Árulkodó jel, hogy a zsidók, talán megsejtve a veszélyt, már elkezdtek kivonulni Nyugat-Európából.
Népességcserés gyarmatosításról akkor beszélünk, amikor egy nép katonai erővel vagy békés úton (legális bevándorlás, illegális beszivárgás, földvásárlás, demográfiai térfoglalás stb. révén) elfoglalja és megszállja egy másik nép ősi szállásterületét, és miután ez utóbbit kiirtja, elűzi vagy megtizedeli, az esetleges maradékot pedig kisebbségi és elnyomott státuszba kényszeríti, az adott terület domináns erejeként és új uraként lényegében annak helyébe lép. A modern korban így jött létre az Egyesült Államok és Izrael, az előbbi az indiánok, az utóbbi a palesztinok kárára, jelenleg pedig ugyanez zajlik Európa − egyelőre csak − nyugati fertályán, a fehér őshonosok rovására. Ha azonban bárki is a nevén nevezte és kárhoztatta ezt a jelenséget, azt az afroázsiai újgyarmatosítókkal kollaboráló politikai elit és lakájmédiája szisztematikusan lehurrogta, magát a folyamatot minden alapot nélkülöző agyrémnek, beteges összeesküvés-elméletnek nyilvánította. Legalábbis eddig. Most azonban megtörni látszik a jég.
Legutóbb ugyanis a kozmopolitikailag hiperkorrekt francia állami rádióadó, a France Culture egyik − történetesen Alain Finkielkraut zsidó származású akadémikus által jegyzett − műsorában két tökéletesen fősodratú szakértő lényegében beismerte és megerősítette a Franciaországban (és Európában) zajló népességcserés gyarmatosítás nagyon is valóságos jellegét. (Migrations: faut-il avoir peur de l’Afrique?, Répliques, 2018. március 17.)
Serge Michailof egyetemi oktató, kormánytanácsadó, a Világbank volt igazgatója, az Africanistan: l’Afrique en crise va-t-elle se retrouver dans nos banlieues? (Afrikanisztán: a válságban lévő Afrika a külvárosainkban fogja magát találni?, 2015) című kötet szerzője és Stephen Smith amerikai afrikanista, egyetemi tanár, akinek legutóbbi szakkönyve a La ruée vers l’Europe: La jeune Afrique en route pour le Vieux Continent (Roham Európa felé: Az ifjú Afrika úton a vén kontinensre, 2018) címmel jelent meg, gyakorlatilag egyetértett abban, hogy a következő évtizedek során Európa „mélységében afrikanizálódik”, súlyos politikai megrázkódtatásokkal a láthatáron; hogy az Afrikába ömlesztett fejlesztési segélyek nem használnak semmit, és csak súlyosbítják a migrációs jelenséget; hogy a fekete földrész gyors és kaotikus urbanizációja minden, csak nem a fejlődés és gyarapodás szinonimája; hogy a helyi politikusok a saját bevallásuk szerint képtelenek megfékezni a demográfiai robbanást; hogy az afrikai bevándorlók asszimilálása lehetetlenné vált nagy számuk, a gyarmatosítás miatt az európai országokkal szemben táplált neheztelésük, a nyugati oktatási rendszerek alkalmatlansága és az eredeti közösségi kötelékeik fenntartását lehetővé tevő technológiák (internet, műholdas tévék, Western Union) miatt; hogy az európai országok kolosszális gondviselő állama (a világnépesség 5 százalékára jut a világ szociális kiadásainak fele) és az őshonosok részéről a bevándorlókkal szembeni nyílt ellenségesség hiánya miatt Európa kiemelt célállomássá fog válni számukra a következő évtizedekben.
Kezdetben a rendszergazdák azt állították, hogy a bevándorlás marginális, szóra sem érdemes, de azért már idejekorán antirasszita törvényeket léptettek életbe a „kisebbségek” védelmében. Azután kezdték elismerni, hogy a bevándorlás mégsem annyira jelentéktelen, de oda se neki, hiszen csak pozitív hatása van ugyebár, és rasszista uszítás felemlegetni az anyagi és emberi életekben mért (a bevándorlók által megölt őshonosok életével fizetett) árát. Aztán egyszerűen letagadták a folyamatban levő népességcserét, amely szerintük nem lenne több puszta fantáziálásnál. Végül eljutottak oda, hogy immár többé-kevésbé nyíltan vállalják a Kalergi-projektet: egy fajilag és kulturálisan elkorcsosított, meglehetősen iszlamizált, mulatt népességű Európa létrehozása, „normálisnak” tekintett magas bűnözési rátával (London mohamedán polgármestere a terrorizmust a nagyvárosi élet részévé nyilvánította) és a zömükben parazita újgyarmatosítók eltartására és kiszolgálására kárhoztatott őshonosokkal.
Ebben az új Eurafrikában a helyzet valójában sokkal rosszabb lesz, mint Libanonban, az ex-Jugoszláviában vagy Dél-Afrikában. Libanon lényegében egységes faji és kulturális alapon, vallásilag megosztott. Jugoszlávia ugyanez volt pepitában: nyelvileg, kulturálisan, genetikailag rokon, vallásilag megosztott délszláv testvérnépek, albán, magyar és török kisebbségekkel, centralizáló szocialista rendszerben. Dél-Afrika egy kizárólag faji erőszakhullám színtere, amelynek a paraméterei könnyedén azonosíthatók, és a demográfiai erőviszonyok ismeretében a végkifejlete sem lehet kétséges. Nyugat-Európában ez a három jellegzetesség egyszerre van jelen: faji összecsapás néger-mohamedán demográfiai robbanással, területi széttagozódás és etnikai gettósodás a gondviselő államszocializmus összeomlásával és legfőképpen permanens konfrontáció az iszlám fanatizmussal. Eurafrika egyszerre lesz Libanon, Jugoszlávia és Dél-Afrika, ahol ironikus módon elsősorban a nők fogják „megszívni”. Éppen ők, akik − a felmérések szerint többségükben − most még szó szerint is teljes mellbedobással kampányolnak a korlátlan bevándorlás és totális kulturális-szexuális színesítés mellett.
Ami ez utóbbit illeti, lesz is benne részük ad nauseam. A fehér pipihúsra kiéhezett harmadik világbeli importmacsók nagyipari szinten fogják űzni az európai fehérnép rabszolgaságba vetését és szexuális kizsákmányolását a jól bevált britanniai minta alapján (vö. pakisztáni grooming gengek). A néger és mohamedán patriarchátus valóságát a saját bőrükön megtapasztaló emancipált feministák egyszer még vissza fogják sírni ősapáik „békebeli” patriarchátusát, amely ellen pedig annyit ágáltak és ágálnak mind a mai napig.
Árulkodó jel, hogy a zsidók, talán megsejtve a veszélyt, már elkezdtek kivonulni Nyugat-Európából. Franciaországot az elmúlt évtizedben 60 ezren hagyták el. Ahogyan egyik helyi vezetőjük fogalmazott, „Európa ki fog ürülni a zsidóiból.” (Marc Knobel: « L’Europe va se vider de ses juifs. En France, 60 000 sont partis en dix ans », lemonde.fr, 2018. március 29.) Lehet, hogy ők már tudnak valamit.
Forrás: harcunk.info