Site icon Mai Világ

Czeglédy cégének hitelezői között van az Altus is

Hirdetés

Jelenleg a Human Operator Zrt. vagyona zár alatt van, ha a bűnügyi eljárás vagyonelkobzással zárul, akkor a teljes megtérülésre nem lesz fedezet – mondta lapunknak a felszámolóbiztos

Több mint egymilliárd forint Czeglédy Csaba felszámolás sorsára jutott cégének jelenleg bűnügyi zár alatt lévő vagyona, ám tekintettel a nagy összegű jelzálog-követelésre, valamint az állam követelésére, még Gyurcsány Ferenc Altusa sem számíthat a baráti kölcsönbe adott, beragadt pénzének megtérülésére.

 

Úgy tűnik, a DK-s önkormányzatok a végsőkig kitartanak a költségvetési és gazdasági csalással vádolt felfüggesztett ügyvéd mellett, nem mondják fel a szerződéseit – írtuk tegnap cikkünkben annak kapcsán, hogy Gyurcsány Ferenc három alkalommal is jelentős, összességé­ben 205 millió forint kölcsönt nyújtott – a gyanú szerint jogosulatlan pénzügyi tevékenységgel – Czeglédy Csabának, a baloldal ügyvédjének. Ráadásul úgy, hogy a bukott miniszterelnöknek tudomása lehetett arról, hogy a szombathelyi politikus ügyé­ben a hatóságok nyomoznak, s a Human Operator Zrt. bankszámlája is végrehajtással terhelt volt.

Amikor a kölcsönszerződések kitudódtak, Gyurcsány baráti kölcsönökről beszélt, s azt állította, ebből kettőt a kölcsönvevő már vissza is fizetett, ám a harmadik tétel – ez 35 millió forint volt – „beragadt”, mivel Czeglédyt a letartóztatása megakadályozta abban, hogy a kölcsönt  visszaadja. A DK-elnök azt is hozzátette, ha Czeglédy ismét pénzt kérne tőle, akkor is adna. Czeglédyt, az ellene és húsz társa ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyó eljárásban 2017. június 13-án vették őrizetbe, majd helyezték letartóztatásba.

Hirdetés

„Az adós cég, a Human Operator Zrt. felszámolási eljárása 2018 szep­tembere óta tart. Felszámoló szervezetünk a bejelentett hitelezői igényeket nyilvántartásba vette, amely összesen 1,145 milliárd forint. A felszámolás első évéről készült beszámolónkat a Szombathelyi Törvényszék 2020 februárjában jóváhagyta” – közölte lapunk megkeresésére Bősz János felszámolóbiztos. Az adós cég vagyona 1,199 milliárd forint, amelyet a Szegedi Járásbíróság jogi személlyel szembeni intézkedés biztosítására bűnügyi zár alá vétellel terhelt. A zár alá vétel feloldá­sáig a felszámoló a vagyon értékesítésében/pénzeszköz-felhasználásában akadályozva van – hangsúlyozta a felszámolóbiztos.

Lapunk kérdésére, hogy Gyurcsány Ferenc cégével, az Altus Portfolió Kft.-vel szemben mennyi tartozása maradt fenn a Human Operator Zrt.-nek, Bősz János azt mondta, az adós hitelezőiről harmadik fél számára nem adhat információt, csak az eljárás részvevői számára nyilvánosak az adatok. A hitelezői igények megtérülése a zár alá vétel megszűnésétől függ, hiszen ha a bűnügyi eljárás vagyonelkobzással zárul, akkor a teljes megtérülésre nem lesz fedezet.

A felszámolás alatt álló Human Operator Zrt. egyik hitelezőjétől megtudtuk, az Altus Portfolió Kft. 25 millió forint igénnyel szerepel a hitelezők listáján. Tehát Czeglédyék cégének száznyolcvanmillió forintot annak ellenére sikerült megadnia, hogy a céggel szemben 2016 januárja óra bírósági végrehajtás folyt, s a cég igazgatósági elnöke, vagyis Czeglédy Csaba ideje javát letartóztatásban töltötte. Bár Gyurcsány szerint még ennek előtte rendezte a kölcsön nagy részét.

A „Gyurcsány-bankház” a hitelezők kielégítésének szabályai szerint feltehetően nem számíthat a baráti kölcsön megtérülésére. A sorban ugyanis megelőzi egy osztrák bank több száz milliós jelzáloghitele, valamint elmarasztaló jogerős ítélet esetén az állam követelése az okozott hatmilliárdos, a költségvetést ért veszteséggel. A barátság ennyit igazán megér.

A bukott miniszterelnököt ért kárt amúgy Czeglédy pótolhatja az önkormányzatok közpénzből fizetett gáláns szerződéseiből, Czeglédy Csaba ügyvédi irodája ugyanis nem tartozik felelősséggel az okozott veszteségekért.

Hirdetés

Forrás: Magyar Hírlap

Hirdetés
loading...
Exit mobile version