Site icon Mai Világ

Eluralkodott az Ukrán maffia Budapesten – mindenki homokba dugja a fejét

Hirdetés

Az ukrán maffia megvetette a lábát Budapesten, a XII. kerületben egymás után vásárolják fel az értékes ingatlanokat, de erről  az önkormányzatnak sejtelme sem volt.

Később pedig mindez azért nem okoz fejfájást, mert a tulajdoni lapokon hamarosan már csak múlt időben szerepel az Angert név.

A BBC oknyomozó csapata korábban kiderítette, hogy az odesszai maffia luxuslakásokat vásárolt fel London legdrágább negyedében.

Korábban bejárta a világsajtót a hír, hogy ukrán bűnözők egymás után vásárolják fel az angol főváros belső negyedében a luxusapartmanokat. Az első információk a Paradise Papers néven elhíresült ügy kapcsán szivárogtak ki. Az Appleby ügyvédi iroda adatbázisát hekkelték meg, az offshore ügyekre szakosodott cég ügyfeleiről számos titkos adat látott napvilágot. Ezek között szép számmal akadtak olyan dokumentumok is, amelyek azt bizonyították, hogy az ukrán maffia betette a lábát Londonba. A méregdrága lakásokba tömérdek pénzt fektető odesszai bűnözők a rendszerváltás után, a kilencvenes évek elején kezdték el felhalmozni vagyonukat, amikor belevágtak az olajüzletbe. Nem sokkal később pedig már fegyvert és drogot is csempésztek. A bűnbanda egyik főnöke Alexander Angert volt, a másik Genagyij Trukhanov, aki ma Odessza polgármestere.

Alexander Angert lánya, Anna az angol főváros egyik legelegánsabb negyedében egyetlen házban három luxusapartmannak is a tulajdonosa. Ezekhez húsz méter hosszú úszómedence, wellness részleg és edzőterem is tartozik. A most 22 éves hölgy ezeken kívül még jó néhány luxuslakás birtokol gyerekkora óta Londonban. Továbbá ő tavaly elhunyt édesapjának örököse. Sokat elmond Alexander Angertről, hogy két beceneve is volt: Don és Angel, azaz főnök és angyal. Hatalmas vagyont halmozott fel, s ebből nem keveset ingatlanokba fektetett.

Hirdetés

A Napi.hu információi szerint Alexander Angert Budapesten ugyancsak felvásárolt értékes ingatlanokat, s ezek közül volt olyan, amelyet a lánya nevére íratott, ahogy azt Londonban is tette. Így Anna Angert több luxuslakás és értékes telek tulajdonosa lett a magyar fővárosban. Az ingatlanok szerény számítások szerint is legalább egymilliárd forintot érnek.

Míg az odesszai alvilág ura Londonban a belvárost szemelte ki magának, addig Budapesten a hegyvidéket részesítette előnyben. A hozzá köthető ingatlanok kivétel nélkül a XII. kerületben találhatók: többek között a Pinty utcában, a Hunyad lejtőn és a Béla király úton vásároltak be. Érdekes módon a helyi önkormányzatnak mindeddig nem tűnt fel, hogy az ukrán maffia betette a lábát a kerületbe.

A napi.hu érdeklődésére a helyhatóság így reagált:

„Nincs tudomásunk erről. A jogszabályoknak megfelelően az önkormányzat alpolgármestere nyilatkozik minden esetben külföldi állampolgárok ingatlanszerzése kapcsán, hogy a vétel önkormányzati érdeket sért-e. Ezt követően a kormányhivatal dönt hatósági eljárásban az ingatlanszerzés engedélyezéséről. A vásárlások arányában kiemelkedő a kínai állampolgárok száma, nem jellemző, hogy ukrán vevők hegyvidéki ingatlanokat vásároljanak. Az elmúlt két évben erre kettő esetben került sor, akkor sem a Béla király úton, vagy a környékén történt ez, és nem találkoztunk az Angert névvel. Más forrásból sem érkezett hozzánk megkeresés, bejelentés, vagy figyelmeztetés.”

Amikor később a lap munkatársai elküldték az odesszai donnal összefüggésbe hozható ingatlanok tulajdoni lapjait, amelyeken fekete-fehéren ott áll az Angert név, elmondásuk szerint már szűkszavúbb magyarázatot kaptak, s azt is csak szóban. Eszerint csak az utóbbi két év adásvételeit vizsgálták a megkeresések nyomán, a korábban tető alá hozott üzleteket nem. Különben is – állították -, végső soron a kormányhivatal dönt.

Hirdetés

Ezzel együtt félő, hogy későn eszmél a kerület.

Több ingatlannak ugyanis érdekesen alakulnak a tulajdonosi viszonyai. Alexander Angert tavaly májusban bekövetkezett halála után felgyorsultak az események. Az Angert név a tulajdoni lapokon is múlt időbe kerülhet. Az egyik XII. kerületi társasház mintegy 200 millió forintot érő luxuslakását például féláron cserélnék el.

Egy megkérdezett ingatlanszakértő szerint csak színlelt üzlet a csereszerződés, amely a piaci realitástól messze van.

Sikerült megtalálnunk Cs. Györgynét, Alexander Angert és lánya egyik magyarországi kapcsolatát, de bővebb felvilágosítással nem szolgált. Az Angert-féle ingatlanok tulajdoni viszonyait – legalábbis névleg – nem csak magánszemélyek, hanem cégek is segítenek felülírni. A kissé szövevényes céghálóban többször feltűnik Cs. Györgyné neve, ahogy Alexander Angerté is. Az egyik cég, amelyben egyaránt érdekeltek voltak, a Silk Bau Kft, amely még kulcsszerepet játszhat az Angert-ingatlanok fura átalakulásában. A céghálóban pedig több olyan névre is rábukkantunk, amely a BBC oknyomozó riportjában is elhangzott.

Forrás: napi.hu

Hirdetés
Hirdetés

A kép illusztráció

Hirdetés
loading...
Exit mobile version