Site icon Mai Világ

Egy héten át napi 3 liter vizet ivott egy nő – ez történt vele

Hirdetés

Mindenhonnan azt hallani, hogy a víz csodát tesz a testünkkel, és érdemes akár napi 3 litert is fogyasztani. Egy újságíró kipróbálta, és egy héten keresztül figyelte magán a változásokat. Íme, az eredmény.

A kutatások azt mutatják, hogy a sok víz fogyasztása számos egészségi problémát megoldhat, beleértve a fejfájást, az emésztési zavarokat, a fáradtságot, a stresszt, valamint javítja a bőrünk állapotát és segíti a fogyást. De vajon valóban igazak ezek az állítások?

Ezt tesztelte a The Sun újságírója. Egy héten át naponta három liter vizet ivott meg, és megosztotta a tapasztalatait.

Az első nap természetesen még az is kihívás volt számára, hogy elfogyassza ezt a rengeteg mennyiségű folyadékot, és az állandó mosdóba járkáláson kívül semmilyen eredményt nem tudott felmutatni. Még a második napon is csak azzal küzdött, hogy egyenletesen ossza szét ezt a vízmennyiséget, és ne este próbálja egyben behozni a lemaradását, a harmadik napra azonban elkezdte érezni a változásokat.
Mivel előtte rossz alvó volt, meglepetten tapasztalta, hogy kipihenten ébredt,és bár fizikailag nem látott változást az arcbőrén, sokkal puhábbnak érezte, mint azelőtt. A csillapíthatatlan éhségérzete is elmúlt és annak ellenére, hogy nem evett sokat aznap, elképesztően energikus volt az edzőteremben.
A negyedik napra a teste is hozzászokott a megnövekedett folyadékmennyiséghez, ami azt jelentett, hogy nem kellett annyiszor vécére járnia, ráadásul az előző éjszaka elfogyasztott boroknak sem érezte a fájdalmas hatását. A következő napra mára bőrén is megjelentek a változások:eltűntek a szeme alatti sötét karikák, ráadásul még a célul kitűzött 3 literes napi mennyiségnél is több vizet fogyasztott észrevétlenül. A hatodik napra a bőre még ragyogóbb lett, a gondolatai pedig csak úgy szárnyaltak.A kihívás végére pedig egészségesebbnek érezte magát, és annak is tűnt.Az eredmény felülmúlta a várakozásait. A legnagyobb változás a bőrén mutatkozott, az arca száraz és foltos helyett puhává és simává vált. Lefogyott fél kilót, és az álmatlansága is elmúlt.

Forrás: life.hu

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version