Site icon Mai Világ

Egy 22 éves koronavírusos lány megrázó naplója

Hirdetés

Bjonda Haliti, egy Kaliforniában élő 22 éves lány a Twitteren osztotta meg koronavírus-naplóját.

Az írást változtatás nélkül közöljük:

22 éves vagyok, és koronavírus-pozitív. Sokáig vívódtam, hogy elmeséljem-e a történetemet, végül arra jutottam, hogy a koronavírus-fertőzésem naplója sokak számára jelenthet hasznos tudást, főleg a korombeliek körében. Többek között azért is írom le nektek, hogy mi történt velem, hogy eloszlassam a tévhiteket és a koronavírussal kapcsolatos indokolatlan félelmeket, illetve csökkentsem a járvány miatti stresszt” – vezette be koronavírus-naplóját a Twitteren a Kaliforniában élő 22 éves Bjonda Haliti, aki szerencsére mára sikeresen kigyógyult a betegségből.

Most ezt közöljük:

1. nap: Minden a száraz köhögéssel és azzal kezdődött, hogy kiszáradt a torkom. Nagyon fárasztó éjszakám volt.

Hirdetés

2. nap: Megfájdult a fejem is, tompa fájdalmat éreztem egy ponton a fejemben és azt, hogy folyamatosan köhögnöm kell, hogy az állapotom valamivel elviselhetőbb legyen. Aznap este már hőemelkedésem, majd lázam volt, rázott a hideg, és fájtak a szemeim. Gyengének és levertnek éreztem magam, olyannyira, hogy a mozgás igencsak nehezemre esett. Rákerestem a neten, hogy hátha „csak” migrénem van, de a tünetek nem stimmeltek. Aludtam egész nap.

3. nap: Nem éreztem magamban semmi energiát, csak arra voltam képes, hogy aludjak, miközben a lázam hol fölment, hol csillapodott. A tüneteim ekkor: száraz köhögés, kínzó fejfájás, láz, hidegrázás és némi hányinger. Ekkor úgy döntöttem, ideje orvoshoz fordulni, ahol kiderült, hogy nem vagyok influenzás, és nem vírusos torokgyulladásban szenvedek. Az orvos szerint valamilyen vírusfertőzés kaphatott el, ezért írt fel antibiotikumot, 800 mg Ibuprofent. E mellett azt is tanácsolta, hogy fogyasszak rengeteg folyadékot, szedjek vitaminokat és probiotikumot. Aznap éjjel megint lázam volt.

4. nap: A lázam már lement, cserébe nehéz légzés formájában új tünet jelentkezett. Rendkívül kellemetlen volt, úgy éreztem, mintha folyamatosan egy tégla lenne a mellkasomon. Ezen a ponton ismét kutakodni kezdtem a neten, hátha koronavírusom van, ezért úgy döntöttem, hogy továbbra is karanténban maradok, nem érintkezem emberekkel és annyit hidratálok, amennyit csak bírok.

5. nap: miután a torokfájás, a száraz köhögés és a légzési nehézségek ugyanúgy fennálltak, visszamentem az orvosomhoz, hogy kérjem a koronavírus tesztet. Erre azt mondta, hogy ez szükségtelen, de nem hagytam annyiban. Kértem egy mellkasi röntgent, ami kimutatta, hogy ezen a téren minden rendben. Ezek után azt a tanácsot kaptam, hogy maradjak házi karanténban, az eredményeket 5-6 napon belül kapom meg.

6. nap: A folyamatosan antibiotikum-kúra mellett is ugyanúgy fennálltak az eddigi tünetek, viszont kezdtem azt érezni, hogy lassan visszatér belém az élet.

Hirdetés

7. nap: A helyzet nem változott, annyi különbséggel, hogy kezdtem még energikusabbnak érezni magam.

8. nap: Enyhe köhögés mellett már majdnem olyan jól voltam, mint a betegség előtt.

9. nap: Azt leszámítva, hogy a köhögés valamivel rosszabb lett, már teljesen jól, aktívnak éreztem magam.

10. nap: A köhögés szinte teljesen elmúlt, egy kis nátha jött helyette, miközben a koronavírus teszt eredménye is megérkezett: pozitív lett. A karanténba zártságot ugyanúgy fenntartom, de ma már teljesen jól érzem magam, tökéletesen egészségesnek, bár szeretném, ha ismét elvégeznék rajtam a koronavírus tesztet, hogy meggyőződhessek arról, hogy mára teljesen egészséges vagyok. Egyelőre nem volt szerencsém ezzel kapcsolatban.

A koronavírus Twitter-napló szerzője végül hozzátette, hogy ő is csak azt tudja javasolni, amit az orvosa és sokan mások: nagyon fontos, hogy koronavírus, és persze minden gyanú esetén betartsuk az előírt karantént. Végül azt is elárulta, mert sokan kérdezték tőle, hogy nem, nem dohányzik, ahogy más egészségkárosító szenvedélybetegsége, illetve asztmája sincs, és krónikus vagy más típusú betegségben sem szenved, továbbá műtéten és más egészségügyi beavatkozáson sem esett át az utóbbi időben.

Hirdetés
Hirdetés

 

Forrás: hungaryfirst

Hirdetés
loading...
Exit mobile version