Site icon Mai Világ

Demeter Márta a vádlottak padján: mindent tagad

Hirdetés

Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője – az ellene hivatali visszaélés miatt indult eljárásban – a Pesti Központi Kerületi Bíróságon pénteken azt állította: megalapozatlannak tartja az ellene felhozott vádakat, és sem a konkrét ügy kapcsán, sem korábban, sem pedig azóta nem vezérelte, hogy bárkit is lejárasson – írja a Magyar Hírlap.

A Központi Nyomozó Főügyészség tavaly novemberben emelt vádat a képviselő ellen, amelyet az eljáró ügyész ismertetett az előkészítő ülésen. A vádirat szerint Demeter Márta 2018 szeptemberében országgyűlési képviselőként a Magyar Honvédség működésével kapcsolatos adatokról szerzett tudomást,  majd azokat a közösségi oldalán közzétette azzal a megjegyzéssel, miszerint a Magyar Honvédség a miniszterelnök közvetlen hozzátartozóját törvénysértő módon szállította.

A vádirat rögzíti: amellett, hogy ez a közlés valótlan volt, Demeter Márta a törvényi kötelezettségét megszegve, nem nyilvános adatokat adott ki. Miután az országgyűlési képviselő mentelmi jogát a legfőbb ügyész indítványára az Országgyűlés felfüggesztette, az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a politikust, amely során Demeter Márta nem tett vallomást.

Az ügyészség vádiratában az új büntetőeljárási törvény rendelkezéseinek megfelelően azt indítványozta, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismeri, úgy a bíróság ítélje őt összesen kétmillió forint összegű pénzbüntetésre.

Az országgyűlési képviselő terhére rótt hivatali visszaélés bűntette három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Demeter Márta azonban nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról és az előkészítő ülésen elmondta: teljesen megalapozatlannak tartja a vádiratot. A vád szerinte figyelmen kívül hagyja, hogy országgyűlési képviselőként mind az országgyűlési törvény, mind pedig a képviselői esküje szerint az a dolga, hogy ellenőrizze a végrehajtó hatalom működését és a közpénzek megfelelő elköltését.

Hirdetés

„Nem hoztam nyilvánosságra semmilyen nem nyilvános adatot, nem hamisítottam meg semmilyen ilyen adatot, és nem éltem vissza képviselői jogosítványaimmal” – fogalmazott, hozzátéve: a munkáját végezte egy közérdeklődésre számot tartó ügyben, és végig az a cél vezérelte, hogy országgyűlési képviselőként érvényesítse az ellenőrzési jogosultságát.

Ügyvédje indítványozta, hogy a bíróság szerezze be valamennyi, a képviselő által megtekintett irat eredetijét. Hozzátette: a minősített iratokról formailag és tartalmilag is meg kell győződnie az adott személynek, hogy minősített adatot tartalmaz. Formailag ez azt jelenti, hogy a lapon ezt jelezni kell, de a jelen esetben tudomásuk szerint ilyen nem szerepelt az iratokon. Emellett kérte, hogy a bíróság szerezze be a kecskeméti repülőezredtől azt a jegyzőkönyvet, amelyben felhívják a képviselő figyelmét, hogy mely adatokat nem hozhatja nyilvánosságra, és amit ő egyetértését adva alá is írt.

Az ügyvéd kérte, hogy a bíróság szerezze be az összhaderőnemi parancsnokság repülési engedélyét is, amelyet a Paphos-Kecskemét útvonalra adtak ki, valamint azt az igazoló dokumentumot is, amely szerint a gép valójában a Pápa-Paphos-Budapest útvonalat repülte. Az egyik dokumentum szerint légi utánszállítást végzett a gép, a másik szerint kiképzést hajtott végre. Hozzátette: a kettő közt az a különbség, hogy kiképzés során nem lehet légi utasszállítást végezni, ezért szükségesnek nevezte a két dokumentum közti ellentmondás feloldását. Ugyancsak kérte a védő a bíróságtól, hogy a katonai légügyi hivataltól vagy a Hungarocontrolltól szerezze be az eredeti repülési tervet, valamint a pilóták hajózó naplóját, amelynek valamennyi szükséges adatot tartalmaznia kell, továbbá a fedélzeti naplót, és a gép transzponder adatait is.

A bíróság – tekintettel arra, hogy a politikus gyermeket vár és a terhesség utolsó heteiben jár – az ügyben június 10-re tűzte ki az első tárgyalást.

A tárgyalást követően Demeter Márta külön nem nyilatkozott a sajtó képviselőinek, ugyanakkor Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője a bíróság folyosóján újságíróknak elmondta: meggyőződésük, hogy ezt az ügyet a kormánypárti képviselők azért kezdeményezték, hogy megfélemlítsék az ellenzéki politikusokat. Hozzátette: ezzel azonban nem fognak célt érti, mert Demeter Márta eddig is az egyik legaktívabb országgyűlési képviselő volt és a jövőben is az lesz. Az LMP frakciója és politikai közössége egy emberként áll Demeter Márta mellett – mondta a frakcióvezető, megjegyezve, hogy valamennyi ellenzéki párt képviselője jelen volt az előkészítő ülésen szolidaritását kifejezve Demeter Márta felé.

Hirdetés

Forrás: Magyar Hírlap

Hirdetés
loading...
Exit mobile version