Site icon Mai Világ

Dzsong Un üzenetet küldött Hszi Csin-pingnek

Hirdetés

Nagyra értékelte a Kína és Észak-Korea közötti „tartós, egészséges és stabil” barátságot Hszi Csin-ping kínai elnök, a kínai-észak-koreai diplomáciai kapcsolatok 70. évfordulója alkalmából – jelentette vasárnap a Hszinhua hivatalos kínai hírügynökség.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szintén üzenetet küldött a kínai elnöknek, amelyben kijelentette, hogy a két ország közötti „legyőzhetetlen” barátság halhatatlan  a szocializmus ügye beteljesülésének útján” – írta vasárnap a KCNA észak-koreai hírügynökség.

Észak-Korea azon  első országok  közé tartozott, amelyek 1949-ben történt  kikiáltása után elsimerték a Kínai Népköztársaságot. A két ázsiai szomszédos ország közötti viszony jelentős és kedvező szerepet játszott a regionális béke és stabilitás fenntartásában – tette hozzá Hszi Csin-ping. Hszi és Kim ötször találkozott 2018 márciusa óta.

Peking a baráti üzenetet két nappal a kommunista Kína létrejötte 70. évfordulója alkalmából tartott nagyszabású katonai díszszemle után küldte Phenjannak, illetve egy nappal azután, hogy megszakadtak a Svédországban Észak-Korea és az Egyesült Államok között a nukleáris leszerelésről tartott munkamegbeszélések.

Forrás: atv.hu/MTI

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version