Site icon Mai Világ

Biden elaludt, Obama nevetgélt Jimmy Carter temetésén

Hirdetés

Eltemették a 100 éves korában meghalt volt amerikai elnököt, Jimmy Cartert helyi idő szerint csütörtökön.

A washingtoni búcsúztatáson az összes, még életben lévő korábbi amerikai elnök részt vett, majd ezt követően Plainsben, Georgiában temették el a korábbi amerikai elnököt.

A Guardian beszámolója szerint Joe Biden beszédében azt mondta, Carter barátsága és élete megtanította rá, hogy „a jellem milyensége fontosabb, mint a cím vagy a hatalom, amit birtokolunk. Mindenkivel méltósággal, tisztelettel kell bánni, és mindenki, és úgy értem, mindenki megérdemel egy esélyt” – fogalmazott. Azzal folytatta, kötelességük, hogy ne adjanak biztonságos terepet a gyűlöletnek, és kiálljanak a hatalommal való visszaéléssel szemben. A ceremónia a beszéddel együtt mintegy két órán át tartott.

Biden később el is aludt…

Jelen volt Biden drogos fia, Hunter is, akinek nemrég megkegyelmezett az apja:

A 39. amerikai elnök tiszteletére 39 alkalommal kondult meg a harang, erre vitték be a koporsót a Washingtoni Nemzeti Katedrális épületébe. Az eseményen nemcsak amerikai politikusok és korábbi elnökök vettek részt, hanem ott volt Justin Trudeau leköszönő kanadai miniszterelnök és Eduárd edinburgh-i herceg is.

Jelentős figyelem övezte Trump érkezését: amikor a megválasztott amerikai elnök megérkezett, Al Gore korábbi alelnök állt fel először, hogy üdvözölje, és kezet fogjon vele. Bár korábban nem jellemezte kellemes légkör Donald Trump és Barack Obama viszonyát, a temetésen egymás mellett foglaltak helyet, és az új megválasztott elnök gyakran odasúgott ezt-azt Obamának a temetés ideje alatt. Erre Obama többször elmosolyogta, elnevette magát.

Egy ponton Trump ellenfele, az előttük elhelyezkedő Kamala Harris hátrafordult, odapillantva a beszélgető párosra.

Bill Clinton és George W. Bush is jelen volt, utóbbi Obamát barátságosan üdvözölte, megpaskolta a hasát, mire Obama viszonzásul megveregette Bush hátát. A baráti gesztus körbefutott az amerikai sajtón, azt írják, az egyre inkább polarizálódó világban szívmelengető esemény a két politikus jó kapcsolata.

VH

Hirdetés
loading...
Exit mobile version