Site icon Mai Világ

Durva időjárás jön: már 14 megyére adott ki riasztást az OMSZ!

Hirdetés

Pénteken észak felől érkező hideg légtömeg ront Magyarországra, hatására nagy területen válik viharossá az északias szél – írja Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

Csütörtök este, éjszaka, illetve péntek délelőtt többfelé várható eső, zápor.

Pénteken a déli óráktól kezdődik a felhőzet csökkenése, legtovább a Duna vonalában és a Dél-Dunántúlon marad felhős az ég, és a nap második felében is itt várható csapadék.

Este az eső mellett a Dél-Dunántúlon havas eső is lehet, de havazás sem kizárt. A nyugati, délnyugati szél éjszaka északnyugatira, északira fordul, és megerősödik, pénteken napközben a középső területek kivételével viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul – írja az OMSZ.

A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 5 és 12 fok között valószínű, északkeleten késő délelőttől már csökken a hőmérséklet.

Hirdetés

Péntekre az OMSZ szinte az egész országra figyelmeztető előrejelzést adott ki a 70 kilométer per órát meghaladó széllökések miatt.

Szombaton túlnyomóan derült, napos időre számíthatunk, csak kevés fátyolfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Nagy területen kísérik erős lökések az északkeleti szelet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és -10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0, +3 fok között alakul.

 

Hirdetés

Vasárnap változóan felhős idő várható többórás napsütéssel. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél néhol megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és -10 fok között várható, de a fagyzugokban több fokkal hidegebb lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 5 fok között alakul.

Hirdetés
loading...
Exit mobile version