Site icon Mai Világ

Földrengés pusztított Törökországban- sokan meghaltak

Hirdetés

Közepesen erős, a Richter-skála szerint 5,9-es erősségű földrengés rázott meg néhány, az iráni határ közelében lévő török falut vasárnap.

A rengés epicentruma az északnyugat-iráni Hoj városától délnyugatra, az iráni-török határ térségében volt – írja a török katasztrófavédelem közleményére hivatkozva a 888.hu.

Az NTV török hírtelevízió úgy tudja, a földmozgás miatt a török oldalon, a keleti Van tartomány Baskale körzetében néhány apró településen károk keletkeztek, köztük Kaskol, Güvendik, Özpinar és Gelenler falvakban. Gelenlerben, amely csak négy kilométerre található az iráni határtól, több vályogház összedőlt. A török katasztrófavédelem egységeket küldött a térségbe.

Süleyman Soylu török belügyminiszter arról számolt be, hogy számos ház összeomlott, s a rengésben négy felnőtt és három gyerek vesztette életét. Többen a romok alatt rekedtek. Török televíziós híradásokban látni lehetett, ahogy emberek ásókkal kutatnak a romok között. A felvételeken leomlott házfalakat, utakon keletkezett hasadékokat és a házakból kimenekült embereket lehetett látni a havas tájon.

Baskale körzet határmenti része gyéren lakott vidék. Az érintett falvak egy kétezer méternél is magasabban húzódó völgyben fekszenek, néhol háromezer métereset is meghaladó hegyekkel körbevéve. Iráni tisztségviselők közben az állami televízióban arról tájékoztattak, hogy mentőcsapatokat küldtek a török határ mellett fekvő Nyugat-Azerbajdzsán tartományba.

Hirdetés

Az iráni mentőszolgálat szóvivője, Modzstaba Haledi elmondta, hogy 25-en sérültek meg a földrengésben, közülük hét embert kórházba kellett szállítani. A földmozgás négy faluban okozott korlátozott anyagi károkat. Egy helyi tisztségviselő szerint több településen érezték a rengést, köztük Hoj, Urmia és Szalmász nagyvárosokban.

Forrás: 888

Hirdetés
loading...
Exit mobile version