Site icon Mai Világ

Botrányos film rántja le a leplet Michael Jacksonról

Hirdetés

Hatalmasat robbant pénteken egy dokumentumfilm a Sundance Filmfesztiválon.

A Leaving Neverland a pop királyáról, Michael Jacksonról hivatott lerántani a leplet.

A 4 óra hosszú dokumentumfilm szerint a sztár két kisfiút is éveken keresztül molesztált: az egyik öt-, a másik tízéves volt, amikor először találkoztak.

Már a vetítés előkészületei is szokatlanul zajlottak: hét rendőr posztolt a színháznál, nehogy valami baj legyen, valamint egészségügyi dolgozók is jelen voltak, hátha valaki rosszul lesz az igen megrázó vetítés alatt.

Az egyik – már felnőtt – áldozat, Wade Robson, aki később az N’SYNC és Britney Spears koreográfusa lett, először ötévesen találkozott Jackóval. Később a sztár meg is invitálta a fiatal kora ellenére rendkívül tehetséges táncosnak bizonyuló Wade-et a birtokára, ahová ő tízéves nővérével együtt ment el.

Hirdetés

Elmondása szerint az utolsó ott töltött estén arra ébredt, Jackson a sarokban gubbaszt, a sötétben, és pityereg.

“Annyira szomorú vagyok, hogy elmész” – mondogatta. Az énekes másnap sikeresen meggyőzte a fiú anyját, hogy Wade maradhasson még pár napot. Ekkor kezdődtek a szexuális zaklatások. Wade Robson ekkor mindössze hétéves volt.

Michael Jackson egyik vádlója, Wade Robson ötéves volt, amikor először találkozott a sztárral. A zaklatások két évvel később kezdődtek © AFP

“Isten hozott minket össze. Így mutatjuk ki a szeretetünket” – mondta állítólag Jackó a fiúnak a zaklatások kapcsán, amit az ott töltött idő alatt naponta át kellett élnie onnantól – miközben az anyja a szobában volt.

Hirdetés

A dokumentumfilm másik állítólagos áldozata, James Safechuck egy Pepsi-reklám forgatása során találkozott először Michael Jacksonnal, még 1987-ben. A sztárt olyannyira elbűvölte a kissrác tehetsége, hogy egy forgatócsoportot küldött később az otthonába, hogy meginterjúvolják. Beszélt magáról, megmutatta a szobáját, táncolt – visszanézve, ismerve, mit élt át később, azonban úgy véli, egész másról szólt az egész felvétel.

Ha igaz, amit a két férfi állít, az egész más fényben tünteti fel a 2009-ben elhunyt énekest

“Így visszagondolva, olyan, mintha egy meghallgatáson lettem volna” – magyarázza.

A sztár később több időt töltött együtt a fiatal sráccal és családjával, nyaralásokra is magukkal vitte, híres embereknek – Tina Turnernek, Harrison Fordnak – mutatta be őt, elhalmozta őket ajándékokkal.

“Aztán Párizsban megmutatta, hogy kell maszturbálni. Akkor kezdődött az egész.”

Hirdetés
Hirdetés

Safechuck elmondása szerint ő volt a híres Neverland Ranch első vendége, és többször is szexeltek a birtok különböző helyein. Elmondása szerint szerelmes volt Jackóba. A sztár egyszer egy álesküvőt is csinált kettejüknek, eskütétellel és gyűrűvel…

A férfi szerint a koncertek után kezdődtek a zaklatások, és azt állítja, Jackson különböző titkos jeleket tanított neki, amelyek azt jelentették, hogy az énekes szexet akar. Ilyen volt a kéz megkarcolása.

Safechuck és Robson is 2015-ben hozta nyilvánosságra először a történteket. A Leaving Neverland pénteki vetítésén mindketten jelen voltak a rendező Dan Reed társaságában. A közönség állva ünnepelte őket – és a dokumentumfilmet – írja a New York Post.

https://maivilag.com/2018/07/megfejtettek-michael-jackson-gravitaciot-meghazudtolo-tancmozdulatanak-titkat/

Hirdetés
loading...
Exit mobile version