Site icon Mai Világ

Demokrata szenátor szeretne lenni a nővé operált egykori katona

Hirdetés

Az Egyesült Államok kongresszusának szenátora akar lenni a katonai titkok kiszivárogtatásáért börtönt megjárt, férfiból nőnek beállított kreatúrává változtatott „Chelsea” Manning. Választási indulásához már benyújtotta a szükséges iratokat – adta hírül szombaton a Reuters hírügynökség.
Manning Maryland államban szeretné megszerezni a Demokrata Párt jelöltségét.
Az eredetileg férfi – Bradley – Manning bő fél éve szabadult, tavaly májusban. Azért került börtönbe, mert az amerikai hadsereg tagjaként 700 ezer oldalnyi titkos dokumentumot, továbbá videók sokaságát juttatta el a Wikileaks szivárogtató portálnak. Bár 35 évre ítélték, csak hét évet ült, mert egy évvel ezelőtt Barack Obama, az előző amerikai elnök az ötödére csökkentette Manning büntetését.
A demokraták hagyományosan erősek Marylandben, Manningnek azonban hátrányos helyzete ellenére nehéz lesz kitúrni ott párt zsidó szenátorát. Ben Cardin már 2006 óta őrzi pozícióját, 2012-ben nagy fölénnyel verve meg republikánus kihívóját. Cardin szenior demokrata tagja a szenátus külügyi bizottságának, és a várakozások szerint a 74 éves politikus újra megméretteti magát.

Forrás: Reuters

Hirdetés
loading...
Exit mobile version