Amerikai keresztény szervezetek figyelmeztetnek – felfoghatatlan mértékű támadás készül a keresztények ellen az Egyesült Államokban. Tanulságos események zajlanak éppen a tengerentúlon, melyből okulnunk kéne nekünk is. Ez már a végjáték?
A Demokrata Párt, az új elnök, Joe Biden egyetértésével ugyanis újra megpróbálja elfogadtatni az „Equality Act” nevű törvénytervezetet, mely egyszer már átment a Képviselőházon, 2019-ben, de akkor a Szenátus elutasította azt. Most, a jelenlegi helyzetben a tervezet jó eséllyel át fog menni a Szenátuson is, ha pedig így lesz, az új elnök teljesen biztos, hogy aláírja.
Amikor ez majd megtörténik, akkor gyakorlatilag az amerikai szövetségi jog többé nem fogja elismerni a férfiúi és a női biológiai nemet, hanem csupán a különféle „szexuális orientációkat és gender identitásokat” fogja jogi tényezőként és törvényileg védett csoportokként kezelni.
Ha ez a tervezet törvénnyé lesz, az gyakorlatilag megszünteti az egyik alappillérét az eddig ismert amerikai kultúrának, ráadásul, beláthatatlan következményekkel fog járni:
megszűnnek a női és férfi sportágak például (ez főleg az előbbi számára jelenti a totális véget), nem lehet majd külön mosdóhelyiségeket, öltözőket stb. fenntartani férfiak és nők számára (még uszodákban, vagy iskolákban sem!). Ráadásul, a törvény nem tesz különbséget a vallási intézményekkel – így azokat a hitvalló keresztény közösségeket is kötelezni fogja arra, hogy ennek a törvénynek a szellemében járjanak el minden tekintetben, a templomok mellékhelyiségének kialakításától a prédikációk tartalmáig, amelyek vallják a házasság, szexualitás, család kérdésében a bibliai tanításokat, s azt, hogy Isten „férfiúvá és nővé” teremtette az embert.
A tervezet kritikusai szerint ráadásul az Equality Act súlyosan megnyirbálja az egyéni szabadságjogokat is: például, beleszól abba, hogy egy szülő hogyan nevelheti a gyermekét, súlyos kihatással lehet az orvosok munkájára is. A szülői jogok megkurtítása így akár azt is eredményezheti, hogyha egy „genderklinika”, egy orvos, vagy egy pszichológus megállapítja egy gyermekről, hogy ő „transznemű”, a szülők viszont nem hajlandóak alávetni őt a különböző hormonkezeléseknek és műtéti csonkításoknak, melyekkel a „nemváltást” próbálják elérni, akkor a hatóságok akár ki is emelhetik a gyermeket az adott családból. Volt már erre sajnos példa: sokan attól félnek, hogy ez a jelenség akár tömegessé is válhat, mely értelemszerűen a konzervatív, illetve a vallásos családokat érintheti igen súlyosan.
Az orvosok munkája kapcsán szintén igen visszás helyzeteket eredményezhet a törvénytervezet: például azt, hogy
egy szakorvos az állása kockáztatása nélkül még vallási meggyőződésére hivatkozva sem utasíthatja vissza a „nemváltó” kezelések elvégzését.
Arról nem is beszélve, hogy innentől kezdve elvben nem teheti majd azt meg, hogy ha szülők behoznak hozzá egy egyébként egészséges kisgyermeket, mondván, hogy „transznemű”, visszautasítsa a kezelést: pedig sajnos, számos esetben ez a gyermek akarata ellenére történik meg.
Évek, ha nem több mint egy évtizede figyelmeztetnek különböző keresztény és konzervatív hangok, hogy a progresszív eszmerendszere a „szabadság és egyenlőség” jegyében valójában fel fogja számolni a szabadságot azok számára, akik nem az ő ideológiájukat követik, kötelezni fogják a velük egyet nem értőket, hogy az ő véleményüket fogadják el, s páros lábbal fogják sárba taposni az emberi jogokat. Minden alkalommal le lettek hurrogva, mondván; ilyen nem lesz, ez lehetetlen. Most a szemünk előtt történik meg az egész.
Alakul a véleménydiktatúra, az orwelli újbeszél, s egy egész társadalom áll tehetetlenül, mert most már ha akar, se tud változtatni majd ezen. Aztán, majd szépen indulnak az „érzékenyítő” és „reintegrációs” tanfolyamok, hogy aki nem hajlandó elfogadni a progresszió „igazságát”, azt erőszakkal „térítsék át”. Nem egy progresszív csoport, vagy személy követeli, hogy az előző amerikai elnök, Donald Trump támogatóit ilyeneknek vessék alá.
Lehet, hogy nekünk keresztyénként, magyarként végre észbe kellene kapni.
Ugyanis ma is egyre-másra hallok olyan hangokat, keresztyén közösségek és emberek részéről, hogy „oké, mi nem értünk egyet a progresszívek célkitűzéseivel (olyanokkal, mint mondjuk a genderideológia, a melegházasság, melegek örökbefogadási joga, az abortusz szabadsága stb.) – de hadd valósítsák meg, akiknek ez kell, nem lesz attól nekik semmi bajunk, nekik meg joguk van azt tenni, amit akarnak: mi meg szépen tartsuk távol magunkat a törvényektől, politikától, közélettől, úgyis azt csinálhatunk majd az új világrendben is, amit akarunk, semmi nem lesz kényszer nekünk sem, meg nekik sem.”
Csakhogy a szemünk előtt játszódik le a folyamat vége, amely leleplezi, hogy de bizony, lesz itt kényszer bőven. Mert a progresszió egy olyan eszme, ami, ha elér egy végcélt, értelmét veszti: hiszen nem lehet többé haladni. Éppen ezért, újabb és újabb „vívmányok” kellenek – avagy, éljen a lenini „permanens forradalom” eszméjének 21. századi újracsomagolása: valójában ezt látjuk megtörténni a szemünk előtt.
Ennek fényében először beszántották a liberalizmus egyik fő pillérét, a nőjogi szervezeteket. Olyan nagynevű feministákat is megpróbáltak morálisan megsemmisíteni, mint például a Harry Potter sorozat írójaként világhírűvé vált J. K. Rowling-ot, csak mert arra figyelmeztetett, hogy az új genderideológia sérti a női egyenjogúságot. Most, amikor újra és újra olyan hírek szállonganak, melyek szerint az amerikai női versenyeken sorra érnek el rekordokat, bajnoki címeket olyan, magukat „transz nőknek” valló biológiai férfiak, akik korábban a férfi sportágakban a középmezőnyig sem jutottak el, ez egyre látványosabban válik igazzá. Aztán szépen lassan sorra kerül mindenki. S nyilván, a forradalom mindig felfalja előbb-utóbb a saját gyermekeit is. Előtte azonban pusztít és rombol – s nem, ez alól nem menekülhetünk meg.
Ott állunk most, hogy az Egyesült Államokban megszűnik a vallásszabadság.
A szemünk előtt válik nyíltan és egyértelműen hazugsággá az, hogy „ez nekik jó, ránk meg nincs hatással”. Persze, aki látni akarta, az eddig is láthatta ezt – elvégre a nyugati országokban már régóta nyomás alá vannak helyezve az egyházak, hogy elfogadják az uralkodó állami ideológiát. Azonban ilyen egyértelmű, nyílt keresztényellenes támadást eddig még sehol nem láthattunk a Szovjetuniótól nyugatra.
Most ez is megtörtént. Nem telt el még fél év sem Biden megválasztása óta, s máris eljutottunk oda, hogy a hitvalló keresztény közösségeket az Egyesült Államokban jó eséllyel hamarosan törvény fogja arra kötelezni, hogy adják fel a hitelveiket, s fogadják el helyette a progresszió ideológiájának a tanait – vagy pedig kockáztassák azt, hogy illegalitásba kényszerülnek. Sőt, nem csak ide jutottunk el, de például oda is, hogy az amerikai abortuszhálózat támogatását egy elnöki rendelet minden amerikai állampolgár számára, ha nem is nyíltan kimondva, de kötelezővé tette.
Mi következik idehaza?
Ne legyenek hát illúzióink – ha hazánkban vezető pozícióba kerülnek a progresszió hívei, ránk is ez vár. A közhangulat már idehaza is megvan hozzá – elég egy-egy progresszívak által uralt fórumba benézni, s végigböngészni a hozzászólásokat bármilyen olyan bejegyzés alatt, ami a kereszténységről szól.
Százával, ezrével és tízezrével találni ott olyan hozzászólásokat, melyek a templomok lerombolását, felgyújtását, vagy világi célra való kényszer-átalakítását követelik, illetve támogatják.
Lelkipásztorként nem egyszer tapasztalom, hogy ezeken a fórumokon micsoda gyűlölet van a lelkészek, papok ellen, akiket sokan akár örömmel börtönbe is csukatnának, vagy meg is gyilkolnának.
A sátán, aki évtizedeken keresztül a világosság angyalának szerepében tetszelegve formálta át lépésről-lépésre a nyugati kultúrát, most már nyíltan színre lép. S ne legyenek illúzióink: ő nem lesz velünk toleráns, akkor sem, ha mi toleráljuk őt. Ő nem csupán helyet követel magának a világban, de kizárólagosságra törekszik – s ennek az egyetlen akadálya Földünkön a hitvalló keresztény egyház.
Egy szó, mint száz: itt az ideje észbe kapni. Itt az ideje felismerni, hogy hiába törekszünk a világgal barátságra és békességre – mert a világ ellenséget lát bennünk, s az első adandó alkalommal lecsap ránk.
Most még csak a tengeren túl. Könnyen lehet, hogy pár év múlva már idehaza is. Senki sem tudja, hogy meddig tart az a kegyelmi idő, amit ma Magyarországon élünk. De most még tart – élünk vele?
Megerősítjük a hitvallásainkat azon a fronton is, ahol ma a progresszió támad – a szexualitás kérdésében? Bevesszük az erről szóló tanításokat az alapokmányainkba, hirdetjük-e a templomainkban, hogy ezekben a kérdésekben mi az Úr akarata? Megerősítjük a frontvonalainkat – vagy nyitva hagyjuk őket?
Óriási felelősségünk van abban mindannyiunknak, hogyan állunk a progresszió permanens forradalmához: jóindulattal szemlélve, ahogy szépen lassan nyeri meg magának a csatákat, míg majd minket is elér és elveszejt, vagy felkészülve a harcra, tudván, hogy itt bizony harc lesz?!
Ne legyenek illúzióink: minden olyan egyház és hívő közösség, mely nem hódol be, kénytelen lesz harcolni.
Az viszont egyáltalán nem mindegy, hogy amikor majd eljutunk oda, ahova most az amerikai keresztények eljutottak, mi is riadtan nézünk-e körbe, mondván, erre nem számítottunk, vagy készen állunk s készek leszünk vállalni a küzdelmet, de ha kell, a mártíriumot is Krisztus evangéliumáért.
Sőt: itthon talán, ha felébredünk, ha végre cselekedni kezdünk, még tehetünk azért is, hogy ne jussanak el a folyamatok odáig, mint az Egyesült Államokban. Elvégre, ez sem törvényszerű. A progresszió egyik legnagyobb hazugsága pont az, hogy csak abba az irányba lehet haladni, amerre ő halad. Az Isten Igéje viszont határozottan azt mutatja meg, hogy nem csak az a haladási irány létezik: van más is, van jobb is. Olyan, amelyet csak és kizárólag mi, hitvalló keresztények képviselünk igazán – de melynek kapcsán a közéletben értékes szövetségeseink lehetnek, párttól és politikai hovatartozástól függetlenül mindazok, akik számára fontos az az értékrend és kultúra, amely több mint 1600 éven át a keresztény Európa és a nyugatosság eszenciáját, lényegét adta.
Hazánkban is érezhetően egyre erősebb az a lobbi, mely mindennel, ami csak a csövön kifér, harcol a férfi és nő egyedisége ellen, a keresztény családmodell szentsége ellen, s azért, hogy minden évezredes érték végleg el legyen égetve a haladás oltárán.
Nő a nyomás, erősödik a harc. Közelednek a frontvonalak. Itt az idő, hogy mi is harcba szálljunk az Úr oldalán, s az Ő törvénye, evangéliuma mellett, ahelyett, hogy továbbra is semleges kívülállókként tekintenénk az egész küzdelemre. Mert ennek a harcnak valójában pont mi vagyunk a célpontja. A mi elpusztításunk a cél. Ez már a végjáték – vagy küzdünk az Úr oldalán, vagy végignézhetjük, ahogy a kétezer éves nyugati kultúrával együtt száll a nyugati kereszténység is a sírba.
Mégis, mire várunk még?
ifj. Prózsa István
A szerző református lelkipásztor.
Forrás: vasárnap.hu