A magyarság mai létszáma 15 millió fő körül van, de összetételében annyira vegyes, hogy nincs azon ismérv, amely csak megközelítőleg is meghatározná, mi bennünk a közös, kik és milyenek vagyunk mi magyarok?
Feltételezem, hogy soha nem is lehettünk sokkal többen, de 5000 év óta sokkal kevesebben sem. Persze ebbe, mint most is, minden „társult és rokon népet” beleszámítok. Hiszen fenntartani és fejleszteni egy ősi kultúrát Eurázsia nagy részén; élénk kereskedelmi, gazdasági tevékenységet folytatni az Uráltól Mezopotámiáig, az Atlanti- óceántól a Bajkál-tóig; behajózni a Földet Közép-Afrikától az Indonéz szigetvilágig, és a Bering-tengeren át eljutni Dél-Amerikáig, ehhez bizony ember és létszám kellett.
Azt is feltételezhetjük, hogy ebből a „sumeri tudós nép”, a „káldeusok”, az „egyiptomi papság”, a „pártusi uralkodó réteg” vagy a „királyi szkíták” vagy nevezzük őket bárhogyan, csak töredék létszámot tehettek ki. Ma sem lehetünk többen egy-két milliónál, akiket nevezzünk most, a magyarokon belül Árpád népének, és amely vonulatot azok képviselik, akik „szent” István óta legalább egy szempontból, folyamatos elnyomásnak, üldöztetésnek vannak kitéve. Génjeikben persze sokan hordozzák az Árpádi örökséget, de ezek az alvó gének nem elég túlnyomóak ahhoz, hogy gazdáik, megtestesült szellemeik, lelkeik a mindennapjaikban magyarként éljenek.
Kérdés, hogy a korabeli, az emberiség legfejlettebb műveltségét megteremtő és birtokló „hatalmas, erős és tudós” HUN-MAH-GAR nép miért kényszerült állandó védekezésre, és került a végső enyészet határára? Aki őstörténelmünkben egy kicsit is tájékozott, az tudja, hogy cca. 5000 éve három nagy létszámú, könyörtelen, agresszív hódító nép irigyelte meg és vetett szemet szellemi és anyagi gazdagságunkra, esküdött össze az elpusztításunkra.
Időrendi sorrendben először a világtörténelem legkegyetlenebb hódítói, az asszír-szemiták zárták le előttünk az utat az Perzsa-öböl és az Indiai-óceán felé, rabolták el legfejlettebb lakóhelyünket (magasan szervezett városok laza szövetsége), országunkat, kincseinket, ősi tudásunkat és gyilkolták le, csonkították meg tízezer szám népünk legjobbjait.
Nem sokkal ezután erősödtek meg a különböző árja népek, amelyek sikeresen akadályozták meg, hogy nagy tömegekben eljussunk a Földközi-tengerig (ennek ellenére volt némi közünk a mükénéi és a görög-római kultúra megteremtéséhez), az Atlanti- óceánig, és ott maradandó és népes birodalmakat tudjunk felépíteni.
Kevésbé látványosan, de kelet felől masszívan ellenálltak nekünk a Csendes-óceán és az Indonéz szigetvilág felé vezető úton a kínaiak, akik még a „nagyfalat” sem voltak restek megépíteni ennek érdekében.
Igaz, mindezek ellenére Amerikába így is mi jutottunk el először, a hosszú menetelés miatti kontraszelekció azonban elfelejtette velünk a „nagy tudást” és kevés történelmi időt engedtek a számunkra, hogy a nyugati „civilizációt” sikerrel távol tudjuk tartani magunktól. A végeredmény mindenki számára ismert.
Napjainkban, amikor fizikailag nagyobb tömegben, egyedeinkben is megkülönböztethető módon már csak ott létezünk ahol születtünk, itt a Kárpát-medencében (minden természeti élőlény ott a legellenállóbb, ott marad fenn legtovább ahol őshonos(M.A.)), tehát alapvetően veszélytelenné váltunk, megkezdődött a végső küzdelem szellemi kiirtásunkért vagy fennmaradásunkért.
A biztonság kedvéért azért ma is harapófogóba fog bennünket három árja nép (germánok, szlávok és újlatinok), belülről pedig egyre többet kihasítanak testünkből a romák a szemiták és a saját elitünk „idegenszívű”, egy kis hazaárulásra mindig kapható kasztja.
Teljes megsemmisítésünkhöz el kell tehát venni megmaradt legnagyobb kincseinket, a nyelvünket, történelmünket, azonosság- és származástudatunkat, az emberiség kialakulásának kezdetétől génjeinkbe ivódott emlékezetünket. A cél érdekében, sok más lehetőség és azok szörnyű kivitelezése mellett, három nagy mítosszal (sajátos, hogy ilyen elszántan, szívósan és koncentráltan egy népet sem támadnak mindhárommal egyszerre) mérgezik a lelkünket, gondolkodásunkat, személyiségünket.
Időrendi sorrendben először talán velünk szemben alkalmazták, lassan már 2500 éve a purimban fogant és napjainkra kiteljesedett, jól bevált „antimártíromság” és „isteni elrendelés” velejéig romlott és hazug malasztját.
Kétezer éve már annak is, hogy a talmudi alapokon nyugvó judeo-keresztény maffia terjeszti jól kitalált (a történelemben egyedül álló módon visszafelé is ható) folytatásos meséjét, sulykolva az egyén és a közösségek mindennapi bűnös voltát (ez alól csak egy kivétel van), és amelyből nem mellesleg csak ők adhatnak feloldozást. Cserébe egy kis pénzt, a teljes alázatunkat, odaadásunkat és a lelkünket kérik.
És 200 éve már annak is, hogy derék finn-ugorokká váltunk és megtudtuk:
1500 éve még az Urál eldugott északkeleti hegyei között tengődtünk, mint beszélni is alig tudó, bárgyú, egyenes lábú gyűjtögető, halászó, vadászó jelentéktelen számú, szőke, kékszemű népség. Majd cca. 300 év alatt megsokasodtunk, megbarnultunk, lábunk célszerűen genetikailag meggörbült (mert már lovas-nomád pusztai barbár nép lettünk), a világ legnagyobb szókincsű és legősibb nyelvét (miközben végigraboltuk és öldöstük Európát) összelopkodtuk, majd könnyedén, minden előzmény nélkül befogadtuk rablott hazánk zálogaként a művelt nyugat nagy vívmányát, megmentőnket, a kereszténységet.
Újabb, közel 300 év alatt leszoktunk saját asszonyaink és gyermekeink öldökléséről (hogy méltóak lehessünk a művelt nyugat szomszédságához), lábunk újra kiegyenesedett, hogy tudjunk szántani vetni, mely tevékenységet szintén a környező, általunk kegyetlenül leigázott, elnyomott, de mégis nagyon művelt népektől tanultunk el.
Kérdés-e ezek után, hogy Árpád népe miért nem apadhat tovább?!
Meggyesi József írása
Hunhir