Site icon Mai Világ

Autósok figyelem! Nagy változást tervez a kormány

Fotó: Veres Viktor

Hirdetés

Nem lesz kötelező, hogy az autósnál legyen a forgalmi engedély és a jogosítvány egy új törvénytervezet szerint. A rendőrség ugyanis könnyen ellenőrizheti ezek érvényességét és meglétét egy informatikai rendszeren keresztül – szúrt ki az Index egy új törvénytervezetet.

Egy parlamentnek beadott törvénymódosítás értelmében az autósoknak a jövőben nem kellene maguknál tartaniuk a forgalmi engedélyt és a jogosítványt, mert azt a rendőrök egy ellenőrzésnél az informatikai rendszerben le tudják kérdezni. Vonatkozna ez a gépkocsira, motorkerékpárra (ideértve a négykerekű motorkerékpárt is), a mezőgazdasági vontatóra, a négykerekű segédmotoros kerékpárra, a pótkocsira, a lassú járműre – írja a portál.

A jogszabályt fokozatosan vezetnék be, mivel az indoklás szerint első lépésben 2021. február 1-jétől megvalósul az első vezetői engedély kiadására irányuló eljárás teljes mértékű elektronizálása. Vagyis kész lesz az informatikai rendszer, amely nyilvántartás alapján azonosítható lesz a vezetői engedély tulajdonosa, valamint az okmány érvényessége. A teljes új szabályozás a törvény szövege szerint 2023. január 1-jén lépne hatályba.

A tervezetben az is szerepel, hogy a járművezetőnek külföldön szüksége lesz vezetői engedélyre és a forgalmi engedélyre mint okmányra, ezért a vezetői engedélynek és a forgalmi engedélynek a fizikai kiállítása továbbra is szükséges marad.

Kérdéses egyébként, hogy mennyi értelme lesz ennek a módosításnak, ha a kormány másik terve megvalósul: több éve ígérik, hogy az elektronikus személyi igazolványba integrálnák lényegében az összes többi okmányt, így a jogosítványt is.

Hirdetés

Forrás: napi.hu

Hirdetés
loading...
Exit mobile version