Retinger – saját szavaival – azért hozta létre a Bilderberg csoportot, hogy „elősegítse az Észak-Amerika és Európa közti dialógust”. Ezt szánták a közvéleménynek. Valójában nagyon sötét agendát hozott létre, amely bevonta a háború utáni Európa legreakciósabb köreit, és összekötötte őket a háború utáni Amerika leghatalmasabb oligarcha családjaival, így a Rockefellerekkel, és azok „Amerikai évszázadával”.
Egy Grand Hotelben, Hollandiában
1954 májusában Oosterbeckben, Hollandiában, a német határhoz közel került sor egy szupertitkos találkozóra a Hotel de Bilderbergben. A találkozó házigazdája Bernát holland herceg, volt, Julianna királynő férje. A találkozót egyszerűen „A Bilderberg Konferenciának” nevezték, a szálloda nevéről, ahol az első megbeszéléseket tartották. Három napnyi zártkörű tárgyalást követően jött létre egy transz-atlanti agytröszt. Ez vált a világ eseményeinek befolyásolására létrejött, leghatékonyabb szervezetté 1954-től napjainkig – és egyben a legtitokzatosabbá is.
A német születésű Bernát herceg ellentmondásos figura volt, notórius playboy és szoknyavadász, aki a német NSDAP és a Reiter SS tagjaként is szolgált. Később 1976-ban megvádolták azzal, hogy több, mint $1 millió kenőpénzt fogadott el a Lockheed amerikai vadászrepülő-gyártótól, hogy a holland légierőt befolyásolja amerikai vadászrepülők vásárlása érdekében. Mikor Bernátot lemondatták a botrányai miatt, a Bilderberg elnöki posztján az akkori német Bundespräsident, Walter Scheel követte, őt később a brit Lord Carrington, Henry Kissinger bizalmasa és későbbi üzleti partnere váltotta.
2014-ben a Bilderberg Csoport kevés információt tartalmazó, hivatalos weboldala egyszerűen annyiban fogalmazta meg célját, hogy „elősegítse az Észak-Amerika és Európa közti dialógust”. A csoport évente egyszer ül össze, körülbelül 120, a pénzügyi, politikai, ipari, média- és akadémiai szektorok válogatott résztvevőivel. Szabályzata előírja, hogy a csoport kétharmada Európából érkezzen, a többi Amerikából és Kanadából, illetve a csoport egyharmada mindig a politikai szektor tagjaiból álljon. A Bilderberg amerikai résztvevői szinte kivétel nélkül a Külügyi Kapcsolatok Tanácsának (KKT) tagjai.
Saját szavaikkal: „a konferencia a megatrendekről, a világ jelentősebb kérdéseiről szóló viták nem hivatalos fóruma.” Nem egy hagyományos, nyilvános agytröszt, mint a Külügyi Kapcsolatok Tanácsa, amelynek találkozóit nyilvánosságra hozzák a nagyközönség számára, a közvélemény alakítása érdekében. Saját szavaikkal: „A találkozókat a Chatham házirend értelmében tartjuk, amely kiköti, hogy a résztvevők szabadon felhasználhatják az ott szerzett információkat, de nem fedhető fel sem a beszélők, sem a többi résztvevő identitása vagy kötődése. A konferencia zárt természetének köszönhetően a résztvevőket nem kötik saját hivatalaik szerződései… Nincs részletes napirend, senki nem javasol döntéseket, nem történnek szavazások, és nem bocsátunk ki politikai nyilatkozatokat.”
Rejtélyes eredet
A Bilderberg Csoport, az első Bilderberg főtitkár, a rejtélyes és rendkívül befolyásos lengyel emigráns, Joseph Retinger szavaival, egy 1952-es, általa létrehozott iniciatívából eredt, amelynek célja leküzdeni az „Amerika elleni növekvő bizalmatlanságot, amely egyre nyilvánvalóbbá válik Nyugat-Európában, és amellyel párhuzamosan kialakult Amerikában is a bizalmatlanság Nyugat-Európával szemben.” Célja röviden annak biztosítása volt, hogy Nyugat Európa és az Egyesült Államok stratégiai politikai orientációja harmóniában legyen egymással. A sarkalatos pont itt a bizonyos geopolitikai célokra törekvő harmónia.
Joseph Retinger egyike volt a II. világháború utáni Nyugat Európa atlanticista-párti architektúrája alakításának legnagyobb befolyású politikai személyiségeinek. Ő alapította a strasbourg-i székhelyű Európa Tanácsot, hogy lobbizzon a Washington által támogatott Európai Egyesült Államok létrehozása mellett. Ő hozta létre a CIA által támogatott Európa Mozgalmat, valamint a CIA által támogatott Európai Ifjúsági Kampányt. Messze legbefolyásosabb projektje a Bilderberg Group létrehozása volt, amelyben fontos európai igazgatói és főtitkári szerepet látott el, távol a nyilvánosságtól, épp, ahogy az kedvére is volt.
Ez idő tájt lett vége a koreai háborúnak, és lezárult az Európát támogató amerikai Marshall Terv is. Józef Hieronim Retinger a háború éveit Londonban töltötte, Wladyslaw Sikorski tábornok miniszterelnökségével emigrációban működő lengyel kormány tanácsadójaként. Míg Retinger neve javarészt ismeretlen volt a világ számára, ő volt a háború utáni Európa és Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb háttérembere, aki tetszése szerint szervezett magántalálkozókat a Pápával, és az amerikai elnökkel. Ő választotta ki Bernát herceget névleges házigazdaként, és ő választotta ki az amerikai és európai résztvevőket.
Az első Bilderberg találkozót 1954-ben egy befolyásos személyekből álló operatív bizottság szervezte meg, melynek tagjai között európai színekben ott volt Paul Rykens, az Unilever élelmiszeróriás elnöke, de Gasperi olasz miniszterelnök, Denis Healey brit munkáspárti politikus, és két prominens német – Carlo Schmid professzor, és Otto Wolff von Amerongen.
Az első, 1954-es Bilderberg találkozó amerikai operatív bizottságának elnöke Joseph E. Johnson volt, a Rockefeller-kötődésekkel rendelkező Carnegie nemzetközi békealap elnöke. A tagsághoz tartozott ezen kívül George Ball, aki a II. világháború idején Londonban szolgált a Strategic Bombing Survey (stratégiai bombázás tanács) elnökeként; feladata a német városok és a civil lakosság brit és amerikai bombázásának hatáselemzése volt. Ball 1945-ben, a háború után közeli együttműködésbe kezdett Jean Monnet-val és a francia kormánnyal. Ball később kulcsszerepet játszott a Marshall Tervben is. 1950-ben segített körvonalazni a Schuman Tervet, és az Európai Szén- és Acélközösség szerződését.
Az amerikai Bilderberg operatív bizottság tagja volt még az élelmiszer-gyáros H. J. Heinz II; George Nebolsine, a Marshall Terv külügyminisztériumi tanácsadója; és Dean Rusk, a Rockefeller Alapítvány elnöke, későbbi külügyminiszter.
A Bilderberg csoport amerikai oldala mögött a fonalak ténylegesen az újonnan alapított Központi Hírszerző Ügynökség első feje, Walter Bedell Smith tábornok kezében futottak össze. Smith 1950ben lett a CIA igazgatója. A CIA segített megszervezni a Bilderberg konferenciákat, illetve támogatta azok létrejöttét és működését.
1952 végén Retinger Amerikába ment, hogy amerikai kapcsolatain tesztelje elképzelését a Bilderberget illetően. Retinger találkozott Averell Harrimannal, David Rockefellerrel és Bedell Smithszel, a CIA akkori első igazgatójával. Miután Retinger előterjesztette a javaslatát, Smith állítólag azt mondta: „Mi a pokolnak nem fordult eleve hozzám?” A CIA főnöke ekkor azt mondta Retingernek, hogy menjen C. D. Jacksonhoz, aki épp akkoriban lett Eisenhower elnök különleges asszisztense a pszichológiai hadviseléssel kapcsolatban, és a CIA és a Pentagon közti összekötő.
Az 1954-es, a Hotel de Bilderbergben rendezett, első Bilderberg találkozó résztvevői közt, a fent megnevezett operatív bizottsági tagokon kívül, jelen volt még David Rockefeller, napjainkban a Bilderberg „Tanácsadói csoportjának” egyetlen tagja. Részt vett Paul Nitze külügyminisztériumi tisztségviselő. Gardner Cowles amerikai médiabáró, a (német Stern magazinhoz hasonló) Look magazin alapítója, aki a Tájékoztatási Hivatal, az Amerika hangját (Voice of America, VOA) létrehozó minisztérium igazgatóhelyettese volt. Részt vett Nelson D. Jay, a J. P. Morgan bank igazgatója, Rockefeller közeli partnere.
Az első Bilderberg résztvevői közt volt C. D. Jackson is, a hidegháború mérnöke Eisenhover idején; Alcide de Gasperi olasz miniszterelnök; Sir Gardner Franks, a brit Lloyds Bank elnöke; Sir Harry Pilkington, a Brit Iparszövetség feje; az olasz iparos, Alberto Pirelli; Vittorio Balletta, a FIAT igazgatója; Guy Mollet, a Francia Szocialista Párt vezetője; Max Brauer, Hamburg polgármestere; Gerhard P.Th. Geyer, a német Essotól (amely a Rockefeller olajcsoport tagja); Heinrich Troeger, Hessen pénzügyminisztere; H. F. van Walsen, a Philips holland elektronikai óriás igazgatója; és Antoine Pinay, egykori francia miniszterelnök. Közeli barátja és együttműködő társa, Joseph Retinger mellett Pinay vált később a Bilderberg hosszú távú elképzeléseit alakító, fő döntéshozóvá.
Retinger – saját szavaival – azért hozta létre a Bilderberg csoportot, hogy „elősegítse az Észak-Amerika és Európa közti dialógust”. Ezt szánták a közvéleménynek. Valójában nagyon sötét agendát hozott létre, amely bevonta a háború utáni Európa legreakciósabb köreit, és összekötötte őket a háború utáni Amerika leghatalmasabb oligarcha családjaival, így a Rockefellerekkel, és azok „Amerikai évszázadával.” A Bilderberg csoport feladata volt annak biztosítása, hogy ezt az évszázadot jelentősen befolyásolja majd a háború utáni vatikáni geopolitika. 1954-es első találkozásukat Walter Bedell Smith CIA-ja támogatta, a későbbieket pedig a CIA közeli szövetségese a hidegháború idején – a Ford Alapítvány.
Le Cercle – A Vatikán-Rockefeller szövetség
Az 1954-től évente megtartott Bilderberg találkozók kivételes hatalmának és befolyásának kulcsa egy titkos páneuropista szervezet nyilvánosságra nem hozott szerepe; ez a Le Cercle, amelyet esetenként Cercle Pinoynak is neveztek, utalva ezzel a Bilderberg formálásában betöltött döntő szerepére, amelyet Antoine Pinay, a Bilderberget szervező Retinger közeli barátja, francia miniszterelnök hálózata alkotott.
Pinay Le Cercle-je (a Csoport) volt az összekötő kapocs, amely titokban összekötötte a legtöbb európai titkosügynökséget, ideértve a német BND-t és BFV-t, a brit MI6-ot, a francia SDECE-t, a holland BVD-t, a belga Surete de l’Etat-t, és a svájci, később szaúdi hírszerzési-, illetve az apartheid Dél-Afrikájának titkosügynökségét, a BOSS-t. A Pinay-jal és a Le Cercle-vel összeköthető, prominens politikusok közt említhető Franz Josef Strauss, Otto von Habsburg, Konrad Adenauer, az olasz Julio Andreotti, a portugál konzervatív, Antonio de Spinola tábornok, aki később miniszterelnök lett, Margaret Thatcher és Ronald Reagan.
Antoine Pinay csoportját, a Le Cercle-t ezen felül a nagyhatalmú, szélsőjobboldali római katolikus világi szervezethez, az Opus Deihez is fűzték szálak, amely 1950-ben kapta meg XII. Piusz pápától a katolikus egyház végső, hivatalos engedélyét, két évvel a Bilderberg tervezésének kezdete előtt. A szervezet 2003-ban vált – nagy elégedetlenségére – közismertté, Dan Brown Da Vinci-kód című történelmi regénye révén.
A Le Cercle későbbi eredményei közt szerepel az 1979-es brit választások manipulálása, amelynek eredményesen került elnöki székbe a jobboldali, munkásellenes Margaret Thatcher. A műveletet a Le Cercle vezető tagjai, Sir Brian Crozier, Sir Arthur Franks MI6főnök, és Nicholas Elliott, az MI6 alosztályának vezetője hajtották végre.
A megboldogult bajor politikai cár, Franz Josef Strauss, „Bajorország oroszlánja” jegyezte fel emlékirataiban, hogy azóta ápolta a barátságot a Le Cercle-t vezető Antoine Pinay-jal, hogy 1953-ban első ízben találkoztak. A Le Cercle német hálózatai támogatták Strauss jelöltségét a német kancellári posztra, bár sikertelenül. 1955-ben Strauss is a Bilderberg találkozók rendszeres tagja lett.
Josef Retinger, a Bilderberg alapítója, egy lengyel születésű római katolikus, szervezte meg a Bilderberg európai hálózatát egy olasz CIA-forrás, Luigi Gedda professzor, az Azione Cattolica fejének közvetítése révén. Gedda XII. Piusz, egy rendkívül jobboldali, kommunista-ellenes pápa orvosi tanácsadója is volt egyben; Piusz a II. világháború előtt, még Eugenio Giovanni Pacelli bíborosként, Hitler náci pártjával együtt 1933-ban létrehozta a Reichskonkordatot. Már 1932-ben, vatikáni államtitkárként is kulcsszerepet játszott abban, hogy meggyőzze Franz von Pappen római katolikus német kancellárt, hogy a katolikus Centrum Pártot anti-baloldali szövetségbe kormányozza Hitler NSDAP-jével.
Egyházi fasizmus és XII. Piusz
Pápaként XII. Piusz egyértelműen elfogult volt politikailag, méghozzá az egyházi, vagy névlegesen római katolikus, fasiszta, vagy extrémen elnyomó jobboldali rezsimek irányába; ezt a formát némelyek a klerikális fasizmus megnevezéssel látták el, amelyben az egyház összenőtt a fasiszta vagy diktatórikus politikai rezsimekkel, mint például Franco Spanyolországában.
A II. világháború során XII. Piusz nem volt hajlandó elítélni a római katolikus Ante Pavelić, a frissen kikiáltott horvát állam vezetőjének klerikális fasiszta, Hitler-párti rezsimjét. A pápa odáig ment, hogy visszautasította a kitoloncolások, és a horvátországi szerb etnikum Pavelić fasiszta Ustašái által elkövetett erőszakos katolikus térítéseinek nyilvános elítélését. Miután a katolikus papság tájékoztatta azon ortodox szerbek tömeges lemészárlásáról, akik visszautasították a katolikus vallásra való megtérést, XII. Piusz, bár rendelkezett az egyház horvát tagjainak listájával, akik „csatlakoztak a mészárláshoz”, nem ítélte el Pavelić rezsimjét, és nem kezdett akcióba a szóban forgó egyháztagokkal szemben. Ehelyett bíborosi címet adományozott Aloysius Stepinacnak, egy, az Ustašákkal való kollaboráció miatt elítélt horvát érseknek.
Retinger európai Bilderberg hálózatai gyakorlatilag összekötötték az extrémen jobboldali európai antikommunista hálózatokat – beleértve XII. Piusz Vatikánját, az Opus Deit, a Franco-kormányt, Spinola tábornok Portugáliáját, és számos egyéb jobboldali európai antikommunista hálózatot – a nagyhatalmú Rockefeller csoport körüli, diadalmas amerikai elittel, David Rockefeller személyén és hálózatain keresztül. Ez olyan hatalmi frigy volt, amely alapvető hatást gyakorolt a háború utáni európai társadalomra és politikára.
Rockefeller, Vatikán és a Latin diktátorok
A jobboldali vatikáni antikommunizmus és az Egyesült Államokban levő Rockefeller-körök kombinációja, a Bilderberg csoport közvetítésével, összetéveszthetetlenül jelent meg az 1970-es években Henry Kissinger republikánus külügyminiszter, a Bilderberg vezető tagja személyében, mely időszakban Amerika a túlnyomórészt katolikus Latin-Amerikában támogatta az „antikommunista” klerikális fasiszta katonai diktatúrákat. Ennek legjelentősebb megnyilvánulása Chilében volt, Pinochet tábornok vezetése alatt, miután a CIA államcsínyt követett el Salvadore Allende szocialista elnök ellen, illetve Argentínában, az 1976-os, amerikai támogatással végrehajtott Videla puccs után.
Kissinger, Rockefeller szoros szövetségese titkos amerikai támogatást garantált Jorge Rafael Videla katonai diktatúrája számára Argentínában. A Rockefeller-család jelentős üzleti érdekeltségeket épített ki Latin-Amerikában a II. világháború során, mikor Nelson Rockefeller volt Roosevelt elnök amerikaközi ügyeinek koordinátora.
1976 és 1983 között a Videla-rezsim hadserege és halálosztagai voltak felelősek hozzávetőleg 30.000 argentin művész, értelmiségi, szocialista, szakszervezeti vezető, kommunista, és más törvényen kívüliek kiirtásáért vagy „eltűnéséért”, az 1983-ig tartó rémuralom során.
A Kelet-Ukrajnában levő orosz etnikai ellenállással szemben vívott 2014.es, Washington által támogatott háború baljós és kísérteties előhírnökeként a Videla-hadsereg, Kissinger jóváhagyásával, mindenkit „terroristának” nevezett, aki ellenszegült az ő jobboldali, fasiszta katonai diktatúrájuknak.
A Videla-gyilkosságokban és Videla ellenállással szemben vívott, úgynevezett „piszkos háborújában” kulcsszerepet játszott Jorge Mario Bergoglio argentin bíboros. Bergoglio a római katolikus egyház Jézus társasága (a jezsuiták) argentin tartományi főnöke volt Videla rezsimjének éveiben. A jezsuita rend papsága vádolta meg azzal, hogy benne volt a keze abban, hogy az argentin haditengerészet 1976 májusában elrabolt két jezsuita papot. Bergoglio nem szólalt fel Videla rezsimje alatt, a rémuralom civil atrocitásai során.
2013 márciusában Bergoglio bíborost pápává választotta a Bíborosi Konklávé, aki felvette a Ferenc nevet, Xavéri Szent Ferenc, a jezsuita rend társalapítója tiszteletére, bár a média a választott nevet a sokkal rokonszenvesebb Assisi Szent Ferenc előtti tisztelgésnek tulajdonította. Bergoglio lett a történelem első jezsuita pápája. A Jézus társaságának hivatalos weboldala tette közzé a valódi okot, a Xavéri Szent Ferenc nevére való utalást, a névadást követő pár órában, majd ezt hirtelen letörölték, és a szimpatikusabb Assisi Szent Ferenc történetre cserélték le. Igazi jezsuita vircsaft. A cél érdekében elkövetett megtévesztés védjegyként működik.
A Vatikán hidegháborúja
Az 1945 utáni amerikai történelem rendkívül eldugott fejezete az a nem publikált, de központi szerep, amelyet a Vatikán játszott a Szovjetunió démonizálásában az amerikai társadalom szemében az 1950es években, melynek következtében az Amerikai Egyesült Államok háborút követő, viszonylag demokratikus politikai folyamatai egyre növekvő mértékben alakultak át Nemzetbiztonsági Államokká, amelyekben a CIA vagy a külügyminisztérium által elkövetett minden bűncselekményt, a közbizalommal való minden visszaélést el lehetett rejteni az amerikai közvélemény előtt a „nemzetbiztonságra” történő hivatkozással, amelyekre „az istentelen kommunizmus veszélye” miatt volt szükség.
Az másodlagos volt, hogy Sztálin tényleges bűntettei megfeleltek-e az állításoknak, bár általában igen. Sztálin népével szembeni brutalitása tökéletes igazolásként szolgált az oligarcha körök, különösen a Rockefellerek és belső köreik számára, beleértve Prescott Bush szenátor akkor még nagyon fiatal Bush családját, hogy a hidegháború nevében rombolják az amerikai demokratikus folyamatokat.
Az 1950-es évek Amerikájának kulcsfontosságú római katolikus személyiségei közt volt New York bíborosa, Francis Spellman. Spellman haláláig akkora hatalommal rendelkezett, hogy „az amerikai pápának” nevezték. Közvetlen vonallal rendelkezett XII. Piuszhoz minden amerikai üggyel kapcsolatban, és Piusszal egyetemben heves antikommunista volt.
Bár az Egyesült Államok túlnyomórészt protestáns lakossággal rendelkezett, 1881-től az I. világháborúig hullámokban érkeztek a bevándorlók a katolikus Írországból, a katolikus Olaszországból, és más országokból is, ezáltal teljes öt millióval növelve az amerikai katolikusok létszámát, ami jelentős és növekvő politikai faktor volt. 1950-re, az „istentelen bolsevizmus”, Amerika korábbi háborús szövetségese ellen vívott hidegháború hajnalára már huszonnyolc millió amerikai katolikus létezett, sokuk középosztálybeli, egyetemi diplomával rendelkező, anyagilag jó helyzetben levő személy, ami jelentős politikai hatalmi bázist jelentett. XII. Piusz pápa, aki korábban lelkiismeret-furdalás nélkül szervezett pápai konkordátumokat Hitler alkancellárjával, von Papennel 1933-ban, és az olasz fasiszta Mussolinivel, az Egyesült Államok egyházának segítségével mozgósította ezt a jelentős társadalmi bázist a hidegháború tüzének szítására.
A Rockefeller-csoport és Bilderberg-szövetségesei számára, akik a CIA-t, a külügyminisztériumot irányították, és a katonai-ipari gépezet kulcsfontosságú vállalatait birtokolták, a Vatikán antikommunista keresztes hadjárata, úgymond, mennyei áldás volt.
1950-ben Francis Matthews amerikai haditengerészeti miniszter beszédet tartott Bostonban. Matthews hithű római katolikus volt, az egyesek által a szabadkőművesek katolikus változatának tekintett Kolumbusz Lovagok volt legfelsőbb lovagja. Bizalmasan ismerte az egyház legfelsőbb szintjeit.
Mielőtt megtartotta volna bostoni beszédét, Matthews ellenőrizte a beszéd tartalmát Spellman bíborossal, aki jóváhagyta azt. A Vatikánt is tájékoztatták, és az is jóváhagyta, ahogy az amerikai jobboldali római katolikus tábornok, Douglas MacArthur, és Edmond Walsh, S.J. atya, a Washington D.C. magániskolájának, a Georgetown Egyetem Külügyi Kapcsolatok Iskolájának vezetője is. A Georgetown Külügyi Kapcsolatok Iskolája egyedülálló szerepet töltött be a hidegháborús amerikai politika alakításában. Itt tanult a legtöbb amerikai diplomata, illetve Bill Clinton leendő elnök is. Walsh, miután látta Matthews beszédének előzetesét, kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak akár az atomot is be kellene vetniük Oroszországgal szemben.
Ebben a bostoni beszédben Matthews haditengerészeti miniszter felhívta az Egyesült Államokat, hogy megelőző háborút indítson a Szovjetunió ellen, kijelentve, hogy ezáltal az amerikai nemzet volna „az első agresszor a békéért.” Matthews kifejezetten bizarr logikával fejtette ki, amit George Orwell bizonyára élvezett volna: „A béke érdekében késznek kell lennünk bármilyen ár megfizetésére – még a háború kirobbantására is… Ez a programunkat birodalmi agresszióként jelölné meg… ezt el tudjuk fogadni… az igaz demokráciában új karakter ez – egy agresszív háború elindítása”. Szerencsére Truman elnök, akit nem tájékoztattak előre, nyilvánosan elítélte a provokatív beszédet, és az Egyesült Államok végül nem dobott atomot a Szovjetunióra.
XII. Piusz hallgatott Matthews felhívásáról, amellyel a Szovjetunió elleni megelőző háborúra szólított fel. Matthews ebben az időben XII. Piusz kincstárnoka volt.
A háttér sokat láttat a titkos Bilderberg csoport természetéről, amelyet Joseph Retinger alapított, XII. Piusz csendes támogatásával, az antikommunista CIA vezető embereivel és David Rockefellerrel, 1954-ben, a Hotel de Bilderbergben.
A Bilderberg koncepciója jobboldali, túlnyomórészt római katolikus, antikommunista üzleti és politikai hálózatok létrehozása volt Nyugat-Európában, amely a zömmel Rockefeller-kézben levő amerikai üzleti birodalommal koordinálná a globális stratégiát. Ez a fúzió alapjaiban módosította negatív irányba a háború utáni globális politikát és gazdaságot.
Az 1956-os Bilderberg találkozón a csoport egy európai közös piac létrehozását tárgyalta. Az eredmény egy évvel később érkezett – 1957-ben aláírták a Római Szerződést. A CIA szponzorálta Retingert és európai mozgalmát az Amerikai Bizottság az Egyesült Európáért (ACUE) nevű fedőszervezeten keresztül. A nagy amerikai nemzetközi vállalatok számára egy európai gazdasági közösség nagyban elősegítené az európai piacszerzést, és azt sokkal nyereségesebbé is tenné. Washington számára egy Brüsszelben székelő nemzetközi entitást, amely rombolta a nemzeti szuverenitást és a nemzeti cselekvést, könnyebb volt a hidegháború során manipulálni. Az Opus Dei és a Bilderberg európai vezetői számára lehetővé tette, hogy üzleti és politikai hálózataik lassan felőröljék a szuverén nemzeti határokat.
A Bilderberg megtervezi az 1973-as olajkrízist
Mint már megjegyeztük, az éves Bilderberg találkozók pontos szerepének ismerete a transzatlanti események alakításában a ténykedésük teljes titkossága miatt nehéz. A csoport sötét üzelmeibe kivételes betekintést kaphatott e könyv szerzője, mikor a Mit der Ölwaffe zur Weltmacht című könyvéhez végzett kutatásokat; teljesen véletlenül kerültek a kezébe egy párizsi antikváriumban az 1973-ban, Saltsjöbadenben, Svédországban tartott Bilderberg találkozó bizalmas feljegyzései.
A bekötött feljegyzések Shepard Stone kézzel írott nevét tartalmazták, aki akkoriban a Bilderberg operatív bizottságának tagja volt. Stone Hohn J. McCloy, Németország főmegbízottja alatt dolgozott, a háború utáni német médiának irányítását szervezte, valamint dolgozott a CIA által támogatott Kulturális Szabadság Kongresszusnak, és az 1970-es években ő lett az elit amerikai Aspen Intézet Berlini tagozatának első igazgatója (az Intézetre egy későbbi fejezetben még kitérünk).
Az 1973-as, „bizalmas” Bilderberg dokumentumban szerepel az OPEC olaj árának közelgő, 400%-os emelkedése, és ahelyett, hogy megvitatná, hogyan előzzön meg a törékeny háború utáni gazdaság egy ilyen gazdasági sokkot, inkább azt vitatta, hogy a petrodollárok által az ölükbe hulló pénzt, ahogyan azt a Bilderberg találkozón részt vevő Henry Kissinger később elnevezte, miként tudják kezelni a Wall Street-i és londoni bankok.
A Bilderbergek szervezték az 1973-as olajsokkot, ideértve azokat az eseményeket is, amelyek megelőzték az 1973-as „Yom Kippur” háborút Izrael és az Egyiptom és Szíria által vezetett arab államok között. Az eredmény a Szaúd-Arábia által Rotterdamra és az USAra kivetett olajembargó volt, amely az egekbe küldte az olajárakat.
A Bilderberg 400%-os olajár-emelkedésének következménye az összeomló-félben levő dollár megmentése volt, amelyet két évvel korábban emelt ki Nixon elnök az aranysztenderd alól. A Bilderberg olajsokk hatására az akkoriban Hét Nővérnek nevezett brit és amerikai olajóriások hirtelen a tőzsdék legértékesebb cégeivé váltak, a londoni és New York-i nemzetközi bankok pedig a petrodollárok forrásaivá, amelyekből Latin-Amerikának, Lengyelországnak, Jugoszláviának, és más olajimportőr országoknak folyósítottak kölcsönöket. A petrodollárok keringetése vezetett az 1980-as években a harmadik világ adósságválságához.
Kik ma a Bilderbergek?
A Bilderberg döntéseit a 35 tagot számláló operatív bizottság hozza meg, amelynek része egy, belső körös tagokból álló tanácsadó bizottság. Az operatív bizottság tagjai közt volt David Rockefeller; a brit Lord Roll, az S. G. Warburg kereskedelmi bank elnöke, a Bank of England igazgatói táblájának tagja; a német Otto Wolff von Amerongen; Rockefeller bizalmasa, Giovanni Agnelli az olasz FIAT-tól; Henry Kissinger; James D. Wolfensohn Wall Street-i bankár, a Világbank vezetője; Jorma Ollila, a Nokia Corporation elnöke.
A 2012 májusában megtartott Bilderberg találkozó résztvevői listájának alaposabb szemügyre vétele elég jól leleplezi, hogyan is működik ma a globális hatalom. A 2012. május 31-én megtartott Bilderberg találkozó az amerikai választás évében volt, és – elég jelentős módon – Chantilly-ben, Virginia államban tartották, Washingtontól nem messze. A pletykák szerint Barack Obama is részt vett, de a Bilderberg nem hozza nyilvánosságra az ilyen hírességek megjelenését. Az esemény résztvevőinek hivatalos listája a következő jelentős személyek neveit tartalmazta Németországból:
-Josef Ackermann, a Deutsche Bank igazgatósági tanácsának elnöke;
-Thomas Enders, az Airbus német vezetője, a Bilderberg operatív bizottságának tagja;
-Wolfgang Ischinger, az elit Müncheni Biztonsági Konferencia és az Allianz AG elnöke,
-Roland Koch, Hessen egykori miniszterelnöke;
-Peter Löscher, a Siemens vezérigazgatója;
-Matthias Nass, a Die Zeit vezető nemzetközi tudósítója;
-Wolfgang Reitzle, a Linde AG vezérigazgatója;
-Jürgen Trittin, az Alliance 90/Zöld Párt tagja.
A fenti német résztvevők mellett a világ legbefolyásosabb emberei közül jelent meg néhány. A listán szerepel Marcus Agius, a korrupt brit Barclays Bank elnöke; Pascal Lamy, a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatója, az EU versenypolitikai, kereskedelmi és digitális egységes piacának biztosa (az EU gazdaságokat formáló három, kulcsfontosságú EU pozíció). A Bilderbergen abban az évben részt vettek még többek között a Fiat, Saint-Gobain, HSBC Bank Holdings, BP, Royal Dutch Shell, Norsk Hydro, Telecom Italia, Unilever, Nokia, Michelin Group, Novartis, AXA biztosítási csoport, a portugál BANIF bank elnökei vagy vezérigazgatói, illetve a Davosi Világgazdasági Fórum alelnöke.
A Bilderberg amerikai résztvevőit illetően, a listán szerepelt Henry Kissinger, a Bilderberg operatív bizottságának tagja; John Kerry akkori amerikai szenátor; James Wolfensohn, a Világbank egykori feje; Daniel Yergin palaenergia-támogató az IHS-ből (2012-ben Obama stratégiai nyomást gyakorolt, a palaolajat használva politikai eszközként). A listán szerepeltek még a Goldman Sachs, a Citigroup és a Lazard USA vezető bankárai is.
És egy furcsa amerikai résztvevő, egy évvel az amerikai NSA kémkedését felfedő Snowden-ügyet megelőzően: Keith Alexander amerikai tábornok, az NSA igazgatója. Alexander, bár az NSA-nál lemondásra kényszerült, 2014-ben újra meghívták a Bilderberg találkozóra.
Jessica Matthews, a Carnegie Alapítvány elnöke, a GMOtermelő Dow Chemical igazgatója is jelen volt Chantillyben. A Bilderbergen szép számmal képviseltették magukat az amerikai neokonzervatívok is, ideértve a 2003-as iraki háború kitervelőjét, Richard Perle-t az AEI agytrösztből, és Marie-josee Kravist a Hudson Intézetből. Obama nemzetbiztonsági tanácsadója, a Bilderberg operatív tanácsának tagja, Thomas Donilon szintén jelen volt. Gyakorlatilag az Obama-kormány két, a nemzetbiztonságot illetően legbefolyásosabb alakja – Alexander tábornok és az NSC-s Donilon – Bilderberg-bennfentesek voltak.
A 2012-es találkozón figyelemre méltó módon jelen voltak kulcsfontosságú személyek Törökországból, Oroszországból és Kínából is. Japánból látszólag senki nem került meghívásra. Mustafa Koc, Törökország legbefolyásosabb iparosainak egyike abban az évben részt vett a Bilderbergen, Ali Babacan helyettes gazdasági- és pénzügyminiszter társaságában. Kína, az új vendég Ying Fu helyettes külügyminiszter személyében képviseltette magát. 2012-ben a Bilderberg és Washington még rezsimváltásra számítottak Irakban, és elhívták Bassma Kodmanit, az ellenzéki Szíriai Nemzeti Tanács külügyi vezetőjét.
A találkozó legkülönösebb eleme az volt, hogy a Bilderbergre 2012-ben meghívást kapott néhány orosz is, bennfentes vendégként, bár egyikük sem tartozott a putyini kormányhoz. A Bilderberg találkozó májusban volt, Vladimir Putyin pedig nem sokkal az előtt került hivatalba az Orosz Föderáció választott elnökeként, Medvegyevet váltva a poszton. A Bilderberg orosz résztvevői közt voltak a Putyin-ellenes ellenállás kulcsfigurái, többek közt Garri Kaszparov, az ellenzéki Egyesült Civil Front vezére, és Anatolij Csubajsz, aki Boris Jelcin elnöksége alatt kulcsszerepet játszott az orosz állami ipar és állami vagyon IMF által diktált tömeges privatizálásában és kifosztásában. Csubajszt megjutalmazták szolgálataiért, és meghívták, hogy csatlakozzon a Külügyi Kapcsolatok Tanácsának (KKT) globális tanácsadói testületéhez, közvetlenül 2012-es Bilderberges részvételét követően. Ő volt ezen felül a korrupt Wall Street-i JPMorgan Chase bank tanácsadója.
Összegezve, a Bilderberg találkozó, az amerikai és európai oligarchia globalizációs agendájának előmozdítását segítő, legbefolyásosabb és legkevésbé ismert agytrösztjeinek egyike áll az atlanti elit globális hatalmi számításainak gyújtópontjában. Két évtizeddel a Bilderberg alapítását követően, 1974-ben döntöttek úgy David Rockefeller és körei, hogy még egy agytrösztöt létrehoznak, amely hasonlít ugyan a Bilderbergre, de igen szignifikánsan bevonták a „klubba” az akkor feljövőben levő Japánt. Ennek Trilaterális Tanács a neve.
Részlet F. William Engdahl „A Gondolatgyárak” című könyvéből