Site icon Mai Világ

Bill Gates: az emberiség olcsón megúszta a c@vidot, de ez csak a főpróba volt

Hirdetés

Bill Gates szerint a Covid-19 lehetőséget adott az emberiségnek arra, hogy felkészüljön a jövőbeli járványokra, különösen azokra, amelyek destabilizálhatják a társadalmat – a felkészülés becslése szerint évente 1 milliárd dollárba kerülne. Ugyanakkor szerinte a koronavírus halálozás áldozatainak alacsony száma nem annak köszönhető, hogy a világ országai jól kezelték volna a pandémiát.

ATime 100 csúcstalálkozón kedden tartott beszédében Bill Gates felszólította a világot, hogy hozzon létre egy mintegy 3000 fertőző betegséggel foglalkozó szakértőből álló globális csapatot, amely minden országnak segítene javítani a járványokra való reagáláson, és a helyi tudósokat felszerelné azokat megfelelő eszközökkel, hogy azonosíthassák és jelenthessék egy új vírusgócpont feltűnését.

Ezt a csapatot „globális járványreagálási és mozgósítási” (Global Epidemic Response and Mobilization – GERM) csapatnak nevezte el, amelyet az Egészségügyi Világszervezet irányítana. Az egyik legfontosabb feladatának azt nevezte, hogy járványkitörési gyakorlatokat tartson az országoknak, hogy teszteljék, mennyire vannak felkészülve – írja a Business Insider a Times-ra hivatkozva.

Gates azt mondta, hogy a következő világjárványnak sokkal több halálos áldozata lehet. A következő globális pandémia szerinte társadalmi szinten is végzetes károkat okozhat.

„A következő 20 évben egy újabb világjárvány esélye, akár természetes, akár szándékos, szerintem több mint 50 százalék” – jelentette ki Bill Gates. A GERM-csapat egy olyan elképzelés, amelyet az áprilisban megjelent „Hogyan előzzük meg a következő járványt” című új könyvében népszerűsít és tárgyal.

Hirdetés

„Nem sokat tehetsz, ha nem cselekszel gyorsan” – mondta kedden. „A járványok globális problémát jelentenek, és ha egy ország nem végzi el a maga részét a felderítés és a megfékezés gyakorlásában, akkor az az összes többi ország számára problémát jelent” – tette hozzá, kifejtve, hogy a GERM-nek „valóban felelősséget kellene vállalnia” egy „tucatnyi országért”, amelyek korlátozott képességekkel rendelkeznek az egészségügyi válságok kezelésére.

Gates megemlített néhány olyan intézkedést is, amelyeket a világ egészségügyi szakértői a világjárvány kezdete óta szorgalmaznak: az egészségügyi technológiák, például a vakcinák és a terápiás szerek korszerűsítése, az egészségügyi rendszerek kiépítése és a betegségek jobb nyomon követése világszerte.

Becslése szerint mindez évente körülbelül 1 milliárd dollárba kerülne, de ezt a kiadást csekélynek nevezte ahhoz képest, hogy egy olyan világjárvány, mint a koronavírus, milyen áldozatokat követelt a világon.

„Eddig több mint 14 000 milliárd dollárt vesztettünk a világjárvány miatt, és még a nem járványos években is előnyös lenne a járványkitörések figyelése és sokkal jobb megfékezése” – mondta a milliárdos filantróp.

„Azt kell mondanom, hogy a világjárvány áldozatainak számát tekintve 20 millió halott világszerte, egymillió az Egyesült Államokban nem sok, ennél sokkal több halálos áldozat is lehetett volna. Szerencsénk volt, hogy az egy esetre jutó halálozási arány 0,2% volt” – tette hozzá a Microsoft alapítója, aki a járványügyi megszólalásai miatt az összeesküvés-elméletek főszereplője lett.

Hirdetés

Gates bírálta az Egyesült Államok kezdeti lanyha fellépését a járvány ellen. Azt mondta, hogy a Trump-kormányzat az orvosi felügyelet által irányított karantén érvényesítésével megelőzhette volna a felesleges haláleseteket. Úgy véli, hogy az Egyesült Államok ehelyett tétlenkedett, valamint inkompetens módon viselkedett.

„Ez azt jelentette, hogy a betegség az első néhány száz napban alapvetően ellenőrizetlenül terjedt” – folytatta – „és utána az exponenciális növekedés miatt nagyon nehéz helyzetbe kerültünk” – zárta beszédét.

napi.hu

Hirdetés
loading...
Exit mobile version