Site icon Mai Világ

Egy újabb botrányhős politikusról derült ki, hogy Jobbikos

Hirdetés

Hajnády K. Endre és Bíró László után egy újabb botrányhős politikusról derült ki, hogy a mai napig tagja a Jobbiknak. Silhavy Máté arról vált hírhedtté, hogy ő is közreműködött az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) első éves hallgatóit listázó adatbázis elkészítésében, amelyben antiszemita megjegyzésekkel is illették a gólyákat. Néhány évvel később pedig Z. Kárpát Dániellel együtt gyalázta a nyugdíjasokat.

Még mindig tagja a Jobbiknak Silhavy Máté, aki három évvel ezelőtt a nyugdíjasokat gyalázta – tudta meg a Magyar Nemzet; értesülésüket a párt sajtóosztálya is megerősítette. Válaszukban ugyanakkor azt állították, Silhavynak „nem volt szerepe az előválasztásban, a pártban nincs tisztsége, előválasztáson pedig nem indul.”

Mint ismert, nyolc éve, 2013-ban derült ki, hogy az ELTE hallgatói önkormányzata (HÖK) éveken át listázta az egyetem diákjait. A gólyatáborba jelentkezőket világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján jellemezték, sőt antiszemita megjegyzésekkel („Csúnya zsidó feje van”, „Belpesti zsidó p…”) is elláttak egyes hallgatókat, de ezzel együtt listázták a zsidó származású vagy annak vélt gólyákat az általuk vezetett adatbázisban. Silhavy Máté – aki 2009-ben a HÖK alelnöke volt – akkoriban elismerte az atv.hu-nak, hogy ő készítette a listát, ennek ellenére azt állította: nem ő írta bele a megjegyzéseket.

Nemcsak a listázás miatt került reflektorfénybe az egykori HÖK-alelnök: két éve a Magyar Nemzet birtokába jutott hangfelvételen Silhavy saját irodájában becsmérelte a nyugdíjasokat, ideértve a Jobbik szavazóit is még 2018 áprilisában. Silhavy Máté többek közt Z. Kárpát Dániellel, a Jobbik alelnökével beszélgetett arról, hogyan lehetne aktivizálni a Jobbik Facebook-kommentelőit. Ebből kiderült, hogy a jobbikos döntéshozók csak eszközként használták azokat, akiknek a támogatására számítanak.

„Mi ezeket úgy hívtuk a szakmában, hogy far-hát kommandó, ezek nagyrészt nyugdíjasok, otthon ülnek, és várják azt, hogy jöjjön valami. Bedobod nekik a tartalmat, megírod, hogy »jaj a rohadék, már megint mit mondott! mondjátok meg ti is jól!« és akkor oda mennek és ráírogatnak. A troll az viszonylag kevés, ezek tényleg élő hülye nyugdíjasok, akik ott ülnek, és egész nap ezt várják…” – hangzott el a Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott felvételen. Ráadásul Silhavy Máté nem csak formálisan a Jobbik politikusa, ugyanis mai napig tagja a különféle parlamenti pártok delegáltjaiból álló Közszolgáltatásért Közalapítvány kuratóriumának is.

Hirdetés

Jakab Péter egy, a Telex.hu-nak adott interjúban elismerte: szívesen megtűr pártjában szélsőséges megnyilvánulásairól és botrányairól ismert politikusokat, mivel neki csak az a fontos, „tud-e valaki ezekért bocsánatot kérni, vagy sem”.

Így nem véletlen, hogy az Auschwitzban győzelmi jelet mutató Hajnády K. Endre még mindig Eger jobbikos választókerületi elnöke, és a helyi termálfürdő felügyelőbizottságát is vezeti, valamint a pártelnök a „judapestező” és a szállodák zsidó vendégeit „tetűcsúszdásoknak” nevező Bírót Lászlót is jelöli a baloldali előválasztáson, akit volt jobbikos politikusok is keményen bíráltak.

Forrás: Magyar Nemzet

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version