Site icon Mai Világ

Berlusconi, aki tartja a szavát

Hirdetés

Silvio Berlusconi az egyik legellentmondásosabb figura az olasz közéletben. A baloldal gyűlöli, féltékeny a sikereire, s ahol, amikor csak tudja, kőkeményen kritizálja. A jobboldal meg egyszerűen nem akarja kirakni a kirakatba, mondván: milyen jobboldali politikus az, akiről ilyen dolgok „derülnek ki”? Pedig Berlusconi egy karakter. Egy zseni. Egy igazi self-made man. Erről szól a Silvio és a többiek c. film.

Lassan egy hónapja vetítik a Silvio és a többiek c. filmet. Bár Paolo Sorrentino, a nápolyi rendező filmje eredetileg két részből áll, az Oscar-díj és az európai vetítések kedvéért csináltak a Loro 1-ből és a Loro 2-ből egy „összegyúrt változatot”. Ezt kaptuk meg mi, magyarok.

A film komoly vállalkozás, hiszen még élő, aktív pártelnökről, egykori miniszterelnökről portrét rajzolni nemhogy nem könnyű, szinte lehetetlen, ráadásul a politikacsinálás igen magas iskolája. Idehaza a balliberális média várta a filmet leginkább, gondolván: most majd fény derül a párhuzamra a „berlusconizmus” és a NER között.

„Egy film, amit biztosan egyedül akar megnézni Orbán Viktor”; Berlusconinak a fiatal nők ugyanolyanok, mint Orbánnak a foci – írták többen.

Később Silvio Berlusconit, vagy ahogy az olaszok emlegetik: a Doktor urat „a leghatalmasabb mágnásnak és a legröhejesebb bohócnak” állították be, akit egész karrierje során csak a „tesztoszteron és a hatalom” hajtott.

Hirdetés

„Láttad azt a rengeteg könyvet, amiben engem rágalmaznak? A balosok nem értenek engem. Azt hiszik, hogy minden bonyolult. Holott minden olyan egyszerű” – fogalmaz Silvio Berlusconi a filmben.

És igaza van, mert a balliberálisok még ma sem értik a volt olasz kormányfőt. Ezért interpretálják félre a filmet. Ezért nem értik a szimbólumokat. Ezért becsmérlik a Berlusconit.

Silvio Berlusconi ma is ott van a politika élmezőnyében: legutóbb 14 százalékot szerzett pártja, a Forza Italia. Ahogy régen, most is nagyon utálja a kommunistákat és a szellemi örököseiket. A filmben van is erre egy gyönyörű utalás. Egy hatalmas asztalnál ül a Doktor úr, környezetében szinte csakis csodaszép lányokat látunk, s hogy feldobja egy kicsit a hangulatot, bedobja a következő poént:

„Mi a különbség a kereszténység és a kommunizmus között? Míg az előbbi csak beszél róla, addig az utóbbi meg is valósítja.”

Ahogy régen is keresztre akarta feszíteni a balliberális média, most is rengeteg a próbálkozás ellene. Míg a baloldali véleményklíma igyekszik lejáratni a volt kormányfőt, addig a jobboldal nem hajlandó kitenni a kirakatba. Legfőképp a botrányai miatt. Berlusconi ellenfelei mindig azt rótták fel neki, hogy csak a pénznek, a saját médiájának köszönhette politikai sikerét. Sikerkorszakának végét mégis ennek a hatalmi ágnak köszönhette.
Forrás: 888
Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version