Site icon Mai Világ

ENSZ-szakértő: a COVID-19 koronavírus egy amerikai „boszorkánykonyhán” készült

Hirdetés

A COVID-19 koronavírussal történő fertőzést még 2015-ben, amerikai tudósok dolgozták ki.

Ezt Igor Nyikulin, a bakteriológiai fegyverek terén jártas korábbi ENSZ-szakértő mondta el a „PolitRosszija” c. kiadványnak.

Információs háború „pestisjárvány” idején

Mint a Global Times c. kínai országos napilap közli, március 15-én a Fehér Ház honlapján petíció jelent meg, amely követeli: az amerikai hatóságok adjanak felvilágosítást a Pentagonnak arról a titkos laboratóriumáról, ahol fertőzéses megbetegedésekkel kapcsolatos kutatások folynak.

Arról a „Walter Reed” katonai tudományos kutatóközpontról van szó, amelyik a Maryland állambeli Fort Detrickben található. Nem hivatalosan ezt a központot az amerikai „Boszorkánykonyhának” titulálják. Hasonlóan a „731-es csapathoz”, a japán hadsereg ama különleges alakulatához, amelyben a második világháború idején biológiai fegyvereket dolgoztak ki, gyártottak, illetve a gyakorlatban kipróbáltak. (1) És miként a Global Times megjegyzi, amerikai tudósok hasonló fejlesztéseken dolgoznak Fort Detrickben is. Többek között ott született meg a COVID-19 koronavírus is. Mostanra gyakorlatilag a világ minden szögletében tapasztalható a fertőzések fellángolása.

Hirdetés

Azt, hogy a fertőzés amerikai eredetű, a kínai hatóságok is hivatalos szinten közölték. Egyebek mellett Csao Li-csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője bejelentette, hogy az amerikai hadsereg volt az, amelyik a koronavírust Vuhanba behurcolta. Ezért a szóvivő felszólította az Egyesült Államokat: valljanak színt, tegyenek közzé minden adatot, és adjanak magyarázatot. Válaszul az amerikai külügyminisztérium nyomban berendelte Cuj Tien-kaj kínai nagykövetet, akivel rendkívül kemény megbeszélésre került sor. Mint azt Szergej Markov politológus, a Politikai Kutatások Intézetének igazgatója a „PolitRosszija” munkatársával folytatott beszélgetésében kifejtette: a kínai fél észrevételei jogosaknak és megalapozottaknak tűnnek. Legalábbis erre utal, hogy a koronavírus járvány fellángolásával összefüggésben mennyire megkeményedett az amerikai politika

„Amerikában most aktív információs háború folyik Kína ellen. És ennek keretében tudatosan mondják „kínainak” a koronavírust. Világos, hogy ez minek érdekében történik. Mégpedig azért, hogy ezzel is hangsúlyozzák: minden rossz Kínából ered. A kínaiak ezért teljes joggal teszik föl a kérdést: nem amerikai eredetű-e valójában ez a kórság?” – jegyzi meg a szakértő.

Mint mondta: a kínai hatóságok nagy valószínűséggel most még nem rendelkeznek egyértelmű, beigazolódott bizonyítékokkal szavaik alátámasztására. Arra azonban, hogy az amerikaiaknak közük van ennek a bakteriológiai fegyvernek a kidolgozásához, olyan közvetett tények utalnak, amelyeket feltétlenül közhírré kell tenni.

Vuhanban, az egykori (amerikai) konzulátus területén a kínaiak „bakteriológiai veszély” feliratú, üres dobozokat találtak. Megint csak egy jogos kérdés: nincs-e közük ezeknek a talált tárgyaknak a koronavírushoz? Elméletileg, persze, lehet. Még ha ez nem is maga a vírus, hanem esetleg annak valamilyen összetevői. És a kínaiak nagyon helyesen teszik, ha nyilvános vitára bocsátanak ilyen kérdéseket” – vélekedik a politológus.

Hirdetés

Megjegyzendő: maguk az amerikaiak szolgáltattak okot arra, hogy őket kezdjék vádolni. Így például Robert Redfield, a Betegségeket Megelőző és Ellenőrző Központ (CDC) vezetője, az amerikai Képviselőházban elmondott felszólalásában elmondta: néhány elhunyt amerikai esetében, akiknél influenzát diagnosztizáltak, a haláluk után elvégzett vizsgálatok során koronavírusra bukkantak. Ez arra enged következtetni, hogy az a bizonyos, hírhedt „nulladik páciens” (vagyis az első olyan megfertőzött páciens, akire a járványügyi vizsgálatok során bukkantak) valójában amerikai volt.

Minden út Fort Detrickbe vezet

Március 17-én, kedden az Associated Press amerikai hírügynökség mindenki számára örömteli hírt közölt: az amerikai Seattle városában megtörtént a koronavírus elleni kísérleti oltóanyag klinikai tesztelése. Az ellenanyagot – amely, a feltételezések szerint, az egész emberiség megmentője lehet – már elkezdték alkalmazni erre önként jelentkezőkön.

Az általános ujjongásra okot adó hír azonban bizonyos kérdéseket is fölvet. Ma alighanem a világ összes laboratóriumában dolgoznak a COVID-19 elleni védőoltáson. A szakértők egybehangzóan állítják: a preparátum elkészültéhez minimum egy év szükséges. Fölmerül a kérdés: hogy sikerült az amerikaiaknak, ilyen rövid idő alatt megkapniuk, az, amint mondják, hatékony ellenanyagot?

Hirdetés
Hirdetés

„Ha az amerikaiak dolgozták ki és hozták létre a koronavírust, akkor logikus, hogy – ezzel egyidejűleg – kidolgozták az ellene való védőoltást, vagyis az antivírust is. Ez mindig így történik, ha valamilyen mesterséges megbetegedés vagy egyéb hasonló törzsét tenyésztik ki. Főleg, hogy magában az Egyesült Államokban is a tetőfokára hágott a járvány” – vélekedik Szergej Markov.

Mint Igor Nyikulin, az ENSZ biológiai és vegyifegyver bizottságának korábbi tagja a „Politrosszija” munkatársával folytatott beszélgetésében elmondta: ezt a koronavírusos fertőzést csakugyan az Egyesült Államokban tenyésztették ki. Ez méghozzá öt évvel ezelőtt történt, a már említett Fort Detrickben.

„2015-ben a „Nature” c. folyóiratban (2) megjelent egy cikk arról, hogy az amerikai Fort Detrick laboratóriumában sikeres kísérletet hajtottak végre a kínai denevérektől származó, módosított koronavírussal. Ez a vírus immár egy valamilyen állat közvetítése nélkül is képes behatolni az emberi sejtekbe. Ugyanebben a cikkben azonban arról is szó volt, hogy maguk a cikk szerzői is rendkívül veszélyeseknek tartják az effajta kísérleteket” – fejtegeti Nyikulin.

A szakértő hangsúlyozta, hogy még abban az évben, 2015-ben – Willy Wimmer korábbi német védelmi miniszterhelyettes értesülései szerint – az amerikaiak levédették az így kinyert koronavírus szabadalmát. Most azonban – szándékosan-e, vagy véletlenül – a vírus elszabadult.

„Tavaly, augusztus 5. táján, a New York Times közölte, hogy, biztonsági okokból, bezáratták a Fort Detrickben lévő laboratóriumot. És ugyanaz a New York Times már augusztus 31-én hírül adta, hogy az Egyesült Államokban valami furcsa járvány ütötte fel a fejét – arra az időre már 215-en megbetegedtek. Valamivel kevesebb, mint két héttel később Donald Trump ez okból tanácskozást hívott össze, mivel a megbetegedések száma átlépte az 500-at. Mint az ENSZ volt munkatársa megjegyzi: addigra néhány ember, közöttük az amerikai hadsereg katonái is, életüket vesztették.

Ily módon a kínai hatóságok kijelentései több mint logikusaknak tűnnek. Ráadásul ahhoz, hogy a vírust eljuttassák Kínába, az amerikaiaknak még csak arra sem volt szükségük, hogy kidolgozzanak valami bonyolult műveletet. Elég volt fertőzötteket küldeni a világ legnagyobb, katonák számára megrendezett nemzetközi sporttalálkozójára

„Október végén a kínai Vuhanban Nemzetközi Hadijátékokra került sor. Ezen népes amerikai delegáció vett részt, mintegy 200 katona. És a kínaiak most azt gyanítják, hogy éppen ők hozták be a vírust. Minthogy Vuhanban november 17-én bukkantak az első páciensre. Vagyis éppen a koronavírus e típusa lappangási idejének lejártával. Más szóval, minden nagyon is logikusnak néz ki. E változatban nincs semmi, ami összeesküvés-elméletre utalna, minthogy minden adat nyílt forrásokból származik” – vélekedik Nyikulin.

Kétségtelen, hogy ez a változat – mint bármely más is – a részletekre is kiterjedő utánajárást és megbízható bizonyítékokat igényel. De már most is, mindjárt több tény is utal az Egyesült Államok valószínű motívumaira. Washington minimum egy újabb adut kapott a kezébe a Kína elleni információs háborújában, és érzékeny csapást tudott mérni annak gazdaságára.

Hogy ez kiszivárogtatás-e, vagy sem, azt mondják el maguk az amerikaiak. Mi azt nem tudhatjuk, például, hogy készakarva juttatták-e el Kínába a vírust diplomáciai postával. De az, hogy Amerikában keletkezett, szerintem nyilvánvaló” – zárja gondolatait Nyikulin.

Korábban Lucas Leyros brazil elemző kifejtette, hogy az Egyesült Államok a Kína ellen viselt hibridháború eszközeként vetette be a 2019-nCoV koronavírus járvány fellángolását.

Konsztantyin Lipavszkij

 

Megjegyzések:

(1)  Ilyen központok Kína japánok által megszállt területein működtek. Az ott előállított és kikísérletezett vegyi fegyvereket oda hurcolt kínai állampolgárokon, szovjet, mongol és egyéb nemzetiségű hadifoglyokon próbálták ki. Az áldozatokat azután – ha nem pusztultak el maguktól a mesterséges fertőzés okozta betegségben – megölték. A különlegesen szívós, erős ellenálló képességű szervezettel rendelkező áldozatokon, ha túlélték az egyik fertőzést, kipróbáltak egy másikat, harmadikat, stb. is – mígnem aztán végeztek velük.

(2)  Természettudományos szakfolyóirat az Egyesült Államokban

Hirdetés
loading...
Exit mobile version