Site icon Mai Világ

Boros a benzinhiányról: miért kell játszani ezt a bazári komédiát?

Hirdetés

A közgazdász kemény kritikát fogalmazott meg a Mollal szemben, és (legalább) egy nagyon fontos dologra figyelmeztetett.

Miután a múlt héten a szakértők elmondták, hogy ellátási hiány lesz az országban, aztán majd az ársapkát is meg fogják szüntetni, valóban így történt: az emberek pánikolni kezdtek, és hirtelen az autók sokszorosa jelent meg a benzinkutakon.

Ennek az eredménye az lett, más egyéb ok mellett, hogy a jóslat beteljesítette önmagát, és sok helyen valóban nem lehetett tankolni ársapkás benzint, helyenként mást sem. Ennek kapcsán szólalt meg Boros Imre, aki a PS-nek elmondta, hogy „nagyon kilóg a lóláb”.

Kifejtette, hogy nem szabad elfelejtenünk, hogy „a Mol Nyrt. egy lenyúlt multinacionális cég, amiben csak 2010 után tudott újra döntő befolyást szerezni a magyar állam – az osztrák–orosz pakett legendás visszaszerzésével –, de a vállalat működése és érdekei lényegében nem változtak”.

„Nyilvánvaló, hogy árat akarnak emelni és el akarják töröltetni a 480 forintos ársapkát, ezért mindent elkövetnek fű alatt”– jelentette ki.

Hirdetés

Boros: „sokan hisznek a Mol körüli megmondóemberek siránkozásának

Elmondta, hogy a Mol három finomítóban érdekelt, a százhalombattai mellett, amely állítólag műszaki gondokkal küszködik, a pozsonyiban és a horvátországiban is.

liner

Hirdetés
loading...
Exit mobile version