Ahogy azt korábban megírtuk, Hannover lett az első német tartományi főváros, ahol muszlim polgármestert választottak.
Egy ismert szír költő és esszéista a Die Welt című lapnak megdöbbentő dolgokat mondott, például hogy az arab társadalom beteg, és egy totális rendszerben az emberek számára meghatározzák, hogyan járjanak, vagy éppen hogyan használják a mosdót.
Az elmúlt évek gyakran vissza-visszatérő problémája az iszlám és a modern Európa között fennálló értékrendi különbség, azonban ezt a kérdést még komplexebbé teszi a Nyugatnak a szabadságot és modernizáló törekvéseket elfojtó, muszlim többségű országokhoz fűződő ellentmondásos és következetlen viszonya. A saját moralitásában is könnyen megingó, sokszor a gazdasági pragmatizmusnak saját elveit is alárendelő nyugati világ (benne az Európai Unió, a NATO, illetve az Egyesült Államok) kritikáját e tekintetben már sokan megfogalmazták.
Ezt a nézetet képviseli Ali Ahmad Szaid, ismertebb nevén Adonisz, az idős szír költő és esszéista, a kortárs arab irodalom meghatározó alakja, aki ellenzéki gondolkodású értelmiségiként csaknem negyven éve él Párizsban.
Egy, a Die Welt című német lapnak adott 2016-os interjújában arra világít rá, hogy milyen illúziókat dédelgetnek sokan az Európában mind meghatározóbbá váló iszlám kapcsán; szerinte ugyanis egy vallás nem megreformálható, hiszen a megreformálást ebben az esetben sokan már magától a vallástól való elkülönülésként élnék meg. Éppen ezért modern iszlám nem lehetséges, vallja számos, az iszlámot jól ismerő értelmiségi társához hasonlóan. Úgy látja: ha nincs meg a szükséges elkülönülés a vallás és az állam között, akkor nem lehetséges a demokrácia és egyenlőség biztosítása sem a nők számára. Akkor csak teokratikus rendszert tartunk fenn, márpedig a Nyugat segítségével az elmúlt évtizedekben teokráciák épülnek ki, és virágoznak a Közel-Keleten.
A Die Welt-interjúból az is kiderül, hogy Adonisz szerint Bassár el-Aszad, Szíria és a háború kapcsán mutatott nagyhatalmi viselkedés csupán egy szelete annak az egésznek, amit összefoglalóan arab világnak nevezünk. A Nyugaton senki nem beszél ugyanakkor Szaúd-Arábiáról, pedig ez a probléma is a demokrácia kérdéséről szól. Az értelmiségnek szerinte igenis tisztában kell lennie azzal, hogy mi a politikai propaganda, és mi az, ami túlmutat azon. Sőt, még tovább jut a példákban: őt személy szerint mindaz, amit az Aszad-rezsim művel, a guantánamói fogolytáborra emlékezteti, az Egyesült Államok által elkövetett atrocitásokra, noha Amerikára az egész világ a civilizáció és a modernség földjeként tekint mind a mai napig. Bár azt a tényt, hogy az Aszad-rezsim kínozza az embereket, évtizedek óta tudja a Nyugat, mégis politikai szövetségesek lettek ezzel az elnyomó – és kegyetlen kínzásokhoz folyamodó – államhatalmi gépezettel. Joggal merül fel a kérdés, hogy a rendszer bűneiről miért csak most kezdtek el beszélni?
Tény, hogy Szíria jól mutatja a helyzet fonákságát: az Aszad-rezsim zsarnoki és embertelen, ugyanakkor forradalmár ellenfelei is tömeges gyilkosságokat, lefejezéseket hajtanak végre, árucikként kívánják eladásra a nőket, sárba tiporják az alapvető emberi jogokat. Mi ehhez persze hozzátehetjük: ezzel egy lapon említeni a nyugati demokráciákat és azok külpolitikai viselkedését, esetleges jogtipró túlkapásait (lásd Guantánamo), erősen vitatható álláspont – amiként bizonyára az is, hogy a rezsimellenfelek és az ISIS (Iszlám Állam) terroristái azonos megítélés alá kell-e, hogy essenek.
Morális szempontból pedig fölmerülhet a gazdag iszlám országok, az Öböl-térség arab államainak a felelőssége is, akár Aszadról, akár általában a terrorizmusról van szó. Amiként a muszlim vallású hívők beállítottsága és értékválasztása is, vagyis hogy miként vélekednek a vallásuk nevében képviselt fundamentalizmusról, esetleges erőszakról, terrorizmusról. A kérdés lényege talán úgy is felfogható, hogy egy eleve radikális tanokat hirdető világvallás (már-már politikai ideológia) iránymutatásait mennyire radikálisan értelmezi magára az adott hívő, és hogy milyen tetteket tart megengedhetőnek az iszlám ügyében, illetve mennyire kíván együttműködni más többségi vallású társadalmakban. Az európai kép e tekintetben nem túl biztató, amit a szír válság miatt kialakult 2015–16-os menekült- és migránsválság következményei valószínűleg csak súlyosbítottak.
Egy 2017-ben publikált reprezentatív kutatás szerint például az ausztriai muszlimok 34,6 százaléka „erősen fundamentalista” nézeteket vall. A Berlini Társadalomtudományi Kutatóközpontban (WZB) 2013-ban elvégzett – hat ország bevándorlóinak integrációját vizsgáló összehasonlító – felmérés kimutatta, hogy Ausztriában a muszlimok 73,1 százaléka a fontosabbnak tartja magára nézve a Korán szabályait, mint az osztrák törvényeket és jogszabályokat. 70,8 százalékuk azt mondta, hogy nem tolerálja a homoszexuálisokat baráti körében, 64,1 százalékuk pedig úgy vélte, hogy a zsidókban nem lehet megbízni.
Az IFOP francia közvélemény-kutató intézet által 2010 decemberében a Le Monde napilap részére végzett reprezentatív felmérés szerint, a franciák 42 százaléka tartotta már akkor az iszlámot a nemzeti identitásukra leselkedő legnagyobb veszélynek (hasonló eredmény volt Németország esetében). A franciák több mint kétharmada azt is gondolta, hogy a muszlimokat nem sikerült jól integrálni a társadalomba. A megkérdezett francia válaszadók 61 százaléka szerint a muszlimok megtagadták az integráció kérdésének tiszteletben tartását. Az integráció sikertelenségének egyik fő okaként a kulturális különbségeket említették a franciák.
Az ismert orientalista, Maróth Miklós akadémikus szerint: az iszlám integrálhatatlan, ugyanis az integráció végrehajtása a nem iszlám többségű társadalmakban éppen ellenkezőleg, az ott élő muszlimoknak a feladata, az ő számukra ugyanis ilyen szituációban a Koránból eredő küldetés az integrálás, mármint a nem muszlim vallási többségű társadalom megtörése és meghódítása, majd integrálása az iszlámba.
Forrás: 888