Site icon Mai Világ

Brutálisan megverte iskolatársát egy diák – a rendőrök vitték el

Hirdetés

Brutálisan megverte az iskolatársát egy diák Komlón. A renitens diákot a rendőrök vitték el, miután a sértett édesanyja feljelentette őt.

Fényes nappal támadt rá egy fiatal az egyik iskolatársára, látszólag minden ok nélkül. Az esetről videó is készült, amelyet a megvert fiú édesanyja töltött fel a Facebookra, kérve, segítsenek neki megtalálni a támadót.

A közösségi oldal azóta törölte a felvételeket.

Miután az interneten keresztül nem talált rá a keresettre, elment a rendőrségre, ahol feljelentést tett, mert nem akarta annyiban hagyni az ügyet. Elmondta, szeretné, ha gyermeke támadóját kirúgnák az iskolából, mert nem akarja, hogy a fia egy iskolába járjon vele.

Azt is elmondta, hogy úgy tudja, egy lány miatt alakult ki a verekedés, de nem érti, miért nem beszélték meg egymás között nyugodtan, hogy pontosan mi történt, és hogy miért kellett egyből a gyermekére támadnia a fiúnak.

Hirdetés

A feljelentést követően nem sokkal vitték el a rendőrök a verekedő fiút az iskola épületéből. Azt egyelőre nem tudni, mi történt ezután.

A szakemberek szerint ilyenkor a megvert gyerekek komoly lelki sérüléseket szenvedhetnek.

„Az önértékelésük tovább süllyedhet, negatív érzelmi hullám, akár egy depresszió is kialakulhat, de másik oldalról, egy fordított helyzetben, amikor ők kerülnek fölénybe mondjuk egy kisebb testvérrel szemben vagy más gyerekekkel szemben, ők maguk is bántalmazóvá válhatnak” – fogalmazott Káplár Mátyás tanácsadó szakpszichológus.

A pszichológus azt is hozzátette, hogy a verekedő fiú életére is veszélyes lehet ez a mostani incidens, ugyanis, ha a későbbiekben is marad ilyen közegben, akkor felnőtt korárában nagyobb eséllyel követhet el erőszakos cselekményeket– írja az ATV.

A csatorna oldalán a videó is megtekinthető.

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version