Arthur Kornyejev még közös szelfit is készített a világ legszennyezőbb masszájának tartott kóriummal, mélyen a csernobili erőmű 4-es blokkjában, ahová a sugárzás miatt először csak tíz évvel a katasztrófa után merészkedtek le kutatók néhány percnél hosszabb időre.
Kornyejev élete az elmúlt harminc évben végig az erőmű körül forgott. Az első munkások között volt, akiket a katasztrófa napján Csernobilba vezényeltek, azóta pedig több száz alkalommal vezetett csoportokat és dolgozott a romok között.
Az ő feladata az volt, hogy megállapítsa a sugárzás szintjét egy-egy területen, ami alapján a takarítóbrigádok munkaidejét szabályozták. Több sugárzás érte a testét, mint bárkit a történelem során, és még mindig él. Két éve a New York Times is beszélgetett vele, amikor felkeresték Ukrajnában.
A fotón mellette látható képződményt „elefántláb” néven ismeri a világ, és valószínűleg a legszennyezőbb anyag a Földön (tulajdonképpen nem is egy anyag, hanem több anyag összeolvadásából keletkező, változó összetételű massza), ami eddig csak néhány alkalommal keletkezett laboratóriumi körülményeken kívül, de a tárolójából csak itt, Csernobilban szabadult ki. Az elefántláb az erőmű négyes blokkjában található, ahol a megolvadt reaktorból kiömlő lávaszerű anyag átégette a tárolóját, és magába olvasztotta a környezetében található grafitot, betont, uránt és mindent, amihez csak hozzáért. A kórium bomlását vízzel lehet lassítani – ez az egyetlen dolog, ami miatt a fukusimai tragédia szerencsésnek mondható, Csernobilban viszont nem volt kéznél tengerpart, hogy megállítsák a terjedését.
1 tonnányi massza ömlött keresztül az erőmű gőzleeresztő csövein, majd megszilárdult a termek alján. A katasztrófa utáni napokban a kórium olyan erős sugárzást bocsátott ki magából (4,5 millió mellkasi röntgenvizsgálatnak megfelelő adagot), ami percek alatt végzett volna bárkivel, aki néhány méterre megközelíti. Egész pontosan: két perc után belső vérzés lép fel, négy perc után hányás és láz, öt perc után pedig már mindegy, mennyi időt töltünk egy ilyen képződmény mellett, pár nap marad hátra az életből. Tíz évvel a katasztrófa után kezdték először tanulmányozni a kutatók, hogy mit lehetne kezdeni vele.
A hatvanas éveiben járó Kornyejev az évtizedek alatt rengeteg újságírónak és szakembernek mutatta meg a reaktorban az elefántlábat, szakértőként pedig maga is részt vesz az erőmű köré húzott betonszarkofág tervezésében. Bár életben van, az egészsége ráment a hivatására, de állítása szerint nem bánt meg semmit. A fenti mondás is tőle származik, amivel gyakran viccelődött az újságíróknak, miközben védőmaszk nélkül kísérgette őket az erőmű területén, és néha lábbal rúgta arrébb a folyosókra omlott veszélyes hulladékot. „Vastagabbá teszi a hajat, a férfiakat pedig erősebbé” – tette hozzá mindig.
Vakmerő fotója évtizedekig ismeretlen volt. 2013-ban egy újságíró talált rá a kép forrására a PNNL digitális archívumában, amikor cikket írt az elefántlábról. Annyira kilógott ez a fotó a fehér köpenyes vezérlőtermi képek sorából, hogy elkezdett nyomozni a fotós után, így jutott el az Ukrajnában élő kazah mérnökhöz. Kornyejev többi képe, és az ukrán fotósoktól a kilencvenes években összegyűjtött fotók ma már csak kis nézőképekben elérhetők az interneten.
Kornyejev minden bizonnyal egyedül volt a mélyben, amikor 1996-ban ez a fotó készült (a tucatnyi képből álló sorozat többi fotójánál ő van feltüntetve szerzőként), és állványra támasztott kamerával, önkioldóval lőhette a képet magáról az elefántlábbal.
Valószínűleg az időzítőt nem lehetett elég hosszúra állítani ahhoz, hogy rendesen beállhasson a képhez, ezért kapta el a kamera mozgás közben, innen a két szellemszerű alak, és a fejlámpájának fénycsíkja a fotón. Amikor a kép készült, az elefántláb már csak az 1986-os értékek tizedét sugározta, ami öt perc helyett nagyjából egy óra után volt halálos.
Forrás: rejtelyekszigete