Site icon Mai Világ

Egyre nagyobb a baj: Nemcsak hétfőn lesznek zárva a Coop boltok

Hirdetés

Nem csak hétfőn, hanem kedden, szerdán is zárva tartanak egyes Coop boltok.

Van, ahol csak másfél órán át tartanak nyitva. Körülbelül 50 olyan vidéki Coop üzlet van, amelyek már hónapok óta rövidített nyitvatartási idővel működnek, vagyis például hétfőnként zárva tartanak, mert így hatékonyabban tudják kigazdálkodni a működési költségeket.

A kétezer főnél kisebb lélekszámú településeken 2017 derekán 12 ezer bolt volt, zöme élelmiszerüzlet. Egy évtizeddel ezelőtt ez az üzletszám még 15 ezer volt. A kétezer főnél kisebb boltos települések száma 2 198 volt a legutóbbi statisztikai méréskor, tíz évvel korábban 2 289.Hétfőnként már nem nyit ki a boltok egy része, és több esetben más hétköznapon sem. Ez valóban csak a kisboltoknak egy kisebb körében figyelhető meg (a Trademagazin toplistája szerint a Coop láncnak 2 800 boltja van, és további 2 500-at lát el áruval). Ráadásul vannak olyan falusi Coop boltok, amelyek ha ki is nyitnak, néhány óra belül be is zárnak.

Az alkalmazottakkal dolgozó áfészek számára a magas bérterhek elöli egyik menekülési útvonal a nyitvatartási idő kurtítása, már ahol ez lehetséges még, ami a gyakorlatban részmunkaidős foglalkoztatást is jelent, írja a blokk.com. A diszkont a részmunkaidőseivel együtt reggeltől-estig nyitva, a kényszerpályán lavírozó falusi kisbolt pedig már ki sem tud nyitni minden nap, sőt, amikor felhúzza a redőnyt, sokszor rövid időn belül húzhatja is le.

Zsáka, Rakacaszend és Kanó településeken a Coop boltjai szerdán lesznek zárva,míg Nógrádsipek, Szécsényfelfalu, Abaújkér, Szendrő, Köröszegapáti és Encs településeken hétfőn nem nyitnak ki az üzletlánc boltjai.

Hirdetés

Forrás: origo.hu

Hirdetés
loading...
Exit mobile version