ

Politológus: A NER-ből már ledobták az atombombát Magyar Péterre

Hirdetés

„Nehéz lesz az eddigieknél durvábbakat mondani róla” – véli Bene Márton.

Bene Márton politológus a HVG-nek adott interjút, melyben kielemezte Magyar Péter kommunikációját és közösségi médiás megnyilvánulásait. Arra a kérdésre, hogy Magyar Péter pillanatok alatt szerzett népszerűsége a Facebooknak köszönhető-e, ezt válaszolta:

„Az elmúlt másfél évben inkább visszaszorult a politika a közösségi médiában. A Facebook azért veszít a jelentőségéből, mert megváltozott a működése: egyre inkább algoritmusalapon – kinek-kinek az érdeklődése alapján – kiajánlott tartalmak jönnek fel az üzenőfalon. Így aki nem foglalkozik a politikával, ahhoz a politikusok üzenetei az ismerősein keresztül is egyre kevésbé jutnak el. Legalábbis erre utalnak a 2022-es választások óta jelentősen lecsökkent reakciószámok.”

A Facebookon való működése nem feltétlenül egyedi, viszont professzionális. Nem csupán üzenetet közvetít, hanem próbálja bevonni a követőit – folytatta Bene Márton.

Hatékony, hogy rögtön támadással reagál egy-egy vádra, hiszen így nem kerül védekező, magyarázó pozícióba – a Fidesz is évek óta így jár el – zárta a gondolatot Bene.

Hirdetés

Arról, hogy a Megafon hogy kommunikál Magyar Péterről, ezt mondta:

„A kormánypropaganda mindent megtesz a karaktergyilkosságért. A kormánypárti szavazók szemében Magyar emberileg is vállalhatatlan, ugyanakkor arra is mutatnak jelek, hogy az ellenzéki szavazóknál is lehet karaktergyengítő hatásuk ezeknek a kampányoknak. Igaz, már ledobták rá az atombombát, s nehéz lesz az eddigieknél durvábbakat mondani róla.”

Forrás: Mandiner

Hirdetés
loading...
Exit mobile version