Site icon Mai Világ

Baloldali összefogás: egymás lejáratásával vannak elfoglalva

Hirdetés

A napokban több helyen is megjelent, hogy egy Facebook-oldal fizetett hirdetésben támadja Karácsony Gergelyt. 

Az oldal az Europálya nevet viseli, amelynek a DK szerint semmi köze a DK-hoz, annak ellenére sem, hogy a DK miniszterelnök-jelöltjét pozitív színben tünteti fel.

Az oldal lejára posztokkal operál, bár a lejáratáshoz az is kell, hogy valakit legyen honnan lejáratni. Azt olvasóinkra bízzuk, hogy a #TeamDobrev (így hívják saját csapatuk) miért gondolja, hogy Karácsony Gergelyt érdemes ezzel a módszerrel támadni, de annyi biztos ,hogy

 az előválasztási ellenzéki etikai kódexben az ellenzéki pártok (Jobbik, DK, Momentum, MSZP, LMP, Párbeszéd) elnökei megegyeztek, hogy a dokumentumban elfogadott elvek mentén kampányolhatnak, valamint vállalták azt is, hogy a jelöltek a jelölttársaikkal szemben nem folytatnak lejáratókampányt, a médiakapcsolataikat a demokratikus összefogás sikerének szolgálatába állítják, illetve azt is, hogy jelölttársaikkal szemben nem lépnek fel etikátlanul, mert ezzel a Fideszt segítenék.

Hirdetés

A szövetséges balliberális pártok maguk vizsgálják majd ki, hogy ez sérti-e azt a bizonyos etikai kódexet.

Forrás: Magyar Jelen

Hirdetés
loading...
Exit mobile version