Site icon Mai Világ

Elon Musk 24 millió embert vezetett félre

Hirdetés

Félrevezetett 24 millió embert és megsértette a bírósággal kötött 2018-as megállapodását a Tesla-alapítója egy Twitter-posztjának köszönhetően, ugyanis egy héttel ezelőtti nyilvános bejegyzésében hamisan tüntette fel a Tesla gyártási adatait.

Február 19-i Twitter-posztjában Musk azt írta:  míg 2011-ben 0 darab autót gyártott, 2019-ben ez a szám már ötszázezer kocsit jelent. Pár órával később árnyalta posztját. Úgy értette, hogy 2019 végére elérik a heti tízezer autós gyártási ütemet, ami évi ötszázezer autónak felelne meg.

Az Amerikai Tőzsdefelügyelet ugrott a kijelentésre, mely szerintük félrevezető volt és Musk nem kapott engedélyt  a publikálásra sem.

Az amerikai milliárdos már rutinos a szervezettel való csatákban. 2018-ban arról posztolt, hogy elképzelhetőnek tartja, hogy a Tesla kivonul a tőzsdéről. (Ez végül nem történt meg.) A kijelentés miatt 20 millió dolláros büntetéssel sújtották, le kellett mondania elnöki posztjáról, valamint megállapodás született arról is, hogy a Tesla-alapítónak jóvá kell hagyatnia Twitter-posztjait. Musk most az utóbbi tételt is sikeresen megsértette, ami nem tetszett a Tőzsdefelügyeletnek.

A Tesla még nem reagált a vádakra, nem úgy Musk:

Hirdetés

„A SEC (Securities and Exchange Commission) elfelejtette elolvasni a Tesla gyorsjelentését, mely egyértelműen leírja a 350-500 ezer darabszámot. Ez nagyon kínos”– írta, hol máshol, mint a Twitteren.

A rebellis posztnak hála a Tesla részvényeinek árfolyama 5 százalékot esett a zárás utáni kereskedelemben

Forrás: Bloomberg.

Hirdetés
loading...
Exit mobile version