Site icon Mai Világ

Álprobléma: huszonkilenc határsértőt fogtak el

Hirdetés

Elfogtak pénteken a rendőrök egy román állampolgárt, aki csütörtök késő éjjel huszonkilenc illegális bevándorlót próbált átcsempészni Magyarország területén. Két szökésben lévő társát még körözik – közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A police.hu oldalon azt írták, a Békés megyei Tótkomlóson járőröző körzeti megbízottak először egy személygépkocsit állítottak meg csütörtök éjjel, nem sokkal éjfél előtt. A román honosságú autót egy román férfi vezette, egyedül volt a kocsiban. Azt állította, hogy Ausztriába tart munkát vállalni.

A rendőrök az igazoltatás után követték a férfit, aki visszafordult az autóval, majd nem sokkal később egy szintén román rendszámú kisteherautó ment utána, amelynek rakterében huszonnyolc külföldi rejtőzködött. A vezetőfülkében hárman ültek, a jármű vezetője és egy utas elmenekült.

A személygépkocsi ezután Kaszaperen, amikor meglátott egy rendőrautót, nekiütközött egy lakóház falának. Ekkor már három férfi volt a kocsiban, időközben ugyanis beült az a két román férfi is, akik a kisteherautóból elmenekültek.

Egyiküket a rendőrök elfogták, és embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették. Szökésben lévő társait körözik.

Hirdetés

A tíz szomáliai és tizenkilenc szír állampolgárt pénteken kora délután átadták a román hatóság képviselőinek.

Hirdetés
loading...
Exit mobile version