Site icon Mai Világ

Drogosnak hitték és a sorsára hagyták a sztrókos tinit a járókelők

Hirdetés

Perceken múlhatott annak a fiatal lánynak az élete, aki a helyi játszótér egyik padja tövében rogyott össze Albertirsán.

Döbbenet, de a mindössze 12 éves Szandrának senki sem segített: az arra járók ugyanis azt hitték, biztos drogozott vagy részeg. Egyedül egy polgárőr, Szemők István  sietett oda, majd hívott mentőt a kamaszhoz.Szandra így neki köszönheti, hogy ma életben van: a lánynak ugyanis agyvérzése volt!

A gyerekkorban igen ritka sztróknál pedig kiemelten fontos az időfaktor: a betegnek csak akkor van esélye a gyógyulásra, ha 3 – avagy a legújabb protokoll szerint 4,5 – órán belül megkapja a szükséges kezeléseket. Szandra és hőse a helyszínen elevenítették fel a sorsdöntő perceket.

– A nővérem kislánya szólt, hogy menjek, mert a közeli játszótéren fekszik egy lány. Azonnal odasiettem: sajnos, sokan elmentek mellette, mert valószínűleg azt hitték, hogy ivott, esetleg füves cigarettát szívhatott. Én rögtön láttam, hogy az ujjai nagyon furcsán állnak. Képtelen volt felemelkedni a porból, mozogni vagy összefüggően beszélni– emlékezett a polgárőr, akinek a hivatása is a szolgálat, hiszen a Készenléti Rendőrség köztársasági elnöki őrségénél dolgozik rendőrként.

Szandra szüleit munka közben érte a hátborzongató hír: óriási baj van a lányukkal!

Hirdetés

– Ő maga telefonált, szegénykém próbálta elmondani, hogy mi történt – idézte fel Szandra édesanyja, Jókán Melinda  a történteket. –  Elmondta, hogy nem tud felkelni. Először azt hittem, hülyéskedik, mondtam is neki, hogy ne viccelj, kicsim, hogyhogy nem tudsz felállni. De aztán világossá vált, hogy a kislányom élete veszélyben van! Azonnal rohantunk hozzá, közben percek múlva már a mentőszolgálat hívott, hogy viszik Ceglédre a gyereket! Onnan aztán rögtön tovább is irányították a tini lányt.

– Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor közölték: a lányának agyvérzése van, átszállítják a budapesti idegsebészetre! –mondta el Szandra édesanyja

Szandra  Istvánnak és az orvosoknak köszönhetően megmenekült, ám életmentő műtétek sora után is bénult volt a teste bal oldala. De nem adta fel: ma, fél évvel később már újra jár, beszél, azaz teljes életet él.

Forrás: blikk

A kép illusztráció

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version