Site icon Mai Világ

Ellenzéki álhírlapok miatt került veszélybe az izomsorvadásos kislány gyógyulása

Hirdetés

Baloldali és jobbikos, fake newst terjesztő lapok miatt veszélybe került a ritka betegségben szenvedő Dicsa Noémi.

Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke szerint az újságírás baloldali műfaj, ám egyre inkább olybá tűnik, hogy az álhírgyártás még inkább baloldali. A fake news univerzum ékességei, a baloldali és jobbikos szellemiséget képviselő lapok eddig csupán karaktergyilkosságokkal, gyanútlan nyugdíjasok megtévesztésével foglalkoztak, ám hamis híreszteléseikkel a napokban konkrétan veszélybe sodortak egy kislányt.

Mint ismeretes, hogy a kétegyházi születésű Dicsa Noémi egy nagyon ritka betegségben szenved, egyetlen esélye egy 68 millió forintos amerikai kezelés. A  szülők és a támogatók gyűjtésbe kezdetek, de a baloldali és jobbikos álhíroldalak elvtelenül rárepültek a sztorira és mindenképp összefüggésbe akarták hozni a kislány ügyét Orbán Viktorral, a magyar egészségüggyel és Cristiano Ronaldóval.

Az álhírlapok a Jobbikra hivatkozva első körben az alábbi címmel közölték a történetet:

Orbán visszautasította a nagybeteg kislány ügyét, ezzel magyarázta

Akik gyűlölik a Fideszt és más hasonszőrű csoportokban osztották is a népek a kamut, ám a a szerzők hamarosan további cikkeket jelentettek meg.

Hirdetés

Többek között azt írták, hogy:

Váratlan helyről érkezett segítség a halálra ítélt kislánynak. Köszönjük Ronaldo

Tehát azt állították, hogy Orbán Viktorral és a kormánnyal szemben a népszerű külföldi játékos hajlandó volt segíteni.

Ám itt nem álltak meg, hamarosan újabb és újabb fake cikkeket írtak arról, hogy Szikora Róbert, Molnár Ferenc Caramel, Bogdán László, Cserdi község polgármestere miként ajánlotta fel a segítségét.

Tehát ezek az álhíroldalak egyrészt felhasználják a kormány szapulásához a kislány ügyét, másrészt pedig azt a hamis látszatot keltik, hogy összegyűlt az összeg.

család és a gyűjtést szervező alapítvány is megszólalt az ügyben.

Mint írják, ők lennének a legboldogabbak, ha elújságolhatnák, hogy például Szikora Róbert, Molnár Ferenc Caramel vagy éppen Bogdán László, Cserdi község polgármestere is nevét adta a gyűjtéshez, ezek azonban álhírek, melyeket egy nyilvánvalóan „kamu” hírportál terjeszt.

Hirdetés

„Sem a családot, sem az alapítványt nem keresték meg az előbb említett, ismert személyiségek, és az sem igaz, hogy Cristiano Ronaldo magára vállalta volna Noémi kezelésének költségeit. Nagyon szeretnénk, ha mindez igaz volna, de sajnos nem az. Noémi sorsa továbbra is támogatóink kezében van, akiknek hála a gyűjtés egyre nagyobb lendülettel folytatódik.”

Az Orbán Lapjáról Kitiltottak Társaságától kezdve, az Ötpercpihenőn át egészen a Ma-reggelig az összes oldal markánsan baloldali és jobbikos narratívát visz. Általában álhíreket terjesztenek hangzatos címekkel, amelyek aztán a baloldali Facebook-csoportokban irtózatosan sikeres karriert futnak be.

Hirdetés
loading...
Exit mobile version