Site icon Mai Világ

Borzasztó hír: soha nem látott mértékben terjednek a fertőzések Magyarországon!

Hirdetés

Arról is beszéltek a szakemberek, melyek a legfertőzöttebb régiók! FOKOZOTTAN figyeljünk egymásra!

Az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) tavalyi adatai szerint 2016 novemberében 62 szifilisszel fertőzött beteget kezeltek az országban, ami 75 százalékkal volt több a 2015-ös novemberi adatnál.

A szifilisz a chlamydia és a tripper mellett egyike a három leggyakoribb, szexuális úton terjedő betegségnek Magyarországon. A statisztika szerint pedig a helyzet egyre rosszabb, a szexuális úton terjedő fertőzések száma ugyanis évek óta masszívan nő.

2010-ben például 1170 tripperes betegről lehetett tudni, négy évre rá ez a szám már 1620 volt.

Ez negyven százalékos növekedést jelent.

Hirdetés

A hazai átlag fölött van a nemi betegek száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Ráadásul tavaly a Szabolcs-Szatmár-Beregben kezelt 29 szifiliszes nő közül 12 babát várt az egészségügyi statisztika szerint, a fertőzés pedig akár súlyos, maradandó károsodást is okozhat a születendő gyermeknél.

A legnagyobb veszély az, hogy sokan hónapokig nem is tudják, hogy betegek, az elején ugyanis ezek a fertőzések tünetmentesek.

Ezzel viszont veszélybe sodorják a velük szexuális kapcsolatot létesítőket, akik nem sejtik, hogy ők is megfertőződnek – figyelmeztet a cikk.

A Bors által megkérdezett orvos szerint nemi betegség rossz egészségkultúrával rendelkező környezetben fordul elő leggyakrabban, de az átutazó turizmus is növelheti a fertőzések gyakoriságát.

OSZD MEG másokkal is!

Hirdetés

A Világ Titkai nyomán

Hirdetés
loading...
Exit mobile version