Site icon Mai Világ

Bill Gatesnek baja van a vakcinákkal

Hirdetés

Bill Gates egy interjúban beszélt arról, hogy szerinte mikor érhet véget a koronavírus-járvány, valamint hogy mi a problémája a koronavírus elleni vakcinákkal.

A Microsoft alapítóját Devi Sridhar, az Edinburghi Egyetem professzora interjúvolta meg elég egyedi módon, ugyanis Twitter-posztokban írták le a kérdéseket és a válaszokat is.

Bill Gates egyrészt beszélt az omikron-variánsról. Azt mondta, ha egy országban hirtelen elkezd csökkenni az esetszám, akkor látni lehet majd, hogy véget ért az omikron-hullám. Kifejtette továbbá azt is: nem számít arra, hogy az omikron után súlyosabb, fertőzőképesebb mutációi alakulnának még ki a koronavírusnak.

Ugyanakkor sok mindenen meglepődtünk már a világjárvány alatt – tette hozzá.

Bill Gates azt is elmondta, hogy szerinte az omikron után is szükség lesz az emlékeztető oltásokra, valamint a jövőben jobban fel kell készülni majd egy-egy világjárvány kitörésének lehetőségére, mivel bármikor megjelenhet egy újabb vírus.

Hirdetés

Gates ezután beszélt a vakcinákról és arról, hogy szerinte milyen hiányosságaik vannak. A vakcináink nagyon hatásosak a súlyos betegség és a halálozás ellen, de két kulcsfontosságú dolog hiányzik belőlük – mondta.

Egyrészt továbbra sem akadályozzák meg a fertőzéseket, másrészt pedig a hatásosságuk ideje erősen korlátozottnak tűnik. Olyan vakcinákra van szükségünk, amelyek képesek megakadályozni az új fertőzéseket és több évig tudnak hatni – vélekedett Bill Gates.

A Microsoft-alapító kitért arra a konteóra is, miszerint azért támogatja az oltást, mert csipet szeretne ültetni az emberekbe. Elmondta, hogy a koronavírus-járvány alatt rengeteg álhír kapott szárnyra.

Erre nem számítottam. Egy részük, mint például az, hogy csipeket oltanak az emberek karjába, értelmetlennek tűnik. Miért akarnék ilyet? – tette fel a költői kérdést.

Bill Gates végezetül azt mondta: reménykedik abban, hogy az omikron-variáns mellett még idén véget érhet a pandémia, mivel az omikron-hullám kevesebb mint három hónap alatt lefuthat az egyes országokban.

Hirdetés

Az a pár hónap rossz lesz, de hiszek abban, hogy ha megfelelő lépéseket teszünk, akkor a világjárványnak vége lehet 2022-ben – fogalmazott Bill Gates.

Forrás: index.hu
Hirdetés
loading...
Exit mobile version