Site icon Mai Világ

Áll a bál: balhé a Momentumban

Hirdetés

Áll a bál a Momentumban, miután kiderült, hogy az állami támogatásokat nem a pártérdekekre, hanem a családtagok és barátok cégeire költötték. A megrendelések több tízmillió forintról szólnak, és a számlák sem érkeztek be a megfelelő módon az Állami Számvevőszékhez – írja az Origo.

A Figyelő azt írja:  a kispárt nem tud érdemben elszámolni az ÁSZ felé a kampányköltéseivel, amelyek jelentős része két vállalkozáson folyt át. Az ügy miatt lemondott a Momentum Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnöke.

A PEB feladata a Momentum alapszabálya szerint a következő:

A Párt gazdálkodásának ellenőrzését a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság látja el, biztosítva a jogszabályokban, az Alapszabályban és a Párt szervei által hozott határozatokban foglalt pénzügyi rendelkezések érvényesülését. A Pénzügyi Ellenőrző Bizottság tagjai a Párt más szerveitől függetlenek, tevékenységük során nem utasíthatók.

Az Origo a Momentumból kapott értesülései szerint Győrffy Zoltán lemondásakor úgy érvelt:

Hirdetés

az elmúlt napok bebizonyították számára, hogy a Momentum vezetősége nem érett meg a pénzügyi átvilágításra.

Közben a párton belül nagy erőkkel keresik a kiszivárogtatót: mindenki megvádolt mindenkit, és a napvilágra került kényes információk miatt fizikai erőszakkal is fenyegetőznek a pártban.

https://maivilag.com/2019/01/hoppa-gyurcsanyek-is-kampanypenzekkel-trukkoztek-itt-az-asz-jelentes/

Forrás: Origo, Figyelő

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version