Site icon Mai Világ

Döntött a kormány: péntektől rendkívüli tájékoztatás lép életbe

Szerdán ülésezett a kormány és péntektől háromnapos kihelyezett ülés vár a kabinetre. Ebben a helyzetben tartott kormányszóvivői tájékoztatót Magyar Péter. Az eseményen kezdetben a hőséggel kapcsolatos kormányzati intézkedéseket ismertették, a kormányfő ennek kapcsán közölte: az államigazgatásban, állami cégeknél home office-t rendel el a hétfői és keddi napra. Majd Vitézy Dávid jelentett be fontos terveket, az uniós pénzek lehívása érdekében, például átfogó törvénymódosító javaslatcsomag jön jövő héten az MFB-t érintően.

Erről még nem tárgyalt a kormány. A tervben van az akkumulátoripari beruházások átvizsgálása, de nem kapcsolták még össze az adókedvezmény kérdéskörével – mondta.

Érdemesnek tartotta azt a javaslatot, hogy megvizsgálják, hogy milyen kedvezményeket kaptak ezek a nagyberuházók.

Magyar Péter arról beszélt, hogy nem tudnak mit tenni, hogy az előző kormány ígérgetett, de költségvetési forrást nem allokált egy bizonyos problémára. Mi a piaci versenyben hiszünk, és mindenkinek örülnie kell, hogy radikálisan csökkennek az üzemanyagárak és ezzel növekszik a kereslet – mondta a miniszterelnök arra a felvetésre, hogy a független benzinkutak szövetsége összehangolt tiltakozó akcióra készül.

Ez a demokrácia – felelte arra a kérdésre, hogy nem-e az emberek választási jogának korlátozását jelenti-e a képviselői mandátum hosszának 12 évben történő korlátozása.

A népek saját maguk döntenek és ez egy önkorlátozó szabályozás – húzta alá.

Magyar Péter szerint Varga Mihályt sem mentesíti egy esetleges vizsgálat alól a jelenlegi tisztsége, ugyanakkor annak lefolytatása nem politikai, hanem a hatáskörrel rendelkező szervek feladata lesz.

Arról beszélt, hogy korábban 3–4 ezerre becsülte azoknak a körét, akik szerinte különböző módokon hozzájárultak az ország helyzetének romlásához és jelentős visszaélésekhez. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem ő vezeti majd a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt, nem ő a legfőbb ügyész, és nem is az országos rendőrfőkapitány, ezért nem ő dönt arról, kik ellen indul vizsgálat.

A miniszterelnök szerint

a vizsgálatok lefolytatása az arra jogosult intézmények feladata lesz, míg a kormány szerepe a megfelelő intézményi keretek kialakítása.

A jegybanki stabilitás megőrzése érdekében született meg az a döntés, hogy Vargát nem mozdítják el. Érvelése szerint ezt támasztják alá a hozamok alakulása, a forint erősödése és a felfelé módosított gazdasági előrejelzések is.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy sem a jegybanki függetlenség, sem más intézményi függetlenség nem jelent mentességet egy esetleges vizsgálat alól.

A miniszterelnök szerint az általa korábban bejelentett „Tisztítótűz” művelet még nem kezdődött el. Azokat az eljárásokat, amelyek jelenleg különböző politikusokat, volt polgármestereket, hivatalvezetőket és más tisztségviselőket érintenek, nem ehhez a programhoz kötötte, hanem az ügyészség és a rendőrség egyes részei most úgy érzik, hogy el tudják végezni a munkájukat.

Kitért arra is Magyar Péter, hogy volt olyan hír, hogy Magyarország blokkolta a következő tárgyalási klaszterek megnyitását Ukrajna csatlakozását illetően. A Tisza már korábban elmondta: nem támogatja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását – húzta alá.

Az első klasztert tudtuk támogatni – emlékeztetett. Ez azért történt, mert Ukrajna megtette a magyar kisebbségek felé, amit a magyar kormány kért – jelezte.

Hirdetés

Technikai szinten, két héttel az első klaszter megnyitása után beterjesztett az EU egy javaslatot, hogy megnyithassák a többi klasztert. Mi azt mondjuk, hogy ez nem igazságos a balkáni, tagjelölt országokkal szemben – húzta alá.

Ukrajna alig kezdte meg a csatlakozási folyamatokat, és máris a következő fejezeteket nyitnák ki, bár csak technikai szinten. Ezt követően jönnek a miniszteri, kormányközi egyeztetések – emlékeztetett.

Exit mobile version