Nem hónapokig, csupán 1-2 hétig tarthat Paks kényszerleállása, ha a szakemberek ideiglenes műszaki megoldásokat alkalmaznak a Duna vizének terelésére és átszivattyúzására – állítja György László közgazdász. Az egyetemi docens három gyorsan kivitelezhető alternatívát vázolt fel – köztük az 1983-ban már sikeresen alkalmazott szádfalas módszert –, amelyekkel néhány milliárd forintos ráfordítással elkerülhető lenne a százmilliárdos nagyságrendű kiesés.
A Duna drámai mélypontra süllyedt vízállása miatt mind a négy blokkját leállítani kényszerült Paksi Atomerőmű kiesése példátlan kihívás elé állította a magyar villamosenergia-rendszert. Míg az MVM és a MAVIR takarékossági intézkedésekkel és importtal igyekszik tartani az egyensúlyt, energetikai és vízépítési szakértők szerint léteznek olyan ideiglenes műszaki megoldások, amelyekkel akár heteken belül visszatérhetne a hűtővíz az erőműbe – megelőzve a százmilliárdos nagyságrendű gazdasági kiesést.
A jelenlegi válsághelyzetben a legfontosabb tény, hogy a Duna vízhozama – az extrém aszály ellenére – még mindig elegendő lenne a blokkok hűtéséhez. A leállást az okozta, hogy a folyó vízszintje a fő hűtővíz-szivattyúk szívócsonkjai alá süllyedt, vagyis a vízkivételi művek fizikailag nem érik el a vizet.
A helyzet áthidalására György László közgazdász, a Harmonikus Növekedésért Alapítvány vezetője gyűjtötte össze a vízépítésben ismert ideiglenes opciókat, hangsúlyozva, hogy a döntéshozóknak most nem hónapokban, hanem napokban és hetekben kell gondolkodniuk. Az Indexnek nyilatkozó szakemberek szerint a meglévő folyóvizet három fő módon lehet az erőmű csatornáiba terelni:
- Terelőművek és gátak építése: A mederbe benyúló, kőszórásos vagy moduláris elemekből álló ideiglenes sarkantyúkkal a sodrást a hidegvíz-csatorna felé lehet terelni, helyi vízszintemelkedést idézve elő. Ez a leggyorsabb (5–10 napos) és legolcsóbb (1-2 milliárd forintos) megoldás, de pontos számítógépes hidrodinamikai modellezést igényel.
- Szádfalas elzárás és átszivattyúzás: A mederbe vert acéllemezekből álló fal mögött egy védett víztér hozható létre, ahonnan nagy teljesítményű szivattyúk juttatják be a vizet a hűtőrendszerbe. Ez a módszer nem ismeretlen Pakson: 1983 novemberében, kemény fagyok idején mindössze 12 nap alatt építettek ki egy hasonló ideiglenes rendszert, ami sikeresen megmentette a termelést. A mai, négy blokkra méretezett 100 köbméter/másodperces vízigény kielégítése azonban nagyságrendekkel nagyobb szivattyúkapacitást és 5–10 milliárdos ráfordítást igényelne.
- Pontonos szivattyútelepek: Uszályokra és pontonokra telepített mobil szivattyúkkal a Duna mélyebb sodorvonalából közvetlenül is átemelhető a víz. A rendszer rugalmas és 3–14 nap alatt telepíthető, de a folyamatos működtetése jelentős energiát emészt fel.
A legéletszerűbb forgatókönyv a módszerek kombinációja lehet – például egy terelőmű és a pontonos szivattyúzás egyidejű alkalmazása –, ami 2–6 milliárd forintból, egy-két hét alatt kivitelezhető lenne.
Ugyanakkor az energetikai szakértők figyelmeztetnek: a műszaki beavatkozások sikerét egy másik természetvédelmi és fizikai tényező is korlátozhatja. Ha a Duna vízhőmérséklete a tartós kánikula miatt meghaladja a jogszabályban előírt biztonsági határértékeket, a blokkokat az ideiglenesen biztosított hűtővíz ellenére sem lehet a teljes kapacitásra visszaterhelni.
A végleges megoldást hosszú távon kizárólag a vízkivételi művek mélyebbre helyezése és a Duna-meder átfogó rendezése jelenti majd, ám a jelenlegi krízishelyzetben a gyors vízépítészeti beavatkozások jelenthetik az egyetlen esélyt az áramellátás mielőbbi stabilizálására.