Site icon Mai Világ

Figyelmeztetés a Magyar Közúttól: káosz várható az utakon

Hirdetés

A hétvégén a szokásosnál is nagyobb forgalomra lehet számítani a magyar autópályákon a Nyugat-Európába szabadságról visszatérők miatt, valamint a szombaton várható országos havazás miatt óvatosságra inti a közlekedőket a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Az ünnepeket követően – az elmúlt évek tapasztalatai alapján – várhatóan szombaton és vasárnap a főbb tranzitútvonalakon, elsősorban az M1-M0-M5-ös, és az M1-M0-M3-as autópályák szakaszain, a Nyugat-Európába visszatérő munkavállalók miatt (Németországban például január 4-ig tart az oktatási szünet) a szokásosnál is nagyobb forgalomra és így telítettebb sávokra számíthatnak az arra közlekedők – írta közleményében a Magyar Közút.

Ezzel egy időben az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzései alapján pénteken késő délutántól elsősorban a Dunántúlon, majd szombattól az ország nyugati és északi területein is számottevő havazás várható. A szakemberek a közlekedőktől ezért azt kérik, csak akkor induljanak útnak, ha előtte tájékozódtak az aktuális út- és látási viszonyokról, illetve forgalmi helyzetről.

A meteorológiai előrejelzések alapján a péntek késő délutáni óráktól északnyugat felől kiterjedt havazás kezdődik, egyes dunántúli megyékben 5 centimétert meghaladó mennyiség is hullhat, emellett az ország nyugati megyéiben viharos széllökések is várhatóak.

Szombaton újabb havazás várható, de a Dunántúl nyugati felében a havat havas eső, eső váltja fel, ugyanakkor Veszprém megyére citromsárga riasztást adtak ki hófúvás veszélye miatt is. Vasárnap pedig már csak elszórtan fordulhat kisebb havazás

Hirdetés

Az intenzívebb havazással együtt a Dunántúlon a szél is felerősödhet, ami hófúvásos szakaszokat is eredményezhet az utakon, elsősorban Veszprém megyében, ahol akár 60-70 km/órás széllökések is lehetnek.

A közlekedőktől azt kérik a szakemberek, hogy a havazásban érintett területeken még utazás előtt tájékozódjanak a Magyar Közút Útinform szolgálatának weboldalán  az aktuális út- és látási viszonyokról, valamint forgalmi helyzetről.

A Magyar Közút szakemberei a következő napokban is 0-24 órás szolgálatban végzik a téli útüzemeltetési feladatokat. A hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat az előírások szerint először az autópályákon, autóutakon és főutakon, kezdik meg, ezt követik a településeket összekötő mellékutak, illetve alacsony forgalmú bekötőutak hóeltakarítása vagy síkosságmentesítése – közölte a Magyar Közút.

 

Hirdetés
loading...
Exit mobile version