Site icon Mai Világ

Észak-Szíria: Moszkva veszi át az amerikai csapatok helyét

Hirdetés
„Ez nem a mi határunk és a kurdok sem angyalok” – állítja Trump. Helyi jelentés szerint kb. 300 ezer hagyta el lakóhelyét a harcok miatt – írja az MTI.

Az orosz csapatok is átlépték az Eufrátesz folyót és megérkeztek a török határ mentén fekvő Kobane városához, hogy megállítsák a török előrenyomulást, és megvédjék az eddig ellenük harcoló kurdokat – írja az Euronews.

A szír kormányerők ugyanezért már kedden bevonultak a 60 kilométerre fekvő Manbídzsba és Rakkába.

Moszkva saját bevallása szerint azért küldött katonákat Szíriába, hogy kitöltse az amerikaiak távozása miatt kialakult űrt, valamint megakadályozza Damaszkusz és Ankara fegyveres összecsapását. Az oroszok több magára hagyott amerikai bázist is elfoglaltak, éppen ezért kedden az USA légi ereje lebombázott egy Kobane melleti cementgyárat, ahol még lőszereket tárolt.

Donald Trumpot sokan bírálták a csapatkivonások miatt, de ő erre csak annyit válaszolt: „Ez nem a mi határunk és a kurdok sem angyalok.”

Viszont levélben kérte Erdogan török elnököt, hogy: „ne legyen kemény fiú”. Majd belengette: gazdasági szankciókkal fogja sújtani Törökországot, ha nem lesz sikeres Mike Pence alelnök ankarai tárgyalása és folytatódik az észak-szíriai offenzíva.

Hirdetés

Az északkelet-szíriai kurd milícia elleni török hadművelet hatására több mint 300 ezer ember kényszerült elmenekülnie otthonából a térségben – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózatra hivatkozva az MTI csütörtökön.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport október 9-én indította meg a Béke Forrása fedőnevű hadműveletet Északkelet-Szíriában a korábban amerikai támogatást élvező kurd milíciák, továbbá az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet tagjai ellen.

Az offenzíva deklarált célja, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt, továbbá úgynevezett biztonsági, a törökök által megszállt övezetet létrehozva szavatolja a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérését.

Forrás: Mandiner

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version