Site icon Mai Világ

A törökök hazazavartak 150 EZER migránst, de úgy, hogy a lábuk se érte a földet

Hirdetés

A Syrians for Truth and Justice szervezet szerint az ankarai kormány a kitoloncolásokat önkéntes hazatérésnek állította be, emellett számos, a dél-európai országban élő szírt őrizetbe vettek, és csak akkor engedték el őket, ha vallomást írtak alá arról, hogy saját akaratukból térnek vissza hazájukba.

Törökország 2019 és 2021 között több mint 150 ezer szíriai menekültet toloncolt vissza a polgárháború sújtotta arab országba, jelentette a londoni székhelyű Middle East Monitor című hírportál február 18-án a szíriaiakat érő jogsértéseket dokumentáló Syrians for Truth and Justice (STJ) nevű szervezetre hivatkozva.

A SZERVEZET AZZAL VÁDOLJA ANKARÁT, HOGY A KITOLONCOLÁSOKAT ÖNKÉNTES HAZATÉRÉSNEK ÁLLÍTOTTA BE,

azonban az aktivisták által összeállított jelentésben több konkrét, de az ügy természeténél fogva nem nevesített tanúvallomást is közölnek, amelyekben az emberek elmondták, nem akartak visszatérni Szíriába. Az STJ úgy tudja, hogy a török hatóságok mintegy 155 ezer szíriai tartózkodási engedélyét vonták vissza, valamint befagyasztották a bankszámláikat is.

Emellett több Törökországban élő szíriait őrizetbe vettek, és csak akkor engedték el őket, ha vallomást írtak alá arról, hogy saját akaratukból térnek vissza hazájukba. Mindezen túl a szervezet szerint

Hirdetés

TÖBBEKET A HATÁRON ÁTADTAK A TÖRÖKORSZÁG ÁLTAL TÁMOGATOTT SZÍRIAI NEMZETI HADSEREGNEK, AMELY FOGSÁGBA EJTETTE ŐKET, ÉS AZ ELENGEDÉSÜKÉRT VÁLTSÁGDÍJAT KÉRT A CSALÁDTAGJAIKTÓL.

Másokat az arab ország dzsihadisták ellenőrizte területére küldtek vissza, köztük olyanokat is, akik korábban éppen az iszlamista terror elől menekültek Törökországba – teszik hozzá a jelentésben.

E szerint a két ország közötti három fő határátkelő egyikén, Báb esz-Szeleménél a vizsgált időszakban havonta mintegy 400 embert deportáltak török oldalról, az itt szolgálatot teljesítők egyike pedig elmondta a szervezetnek, hogy az emberek többségét erőszakkal toloncolták át. Törökország londoni nagykövetsége nem kívánta kommentálni a jelentést.

 

Forrás:

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version