Site icon Mai Világ

Az új szabály: nincs olyan, hogy fiús játék, és nincs olyan, hogy lányos szín

Hirdetés

Kaliforniában nemi megkülönböztetés nélkül kell árulniuk a nagyáruházaknak a gyerekeknek szánt termékek egy részét, például a játékokat és a higiéniás cikkeket szombat óta.

Az amerikai sajtó szerint a Gavin Newsom, Kalifornia demokrata kormányzója által aláírt törvény úgy rendelkezik, hogy a nagy üzletekben lennie kell a nemek szempontjából semleges részlegnek is.

Ezekben „elfogadható választékot” kell felmutatni a termékekből, függetlenül attól, hogy hagyományosan lányoknak vagy fiúknak szánták. A törvény nem vonatkozik a gyerekruhára, csak a játékokra és a gyermekápolási cikkekre.

Az LMBTQ-csoporthoz tartozók üdvözölték a törvényt, ugyanis szerintük a hagyományos marketing a lányokat jelölő rózsaszínnel és a fiúknak szánt termékek kékjével a nemi sztereotípiákhoz való alkalmazkodásra kényszerítik a gyerekeket.

A nyugati állam demokratáinak harmadszorra sikerült elfogadtatniuk a jogszabályt, ugyanis 2019-ben és 2020-ban kudarcot vallottak. Az idei javaslatot Evan Low demokrata képviselő jegyzi, aki azt mondta: egyik munkatársának tízéves kislánya ihlette a jogszabályt. A kislány megkérdezte édesanyját, hogy miért „tiltottak” számára az üzlet egyes részei, csak azért, mert ő lány – közölte. „Be kell fejeznünk a megbélyegzést azzal kapcsolatban, hogy mi elfogadható bizonyos nemek számára” – hirdette nézeteit a politikus, aki bízik benne, hogy a törvényjavaslat több vállalkozást ösztönöz Kaliforniában és az Egyesült Államokban, hogy „elkerüljék a káros és elavult sztereotípiák erősítését” – tette hozzá a demokrata politikus.

Hirdetés

A törvényt néhány republikánus politikus és számos konzervatív csoport ellenezte.

Ez a fajta igen korán megkezdett és alattomos szexuális érzékenyítés – mert nyugodtan nevezhető annak – ha Európába be is gyűrűzik lassan (Németországban már látni erre példákat), nem valószínű, hogy Magyarországon egy hangos kisebbségen kívül más is szívügyének tekintené. A magyarok többsége befogadónak tartja magát és az LMBTQ-emberekkel sincsen problémája – amíg azok életmódjukat magánügyüknek tekintik és nem kezdenek erőszakos lobbiba, érzékenyítésbe – különösen nem a gyermekek körében.

A gyermekvédemi törvény is ezt a célt hivatott szolgálni és azt, hogy a gyermek szexuális nevelése, felvilágosítása a szülők feladata.

Forrás: vasarnap.hu

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version