Site icon Mai Világ

Döbbenetes hazugságokat terjesztenek a magyar vírustagadók

Hirdetés

Hiába törölte a Facebook az egyik ismert magyar vírustagadó, az álorvos Gődény György több oldalát, később hagyta, hogy gond nélkül újraszervezhesse virtuális birodalmát. Olyannyira, hogy a Gődény-hálózat jelenleg minden eddiginél erőszakosabb: az ország összes megyéjében és a fővárosban is van vírustagadó-csoportosulás, sőt az álorvos egy világ- és egy európai oldalt is létrehozott.

Ezeken olyan képtelenségekről van szó, mint hogy az egész vírus csak kitaláció, vagy hogy senki ne oltassa vagy teszteltesse magát, mert beteg lesz. Mindez nemcsak hazugság, de nagyon veszélyes is abban az időszakban, amikor minden korábbinál jobban kell védekezni a vírus ellen – írta az origo.hu.

Kritikus ponthoz érkezett Európa a koronavírus elleni küzdelemben, hiszen több országban is kimerültek az egészségügyi rendszer kapacitásai. Belgiumban több ezer nyugdíjas halt meg a járványban azért, mert megtagadták tőlük a kórházi kezelést. Szintén rossz a helyzet Németországban, ahol már a koronavírusos orvosokat is munkába állítanák, Bulgáriában pedig kénytelenek bevetni a nyugdíjas szakembereket. Arról nem is beszélve, hogy sok országban rengetegen kerültek tüdőgyulladás miatt lélegeztetőgépre, amiből sok helyen már most hiány van.

Bár Magyarország európai viszonylatban kifejezetten jól áll, az intenzív osztályok közel harmada betelt. Éppen ezért nem véletlen, hogy a járványügyi szakemberek és az orvosok az előírt szabályok eddiginél is szigorúbb betartását kérik. A vakcina megérkeztéig ugyanis csak egyetlen módon lehet megakadályozni a vírus terjedését: ha mindenki a rendeltetésének megfelelően viseli a maszkot, és betartja az egészségvédelmi szabályokat.

Nehéz a helyzet, mégis vannak olyanok, akik önös érdekből, azaz pénzért, esetleg tájékozatlanságból (fogalmazhatunk így is: ostobaságból) vagy éppen rosszindulatból megtagadják ezeknek az intézkedéseknek a betartását, és ami ennél is rosszabb, másokat is erre buzdítanak. Felelőtlenségüknek komoly következményei vannak, hiszen ezzel életeket tesznek kockára.

Hirdetés
Engedi a vírustagadást a Facebook – írta az Origo szerkesztője.

A vírustagadók életveszélyes összeesküvés-ostobaságai éppen azt próbálják gyengíteni, amire most a leginkább szükség van: a társadalomnak a járvánnyal kapcsolatos fegyelmezett viselkedését.

Ennek a csoportosulásnak egyik legismertebb arca Gődény György, aki szerényen csak doktor Gődénynek nevezteti magát, pedig nincs is orvosi végzettsége.

Az álorvos elsősorban a virtuális térben, azon belül is a Facebookon terjeszti kártékony elméleteit. Közszereplős profilját több mint százezren kedvelik. Ezenkívül összehozott egy másik, szintén százezres követőbázissal rendelkező oldalt, amelyet szeptember végén a Facebook letiltott. Erre azért került sor, mert a felületen az áltudományos hírektől kezdve a hazugságokon át a kamuvideókig volt minden.

A vírustagadó közszereplői oldalán még aznap bejelentette, hogy folytatja a „harcot”, és egyúttal arra kérte követőit, hogy szerveződjenek újra, lépjenek be a lakóhelyük szerinti csoportokba. Arra vonatkozóan, hogy pontosan hol is lehet csatlakozni, adott egy hosszú listát. Ennek alapján az ország összes megyéjében és a fővárosban is alakult ilyen csoportosulás. Sőt, Gődény létrehozta a „Normális élet Európában” és a „Normális élet a világban” elnevezésű oldalt is, amellyel a Magyarországon kívül élőket célozta meg. Azóta a Facebook november elején törölt egy másik 80 ezres csoportot is, azonban Gődény azt szintén újraszervezte. Jelenleg az oldal 25 ezer kedvelésnél tart.

Bár a Facebook letiltotta Gődény előző vírustagadó oldalát, lassan három hónapja nem avatkozott közbe az új vírustagadó oldalai miatt.

Hirdetés

És ez csak a top 10 leglátogatottabb csoport…


Elég speciális ez a Facebook-logika:

míg a jobboldali véleményformálók rendszerint azonnal büntetést kapnak egy-egy politikailag inkorrektnek tartott (természetesen teljesen jogszerű) mondatukért, addig az emberéleteket veszélyeztető vírusszkeptikusok szabadon garázdálkodhatnak” – vetette fel a szerkesztő.

Gődény tehát újraszervezte oldalait, és minden eddiginél intenzívebb támadást indított a járványügyi intézkedések ellen. Mindezt egy országos kampányra húzta fel, amellyel azt célozza, hogy senkit ne lehessen a védőoltásra kötelezni. Már a kiindulópont is hazugság, hiszen

az, hogy valaki igénybe vesz-e bármilyen egészségügyi szolgáltatást, teljes egészében szabad elhatározás kérdése.

Magyarán nem rendelt el senki kötelező oltást a vírussal összefüggésben.

Hirdetés
Hirdetés

A kezdeményezés azért rendkívül ártalmas, mert a kormány komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy az emberek éljenek az ingyenes influenza elleni védőoltással és majd a koronavírus elleni vakcinával.

Az álorvoshoz köthető „Normális élet” nevű oldalakat összefogja, hogy azokon egészen képtelen haugságok jelennek meg, mindenféle kontroll nélkül.

A felületek gyakorlatilag a vírustagadók dühöngőiként funkcionálnak, ahol megállás nélkül hergelik egymást a különféle manipulatív „hírekkel”.

A leginkább a szektákhoz hasonlítható csoportosulásoknak az az általános gondolatmenetük, hogy nincs semmiféle járvány, azt csak az országok gazdaságait megroppantani akaró háttérhatalmak kreálták a sajtóban. Ebből kifolyólag szerintük nincs szükség maszkra, és nem szabad beadni az oltóanyagokat. Ennek terjesztése érdekében csak és kizárólag torzított, áltudományos, a témát egyoldalúan megközelítő álhíreknek adnak helyet.


Köreikben szélsebesen terjed egy videó, amelyben egy monoton férfihang olyanokat mond, hogy „a PCR-tesztekből bármit ki lehet hozni pozitívra”. Majd helytelen magyarsággal hozzáteszi, hogy a járvány „csak a média által van nyomatva. Nincsen második hullám, mivel nem volt első hullám sem. Nincsen semmilyen pandémia. Ez az egész arról szól, hogy a világ gazdasági rendszerét összeomlasszák. És ez napról napra csak őrültebbé fog válni.”


Van olyan csoporttag, aki egyenesen Covid-19-halottgyártásról írt, és ezt egy 8 perces videóval próbálta alátámasztani. „Egy újabb összefoglaló a szándékos pánikkeltésről, a számok növeléséről és ezek relevanciájáról!!!” – tette hozzá.
Egy másik posztoló pedig arról irkált, hogy „a PCR-teszt egy megtévesztés, amit már a politika is elismert”. A vírustagadók által terjesztett összeesküvés-baromságokkal összhangban kiemelte, hogy a hatalom „a PCR-teszt eredményeit használja a polgárok szabadságának korlátozására és további önkényes intézkedések megtételére”.

De akad olyan álbeszámoló is, amely a teszt elvégzésének borzalmairól szól. A történet szerint egy Franciaországban élő nő elment a fogorvosához, aki azt kérte tőle, csináljon tesztet. Nagy nehezen rászánta magát, és állítása szerint a mintavétel után elkezdett szédülni, aztán a jobb arca megdagadt, a feje görcsösen fájt, szédült, hányt.

A már elsőre is hihetetlen történet természetesen arra futott ki, hogy senki se menjen el tesztelni, mert rosszul lesz. „Csak szeretném, ha tudnátok, én már rájöttem, hogy mekkorát hibáztam, hogy elmentem a tesztre” – összegzett a kamu-horrortörténet végén.

Egyre több a „megtért” vírustagadó – írják.

Bár a vírustagadók körében a legtöbben hűen követik Gődényt, utólag egyre több szkeptikus belátja, hogy korábban felelőtlenül viselkedett.

Nemrég még túlzottnak tartotta a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos félelmeket Bankos Barnabás korábbi labdarúgó, jelenlegi futballedző. Nagyot változott az álláspontja, miután koronavírus-fertőzés miatt kórházba került. A negyvenéves férfi köhögőrohamok közepette számolt be a sajtónak saját esetéről. „Nem vettem komolyan a veszélyt, azt hittem, nem is létezik ez a sz*r. Biztosra vettem, hogy sportolóként nem kaphatom el. Aki könnyebb tünetekkel átvészeli, vagy nem fertőződött meg, annak fogalma sincs, milyen, de senki ne bízzon abban, hogy erős a szervezete, és vele nem történhet meg” – fogalmazott.


Az úgynevezett vírustagadók és oltásellenes mozgalmak megalapozott szakmai véleményekkel nem rendelkeznek, és elbizonytalanítják az embereket” – mondta szeptember végén az operatív törzs szokásos sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tiszti főorvos. Arra kérte ezt a csoportot, hogy ne terjesszék nézeteiket.

Ócsai Lajos járványügyi szakember, az ÁNTSZ járványügyi főosztályának korábbi vezetője pedig az Origónak nyilatkozott. Azt mondta, „ezek a gondolatok végtelenül károsak. Nagyon sok életet veszélyeztetnek – és soha nem vállalják majd ezért a felelősséget.”

Szintén ezen az állásponton van Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa, aki az Origónak arról beszélt, hogy a vírustagadók akár szimpatikusnak tűnően levezetik, hogy miért nem veszélyes a vírus. Ezzel pedig az a gond, hogy aki hajlamos ezeknek a téveszméknek a befogadására, az el is hiszi. Pedig ez valójában egyáltalán nem így van. Az oltásellenesek ugyanilyen károkat okoznak.

Forrás: 888

Hirdetés
loading...
Exit mobile version