Site icon Mai Világ

Eltűnt Joe Biden, hamar elrejtették

Hirdetés

Az amerikai elnök a héten semmilyen nyilvános eseményt nem tart.

A Fehér Ház hétfőn közzétett heti közleménye szerint Joe Biden amerikai elnök egész héten nem tart nyilvános rendezvényt, hogy megmagyarázza a történteket, vagyis hogy miért lépett vissza – heteken keresztül ugyanis konokul ragaszkodott ahhoz, hogy nem mond le az elnökjelöltségről. A nyilvános megjelenés hiánya növeli a Biden egészségével kapcsolatos aggodalmakat.

Sok kommentátor úgy véli, az, hogy Biden nem jelent meg nyilvánosan, hogy bejelentse döntését, hamar felerősíti azokat hangokat, amelyek szerint le kell mondania az elnökségről is, hiszen nem képes a végrehajtó hatalom irányítására.

Volt, aki azt írta: Bizonyítékot akarunk arra, hogy él!

Hirdetés

Joe Biden három közeli munkatársa azt mondta a médiának, hogy az elnök azért nem tett nyilvános bejelentést, mert nem hiszi, hogy Kamala Harris le tudná győzni Donald Trumpot. Sőt, egyes lapok azt is tudni vélik belsős információk alapján, hogy Barack Obama volt elnök jelentős szerepet játszott a színfalak mögött abban, hogy Biden végül beadta a derekát és félreállt.

Forrás: Magyar Nemzet

 

Hirdetés
loading...
Exit mobile version