Site icon Mai Világ

Bombariadó a Balassagyarmati Törvényszéken – kiürítették a környéket

Hirdetés

2018. március 21-én 8 óra 2 perckor a Balassagyarmati Törvényszékre  egy ismeretlen nő telefonon tett bejelentést  azzal, hogy a törvényszék épületében 20 percen belül bomba fog robbanni.

A helyszínre érkező járőrök a közintézmény környékét lezárták, gondoskodtak a törvényszék és a szomszédos főügyészség épületének kiürítéséről is. Az épületet  hamarosan átvizsgálták, azonban robbanószerkezetet nem találtak. Ezt követően a rendőrség nagy erőkkel kezdte meg az ismeretlen telefonáló felkutatását.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság, a Balassagyarmati Rendőrkapitányság és a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Bevetési Alosztály munkatársai 2018. március 24-én 20 óra 40 perckor a feltételezett telefonálót sikeresen azonosították és budapesti tartózkodási helyén elfogták.

A rendőrök a Balassagyarmati Rendőrkapitányságra előállított H. Ildikó 41 éves budapesti lakost közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A nő a nyomozóknak beismerő vallomást tett, elmondta, hogy előre megtervezetten, elváltoztatott hangon ő hívta fel a Balassagyarmati Törvényszék telefonszámát azzal, hogy az épületben bomba fog robbanni. A hatóság tagjai az ügy iratait bíróság elé állítás javaslatával küldik meg az illetékes ügyészségnek.

Forrás: police

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version