Site icon Mai Világ

Ágyba csalta híveit, közben milliókat zsebelt be a „zalai Jézus”

Hirdetés

Kuruzslás miatt indult nyomozás a „zalai Jézus” néven elhíresült teskándi férfi ellen – tudta meg a Lokál a rendőrségtől. A 65 éves T. Miklós elképesztő szektát hozott létre, híveinek azt hazudta, hogy ő maga Jézus Krisztus, ezzel pedig megtévesztett fiatal nőket csalt az ágyába.

A botrány augusztusban robbant ki, amikor T. Miklóst néhány dühös tanítványa felelősségre vonta. Azt kifogásolták, hogy a maga köré épített, mintegy 400 fős szekta tagjait félrevezette, a jótékony célokra begyűjtött pénzt magára költötte. A naiv, megtévesztett fiatal (gyakran 18-20 éves) lányokat pedig ágyába vitte. A Ripost szerint a 65 éves férfi Jézus reinkarnációjának nevezte magát.

– Azt mondta, hogy én vagyok az egyetlen kiválasztott nő, és már 2000 éve is együtt voltunk, mert ő Jézus, én pedig Mária Magdolna vagyok! – mesélte  az egyik elcsábított nő, aki akkor jött rá, hogy nem ő az egyetlen „kiválasztott”, amikor szintén szektatag barátnője kezén meglátta nagymamája gyűrűjét, amit előzőleg ő adott a férfinak.

A magát Jézusnak hazudó T. Miklós ugyanis a szektájába tartozó fiatal nőket igyekezett elcsábítani. Az aktusok rövid ideig tartottak, a szektavezér gyakran elvárta, hogy utána kávét is főzzenek neki tanítványai, akiknek – mivel ő nem volt hajlandó óvszert húzni – fogamzásgátlót kellett szedniük. Ő maga potencianövelővel serkentette magát.

Külön felháborító, hogy az ál-Jézus hívei közül sokan betegség miatt fordultak hozzá – az egyik nőt például melldaganat miatt „kezelte” –, ő pedig nyolcezer forintot kért a „gyógyító szeánszért” – ennek során feküdt le áldozataival.

Hirdetés

A Lokál Teskándon megtalálta T. Miklós egyik csalódott tanítványát, aki társaival csalásért és kuruzslásért augusztusban feljelentette mesterét. Elmondása szerint nem a bosszú volt a célja, csak vissza akarta kapni a pénzét, de a „zalai Jézus” csak kiröhögte. Találkoztunk olyan tanítvánnyal is, aki a mai napig hisz mesterének, szerinte a fentiek csak kitalációk.

T. Miklós luxusautókra, házakra, nyaralókra költhette a híveitől kicsalt pénzt, ottjártunkkor is két méregdrága négykerekű állt a kertjében. Bár szomszédai szerint otthon volt, nem nyitott ajtót munkatársunknak.

A rendőrség úgy tájékoztatott, hogy az ügyben kuruzslás gyanúja miatt folyik nyomozás.

A teskándi férfi háremet tartott (Fotó: Ripost)

Hirdetés

 

 

Hirdetés
loading...
Exit mobile version