Site icon Mai Világ

Brutális kegyetlenség: párnával fojtotta meg 5 éves kisfiát egy focista

Hirdetés

Azért végezte ki kisfiát a focista, mert állítása szerint sosem szerette.

Koronavírus gyanújával vitte be a bursai kórházba kisfiát Cevher Toktas, számolt be róla a DailySabah. Mivel a gyermek csúnyán köhögött és magas lázzal küzdött, az orvosok kórházi karanténba zárták édesapjával együtt.

Nem sokkal később a 32 éves korábbi sportoló orvosért kiáltott, mert az ötéves fiú már nagyon nehezen kapott levegőt, átvitték az intenzívre, de két órán belül elhunyt.

A hatóságok a betegségnek tudták be a gyermek halálát, 11 nappal később azonban Cevher Toktas bement a rendőrségre, és beismerte: ő ölte meg a fiát, amikor kettesben maradtak a szobában.

Egy párnát nyomtam a fiam fejére, aki a hátán feküdt. 15 percen át nem emeltem fel a párnát. A fiam eközben szenvedett. Amikor már nem mozgott, felemeltem a párnát. Ekkor szóltam az orvosoknak, hogy eltereljem magamról a gyanút – mondta a rendőrségen a férfi.

Hirdetés

Amikor megkérdezték tőle, mégis miért tette ezt a szörnyűséget, döbbenetes választ adott.

Sosem szerettem a kisebbik fiam, amióta megszületett. Nem tudom miért, de nem szerettem. Ezért öltem meg, nem azért, mert mentális gondjaim lennének– mondta Toktas, akit a beismerő vallomás után őrizetbe vették, és hamarosan bíróság elé állítják.

Életfogytig tartó börtön várhat rá.

Forrás: Ripost

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version