Site icon Mai Világ

Disznóvágáson szúrta le gyermeke anyját egy férfi

Hirdetés

A Veszprém Megyei Főügyészség vádat emelt a 28 éves férfi ellen.

A vádlott egy éve, ismerősei szőci házának udvarán, egy disznóvágáson többször mellkason szúrta élettársát, 1 éves gyermekük anyját, akivel kapcsolata konfliktusos volt. A férfi italozása, féltékenysége rendszeres vitákhoz vezetett.

A vádlott gyakran – még várandóssága utolsó heteiben is – bántalmazta a sértettet.

 

Ennek számos esetben maradtak nyomai is, de a nő részben érzelmi kötődése, részben a súlyosabb bántalmazásoktól való félelme miatt, rendszerint letagadta sérülései eredetét.

Hirdetés

A vádirat szerint a férfi tavaly november 11-én, a disznóvágás vége felé lerészegedett, egyre ingerültebbé vált, noha élettársa nagyon ügyelt rá, hogy ne adjon okot féltékenységre. Ez nem járt sikerrel, a férfi ráparancsolt, legyen a közelében, majd azt mondta, menjenek haza. Ezt a nő, tartva a bántalmazástól, próbált halogatni. Erre a férfi megöléssel fenyegette, amikor pedig vele együtt nem akart elindulni, felkapott egy bökőkést, és azt többször élettársa felsőtestébe szúrta.

A további szúrásokat a többi férfi akadályozta meg, a vádlottat lefogták, a rendőrség kiérkezéséig a földön tartották.

A nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a szakszerű orvosi segítség nélkül meghalt volna.

Az ügyészség a vádiratában börtönbüntetés kiszabására tett indítványt az elkövetővel szemben.

Hirdetés

 

 

 

 

 

Hirdetés
Hirdetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: 24.hu

Kiemelt kép: police.hu

Hirdetés
loading...
Exit mobile version