Site icon Mai Világ

Büntetést kap Románia, mert nem védte meg az LMBT-filmvetítést

Hirdetés
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint az ország nem szerzett érvényt a diszkrimináció tilalmának.

Kártérítés megfizetésére kötelezte Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága június 1-jén, amiért 2013-ban a rendőrség nem védett meg egy LMBT-filmvetítést a szélsőjobboldali tüntetőktől – írja a Humen Online.  Az ítélet szerint Románia nem szerzett érvényt a diszkrimináció tilalmának, illetve nem tartotta tiszteletben a magánélet védelméhez, valamint a gyülekezési szabadsághoz való alapjogot.

A film levetítése 2013-ban egy rendezvény része volt, amely ellen a közelben szélsőséges csoportok tiltakoztak. A rendőri jelenlét ellenére körülbelül 45 tüntető megrohamozta a mozit, majd homofób kijelentéseket kiabálva fenyegették az ott résztvevőket. A rendezvényen egyébként kevesebb, mint 20 fő vett részt.

Az esettel kapcsolatos nyomozást a bukaresti ügyészség 2014-ben zárta le, és

a támadást véleménynyilvánításnak minősítette.

A tüntetés során használt fasiszta jelképek miatti nyomozást 2017 augusztusában szintén megszüntette az ügyészség, és a tüntetők egyike ellen sem emeltek vádat.

Az ügyet végül az ACCEPT nevű LMBT jogvédő csoport vitte Strasbourgba az Emberi Jogok Euórpai Bírósága elé. Itt megállapították, hogy a román hatóságok nem nyújtottak megfelelő védelmet a résztvevők méltóságát illetően, továbbá érdemben nem vizsgálták ki az ellenük irányuló inzultusokat.

Hirdetés

A strasbourgi székhelyű bíróság kötelezte a román államot, hogy fizessen 7500 eurót az eljáró egyesületnek, illetve még 9750 eurót a perben szereplő minden egyes sértettnek. Ezeken felül a 3264 eurós perköltséget is Romániának kell állnia.

Forrás: mandiner

Hirdetés
loading...
Exit mobile version