Site icon Mai Világ

Európa elpusztításának ördögi terve

Hirdetés

Európa elözönlése koránt sem egy véletlenszerű, önmagát gerjesztő és tápláló folyamat, sokkal inkább egy aprólékosan megtervezett program levezénylése.

Nagyon úgy tűnik, hogy a világ valódi urai egy régebbi elgondolást igyekeznek most megvalósítani, ami még az 1920-as években őrült gondolatként ötlött fel bizonyos, igen befolyásos figurák fejében…

Természetesen, ahogyan azt már korábban sejteni engedtük, mi úgy tartjuk, hogy Európa elözönlése koránt sem egy véletlenszerű, önmagát gerjesztő és tápláló folyamat, sokkal inkább egy aprólékosan megtervezett program levezénylése. Nagyon úgy tűnik, hogy a világ valódi urai egy régebbi elgondolást igyekeznek most megvalósítani, ami még az 1920-as években őrült gondolatként ötlött fel bizonyos, igen befolyásos figurák fejében. Ugorjunk is gyorsan 1922-be, amikor egy Richard Coudenhove-Kalergi nevű alak hosszantartó előkészítő munkát követően Bécsben megalapította az úgynevezett Páneurópai Mozgalmat. Ez volt a jelenlegi Unió előszele, egy terv arra vonatkozóan, hogyan lehetne a nemzetállamokat egyetlen, hatalmas közösségbe kovácsolni. Az eszme már akkor sem valamiféle idealisztikus megfontolás miatt születhetett meg, hanem kőkeményen az üzleti érdekek, a korlátlan profitszerzés vágya volt az, ami aktuálissá tette a nemzetállamok végleges felszámolásának kérdését.

Hősünk, ez a bizonyos Kalergi rendkívül befolyásos figurának számított a saját korában, szinte az összes európai vezetőhöz, uralkodóhoz bejárása volt és remek kapcsolatokat ápolt az üzleti világ olyan gigászaival is, mint például a bankszter Max Wartburggal. Ötlete szerint a nemzetközi kereskedelem gátjainak számító országhatárok eltörlésével több legyet is üthetnének egy csapásra, hiszen az új mozgalom egyik ideológiai alapvetése az, amin a szabadkőművesek és illuminátusok már igen régóta dolgoztak, ez lenne az egységes világállam létrehozása. Így az addig háttérben megbúvó Elit végre nyilvánosan is vezető szerepet kaphatna és egyebek mellett akadálytalanul hajthatnák végre az eugenikus elgondolásaikat, beleértve ebbe azok kiirtását, akik a saját mércéjük szerint nem ütik meg az emberi mércét. Richard Coudenhove-Kalergi a Páneurópai Mozgalmat mindennek az őrületnek az első végrehajtási fejezetének szánta, a későbbiekben csoportja arról vizionált, hogy hasonló módszerekkel – káosz előidézése – kierőszakolnak egy amerikai, afrikai és eurázsiai uniót is. Elgondolásának rendkívül befolyásos partnerekre, támogatókra talált, egyebek mellett a már akkor neves New York Times is népszerűsítette a mozgalom munkáját és célkitűzéseit, az ideológia mögé pedig a legbefolyásosabb politikusok és közéleti személyiségek (például Albert Einstein, Eduard Benes, Konrad Adenauer) sorakoztak fel.

A Páneurópai Mozgalom legfontosabb alapvetéseit a Praktischer Idealismus című könyvében fejtette ki részletesen, és ebből kiviláglik, hogy a szerző tulajdonképpen az Új Világrend mellett teszi le a garast. Világkormány, nagyarányú népességcsökkentés végrehajtása, a rasszok keveredés általi eltörlése, a különböző regionális jellegzetességek, hagyományok eltörlése, világvaluta bevezetése – és persze a legfőbb vágyálom, vagyis a totális kontroll, a korlátlan, szinte már isteni uralom elérése. Kalergi könyvében nem spórolt az Európa jövőjével kapcsolatos elképzelésekkel, amik különösen érdekesek a jelenkor eseményei fényében. Így fogalmaz: „A jövő embere kevert fajú lesz. A manapság ismert népfajok és társadalmi osztályok – a kellő helyhiány, az idő és az előítélet miatt – fokozatosan eltűnnek. A jövőben az eurázsiai-negroid faj, amely hasonlít az ókori egyiptomiakra, a különféle fajú népeket és a különbözőséget nélkülöző egyén váltja fel”

Hirdetés

Az Európát elözönlő migránsok tökéletesen alkalmasak arra, hogy megbolygassák és végzetesen felforgassák a földrész előbb demográfiai, majd kulturáliscivilizációs arculatát, és igen rövid időn belül – 50-100 év legfeljebb – olyan, merőben új viszonyokat teremtsenek, amiben a fehér ember már csak egy éppen csak megtűrt, kihalásra ítélt kis népcsoport lehet.

Ne feledjük, hogy a Páneurópai Mozgalom, ami egyfajta bibliaként tekint e műre, miféle gyökerekkel és támogatói háttérrel rendelkezik! Ráadásul még most is aktív és igen nagy befolyással bír a nemzetközi politikai életre, elsősorban a baloldali szerveződések körében. A szabadkőműves és Illuminátus befolyás tehát teljesen egyértelmű, a világot irányító Elit, az úgynevezett háttérhatalom hívta életre ezt is, abból a célból, hogy Európát, a nyugati civilizáció és kultúra bölcsőjét idővel brutális támadás alá vegye. Úgy néz ki, hogy ennek most jött el az ideje. Kalergi különösen elborzasztó gondolata az, hogy egy gigászi migrációs-fegyver segítségével gyakorlatilag eltörölné a rasszokat és egy olyan keverék fajt hozna létre, amit sokkal könnyebben lehetne irányítani, hiszen elvárásai, gondolatisága, igényei jóval alacsonyabb szinten lesznek, mint a fehér ember esetében.

Mindehhez vegyük még hozzá a kémiai és biológiai hadviselést is, vagyis azokat a szereket, amikkel – az élelmiszerekbe, vagy akár a levegőbe adagolva – komoly mértékben tompítani lehet az emberek intelligenciáját, sőt, adott esetben az öntudatának egy részétől is megfoszthatók, és egyfajta öröm- vagy boldogságérzet erőszakolható rájuk. Ez egy hihetetlenül veszélyes kombináció, a legijesztőbb pedig az, hogy úgy tűnik elérkezett az ideje annak, hogy az Elit egy újabb, nagyon komoly lépéssel közelebb kerüljön az Új Világrend megvalósításához. Meggyőződésem, hogy a migránsok feltételek nélküli befogadása és támogatása a Kalergi-terv része, és a nyugat-európai vezetők szándékosan járulnak hozzá a projekt megvalósulásához. Szerintük ugyanis ez egy jó ügyet szolgál, amit az egyszerű, hétköznapi ember nem képes belátni. Ezért is nevezik közülük magukat sokan megvilágosodottnak… Szentül hiszik ugyanis, hogy a fajok összemosódásával, egy új, keverék rassz létrehozásával, a kulturális különbségek eltüntetésével és a vallások egyfajta egyesítésével, avagy mindegyik eltörlésével véget vethetnek az embereket ősidők óta átokként sújtó megosztottságnak, ellenségeskedéseknek, az előítéletek következtében kialakult évezredes konfliktusoknak, és ha ez végre tényleg megtörténik, akkor egyetemes béke köszönt a világra – ami fölött persze ők uralkodhatnak majd.

Ráadásul nem Kalergi és a Páneurópai Mozgalom az egyetlen, akik úgy gondolják, hogy időszerű lenne eltörölni a különböző rasszokat és egy kevert emberfajt megalkotni – például úgy, hogy bizonyos népcsoportokat gyakorlatilag ráömlesztünk egy másikra, és ezzel egyfajta erőszakos migrációt hajtunk végre. G. Brock Chisholm pszichiáter az Egészségügyi Világszervezet első főtitkára egy nagyon is hasonló véleményt fogalmazott meg, és figyeljünk oda, mert mondataiból több dolog is egyértelműen kiviláglik! „Amit fontos lenne megtenni, az, hogy mindenhol korlátozzuk a születések számát és népszerűsítsük a – rasszok közötti – vegyes házasságokat abból a célból, hogy létrejöjjön egy globális emberfaj egy olyan világban, amelyet központi kormány fog teljes egészében irányítani.” Figyeltek? Népességcsökkentés a születések számának korlátozásával, a rasszok eltörlése, végül pedig Világkormány. Hát nem gyönyörű?

Részlet az Összeesküvés elméletek sorozat 8. „Migráns-sokk” című részéből

Hirdetés
Hirdetés
loading...
Exit mobile version