Site icon Mai Világ

Elhunyt a kuvaiti emír

Hirdetés

Elhunyt 91 éves korában Sabah al-Ahmad al-Jaber al-Sabah kuvaiti emír – közölte a közel-keleti emírség állami televíziója kedden.

Az emírség területén nem sokkal korábban megszakították a televíziós műsorokat és Korán-verseket játszottak be, ami gyakran annak jele, hogy haláleset történt az Arab-öbölbeli állam uralkodóházában.

Sabah al-Ahmad al-Jaber al-Sabah az Egyesült Államokban volt kezelésen, amióta egy meg nem nevezett betegség miatt megműtötték júliusban.

Szabáh 2006 óta állt az OPEC-tagország élén, azelőtt pedig több mint ötven éven át irányította az Egyesült Államokkal szövetséges emírség külpolitikáját.

Sabah féltestvére, Navaf al-Ahmad al-Jaber al-Sabah trónörökös követi Kuvait élén – jelentette be kedden késő délután a kuvaiti kormány. Az emírség vezetése egyben 40 napos gyászt hirdetett az országban, a közintézményeket három napra bezárják és félárbócra engedik a nemzeti zászlókat.

Hirdetés

Marzuk Ali al-Ganim parlamenti házelnök szerint az új emírt szerdán fogják beiktatni.

A kuvaiti alkotmány értelmében ugyan a trónörökös automatikusan követi tisztségében az elhunyt emírt, a teljes körű hatalmi jogosítványait csak a parlamentben tett esküt követően szerzi meg.

A 83 éves Navaf al-Ahmad al-Jaber al-Sabah korábban több kormányzati tisztséget is ellátott, a többi között a védelmi tárcát vezette 1990-ben, Szaddám Huszein néhai iraki diktátor Kuvait elleni agressziója idején.

Később vezette a nemzeti gárdát, a belügyminisztériumot és a terrorizmus elleni ügyekért felelős miniszterelnök-helyettesi tisztséget is ellátta. Négy fia és egy lánya van.

Forrás: orientalista/MTI

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version